Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Kitekintő

Teremtésvédelmi konferenciát tartott augusztus 16-án Budapesten a Konrad Adenauer Alapítvány és a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület.

Az ökoteológia hiányzik az erkölcsteológia korábbi kifejtéseiből – mutatott rá Veres András, a püspöki kar Caritas in Veritate Bizottságának elnöke, hozzátéve: az ember és környezete, a teremtés viszonya akkor vett rossz fordulatot, amikor az ember már nem ismerte el a világ méltóságát. A 19. században felbomlott az a természetes viszony, ami összekötötte az embert a természettel, és egyre inkább csak a kulturális környezet lett meghatározó. Vannak, akik szerint a kereszténység a felelős az ökológiai krízisért, mivel deszakralizálta az ember és környezete közti viszonyt azzal, hogy a természeti és törzsi vallásokkal ellentétben már nem tartotta a világot Istennek, Isten részének, és elválasztotta a teremtést a Teremtőtől. Akik a kereszténységet hibáztatják, úgy gondolják, ezáltal szűnt meg az ember tisztelete a környezet iránt. Ez a szemlélet Veres András szerint azért hibás, mert a kereszténység is tiszteletet hirdet a világ iránt, amihez felelősen kell viszonyulnunk. A püspök szerint éppen hogy a vallási tudat visszaszorulása, a hit és a természettudomány „szétszakítása” az ökológiai krízis oka. Hozzátette: ugyan az ember mint „társteremtő” fogalma veszélyes és problémás, de a felelősséget, amivel viseltetnünk kell a világ iránt, jól kifejezi. A világ az emberért van, minden az emberért teremtetett, ez a rábízás feltételezi a megfelelő használatot is. 

A német ökológiai és ökoteológiai gondolkodás fejlődését ismertette Dirk Ansorge, a frankfurti Sankt Georgen Filozófiai-Teológiai Főiskola dogmatikaprofesszora, kétgyermekes családapa. Előadása elején emlékeztetett rá, hogy amikor XVI. Benedek pápa Németországban járt, a berlini parlamentben is felszólalt, és általános meglepetésre „zöld” beszédet mondott, arra szólította fel a politikusokat, hogy a Föld megőrzésére való törekvést tegyék meg cselekvésük alapjául (a zöldek egyébként kivonultak a teremből a pápa beszéde előtt). Ansorge arra is felhívta a figyelmet, hogy a pápa már megjegyezte: a II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű dokumentumának optimista fejlődéshite, amely szerint a technikai haladás megoldja a környezeti problémákat, Teilhard de Chardin jezsuita gondolkodó hatására vezethető vissza. Ansorge megemlítette az ökofeminista irányzatot, amely Gaiaként tekint a Földre, és elveti az antropocentrikus gondolkodást. A mai ökoteológiai gondolkodás Németországban már ott tart, hogy nem csupán az ember istenképiségére helyezi a hangsúlyt, hanem figyelembe veszi a „planetáris történelmet”, biogenezisről és kozmogenezisről beszél. Ki kell tágítani a niceai hitvallás „propter nos”-át, mivel az szelektív. A világ nemcsak az ember számára készült, a kinyilatkoztatás nemcsak az embernek szól, a halál nemcsak büntetés, hanem evolúciós szükségszerűség is. Krisztus pedig nem csak értünk halt meg. Krisztus a teremtést váltotta meg, nem csak az embert. 

Az utolsó felszólaló Nemeshegyi Péter jezsuita volt, aki Veres András elmélkedésének egyik gondolatához tért vissza, és kifejtette: valószínűleg azért nem kapott hangsúlyt az ökológiai gondolkodás a kereszténységben, mert az izraeli próféták élet-halál harcot vívtak a természeti vallásokkal Isten személyes, transzcendens mivoltának megvédéséért, másrészt a keresztény gondolkodás másik gyökere, a görög gondolkodás szembeállította egymással a szellemet és az anyagot, testet és lelket, lenézve a materiális létezőket, és csak a szellemet felmagasztalva. Ez aztán sokáig a keresztény gondolkodásra is rányomta a bélyegét.