Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Útjelző

(V. parancsolat, 9. rész) 

Egy kedves legenda arról beszél, hogy amikor ősszüleink elvesztették az Édent, Éva visszamerészkedett a paradicsomkert kapujához. Félve megközelítette a lángpallosos angyalt és arra kérte, könyörögjön ki számukra a jó Istentől legalább egy szál virágot. Megkapták. Szép és illatos volt. Gyönyörködtek benne. De többre vágytak. Másnap Éva újra odamerészkedett az angyalhoz és rábírta, kérjen Istentől egy virágzó fát. Ezt is megkapták. Csodálkozva álltak meg előtte, és gyönyörködve nézegették. De ez sem elégítette ki őket. Harmadnap éneklő madárkát kért Éva. Pillanatnyilag elbájolta őket, de nem tudtak vele beszélni. Isten aztán megsajnálta őket. Nem sokkal azután megszületett házasságuk gyümölcse, első gyermekük. Ezt Isten ajándéknak, áldásnak, a mennyország egy darabjának szánta. Minden kisbaba Isten ajándéka! Ő adja a pici testbe a halhatatlan lelket, amely minden más teremtmény fölé emeli, értelmes emberré teszi. A gyermek szent, akár Isten, mert az ő gondolatai valósulnak meg benne. Isten gondolata, hogy a házasságban gyermekek szülessenek, ezért is rendelte a házasságot. Ez a házas élet egyik fontos rendeltetése. A gyermekáldás vállalásával a házastársak istenszolgálatot teljesítenek!

A gyermek drága kincsünk, Isten ajándéka, akinek maga a mennyország ragyog két szemében! Hogyan lehetséges, hogy valaki elveti ezt a kincsét? Maga az Úr Jézus Krisztus is gyermekként született erre a világra, és így hódította meg az emberek szívét. Legnagyobb fáradsága közepette is örömmel volt a gyermekek között. Ezért mondta: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tartsátok őket vissza, mert ilyeneké a mennyek országa!” (Mt 19,13). Imádkozott értük, megáldotta őket. Krisztus állította fel a legszigorúbb gyermekvédelmi törvényt: „Aki megbotránkoztat egyet is a gyermekek közül, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tenger fenekére vetik!” (Mt 18,10). Jézus szerint olyan szent a gyermek, hogy a veszekedő apostolok elé a gyermeki lelkületet mint az üdvösség eszközét állítja: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába!” (Mt 9,32-49). Krisztus azonosítja magát a gyermekekkel, rajtuk keresztül megszenteli a családot: „Aki befogad egy kisgyermeket, az engem fogad be…”, „Amit egynek a legkisebbnek is cselekedtetek, azt nekem teszitek” (Mt 18,8; 19,15).

A gyermek Isten áldása is! Amikor Isten Ábrahámot megáldotta a nagy próbatétel után (Izsák feláldozása), nem azt mondta neki: megáldalak gazdagon termő földekkel, vagyonnal, jóléttel, kényelemmel, hanem ezt mondta: „Magamra esküszöm, hogy mivel ezt tetted, és egyetlen fiadat sem tagadtad meg tőlem, gazdagon megáldalak. Utódaidat megsokasítom, mint az ég csillagait és mint a tengerpart fövényét, utódaid elfoglalják majd az ellenség kapuját. Utódaid által nyer áldást a föld minden népe, mivel hallgattál szavamra!” (Ter 22,15–18) Ma is minden édesapa gyermekeiben látja földi élete kiteljesülését: van kiért éljek! Minden édesanya érzi, hogy Isten gyermekei születése által szenteli meg őt. Amikor az élet szürkeségében kifakul a rózsaszínű szerelem, kihűlni készül a hitvesi szeretet, a gyermek újra összemelegíti a szülőket. Amikor fehér lesz a szülők feje, kárpótlást nyernek gyermekeiben, akikben életük folytatóját, Isten áldását látják.

Kedves emlékem, ahogy a csatószegi plébánia ablakából néztem, amikor szombat-vasárnap a vonattal hazajöttek a városba ragadt felnőtt gyermekek a szülői házba. A csomagokból előkerültek a finomságok,  amelyekkel igyekeztek meghálálni, hogy embert neveltek belőlük.

A gyermek a mennyország egy darabkája. Megsejtetője, előhírnöke az örök életnek. Mi lenne, ha nem lenne gyermek a világon? Hiányozna a csengő gyermekkacagás, a derült jókedv, a zavartalan öröm. Sose lenne Mikulás-várás, angyalokkal levelező, napokat visszaszámláló, Jézuskát, angyalt váró boldog izgulás. Nem lenne húsvéti locsolás, aprószentek csípős vesszősuhogása! Nem lennének ártatlan huncutságok,  csínyek, melyek rövid időre bár, de elfelejtetik velünk a könnyeket, a nyomorúságot. Hideg, üres lenne az otthon, komorak, búsak, besavanyodottak az emberek. Megfagyna a szív, kihűlne a szeretet, elhalna a jóság.