Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Panoráma


A Márton Áron-i igényességre és egyszerűségre törekedett a Már­­ton Áron Múzeum és Egyesület Csík­szent­domokosért és a budapesti Márton Áron Egyesület a Csík­szent­do­mo­koson augusztus 24–25-én között megtartott konferencia szervezésében – mondta el köszöntőjében a helyi főszervező, Lázár Csilla. Soós Károly, a budapesti Márton Áron Egyesület elnöke, aki egyben a konferencia moderátora is volt, a rendezvény hármas célját az egyháztörténeti munka elősegítésében, a Márton Áron-kutatás eredményeinek népszerűsítésében és a szellemi ébresztésben nevesítette. Az igen tömör és színvonalas program során a hallgatóság Isten szolgája életútjának különböző szakaszaira változatos megvilágításokban tekinthetett rá.

A Márton Áron püspöksége idejének túlnyomó részét meghatározó kommunista rezsim kisebbség- és egyházpolitikájának megértésében Novák Csaba Zoltán, a marosvásárhelyi Román Akadémia történésze segített átfogó, példákkal illusztrált előadásával, a sötét korszakot három korszakra tagolva: a Róma elleni harc, az egyház elleni támadás és a sztálini integráció 1948–56-os időszakára, az 1957–59 közötti letartóztatási hullámra, majd az 1960-as években kezdődött, kényszerű együttélés idejére, amelyet többek között a kommunista propaganda és a hithirdetés „versenyfutása” jellemzett. Novák szerint az egyház közösségmegtartó szerepe különösen Ceauşescu modernizációs álmával szemben volt rendkívüli jelentőségű a nemzeti kommunizmus idején, a 70-es- 80-as években.


A nagy püspök börtönből való szabadulása utáni éveiről az Egyházügyi Hivatal iratai között végzett kutatásai alapján beszélve Nagy Mihály Zoltán, a nagyváradi Állami Levéltár főlevéltárosa (korábban az Országos Levéltár igazgatóhelyettese) azt három korszakra osztotta: míg az 1955–57-es évek az önerőből történt újjáépítés idejét képezték, az 1957–64 közötti időszakot az előadó a „szélmalomharc”, a „se kint, se bent” (azaz sem börtönben, sem szabadon) idejének nevezte, amikor a püspök eszközök nélkül kellett hogy vezesse egyházmegyéjét, az 1964 utáni évekről pedig mint arról az időszakról beszélt, amelyben a Szentszék és az állam közti tárgyalások kapcsán kirajzolódott Márton Áron kiemelkedő politikai szerepe. A püspök kompromisszum kötésére nem volt hajlandó, hanem mindig a konszenzusra törekedett, és a ráháruló ilyenszerű terhek közepette is a hívek közösségének püspöke maradt – emelte ki Nagy Mihály.

A hallgatóság által talán legkedveltebb előadó, Stefano Bottoni budapesti–bolognai történész szintén Márton Áron 1945 utáni szerepéről beszélve kiemelte: az a helytállás és az egyház függetlenségéért való küzdelem, amely a nagy püspököt jellemezte, nehezebb, mint a mártírium. A püspök börtönből való szabadulása pedig „politikai csodának” nevezhető, tekintettel arra, hogy Márton Áron semmilyen kompromisszumot nem volt hajlandó elfogadni saját külső szabadsága megszerzése érdekében. A politikai hatalom, amelynek nem sikerült megtörni Márton Áron püspököt, a kiváló egyéniségtől való félelmében eltüntetésére, „nem-személlyé” tételére törekedett, de ebben is kurdarcot vallott, hiszen Áron püspök kulcsszerepe még akkor is látszott, amikor nem-cselekvéssel válaszolt egy-egy helyzetre.

Rendkívül érdekes volt bepillantani Denisa Bodeanu történész segítségével a Securitate-iratok (CNSAS) világába. Mint előadásából kiderült, Márton Áronról szinte hihetetlen mennyiségű – 236 kötetnyi – információs anyagot tartalmaz a Securitate irattára. Ebből 153 Márton Áron különleges technikával felvett beszélgetéseinek átiratait tartalmazzák, de a Securitate dossziéiban megtalálhatóak a püspök megfigyelésével megbízott informátorok hadának jelentései, valamint a főpásztor levelezésének jelentős része is – utóbbi részben másolatban vagy lefényképezve, részben pedig eredetiben.

Márton Áron püspöki kinevezésének történelmi vonatkozásait a Moszkvából Skype-on át bejelentkezett Seres Attila magyarországi történész tárgyalta. A főpásztor kiállása az emberi jogok tiszteletben tartása mellett, különösen a zsidók meghurcoltatása és deportálása ellen Péter Izabella csíkszeredai előadó bemutatójában kapott hangsúlyt. Ozsváth Judit egyetemi adjunktus Márton Áron egyetemi lelkészi és lapszerkesztői életszakaszáról, Holló László, a kolozsvári teológiai kar tanára a Római Katolikus Státusról és Márton Áronnak ahhoz való viszonyulásáról beszélt, Farmati Anna, a szociális testvérek erdélyi kerületi elöljárója pedig a Társaságnak a főpásztorhoz kötődő emlékeiből adott ízelítőt. Virt László szociológus Márton Áron értékrendjéről, Soós Károly pedig közéleti szerepéről, „szolgáló politikájáról” tartott előadást, kiemelve, hogy Áron püspök számára a hatalomnak mindig csak mint az igazi értékek érvényesítése eszközének volt jelentősége.

Isten szolgájának szentté avatási ügyéről annak posztulátora, Kovács Gergely, a Kultúra Pápai Tanácsa irodavezetője beszélt, vázolva a folyamat lépéseit és rámutatva a teljes igazság keresésének fontosságára, amit Cicerót idézve azt jelenti: hamisat ne állítani és az igazat el ne hallgatni. Az egyházjo­gász előadó elmagyarázta a boldoggá és szentté avatás közti különbséget is: míg előbbi esetében az illető személy tiszteletének egy közösségben való megengedéséről, addig utóbbiban a tisz­teletnek az egész egyházra vonatkozó elrende­léséről van szó.

A tudományos előadásokat pódiumbeszélgetések, a Christian Amza által a TVR Cultural számára készített dokumentumfilm megtekintése, a Márton Áron Múzeum közös meglátogatása, a főpásztor hagyatékát magába foglaló kötetsorozat rövid bemutatója, valamint három tanúságtétel egészítette ki: Berszán Lajos, Csató Béla és Jakab Gábor plébánosok Márton Áronhoz kötődő személyes élményeikből osztottak meg néhányat a jelenlévőkkel.

A hallgatóság Márton Áronnal kapcsolatos ismeretei gazdagítása mellett betekintést nyerhetett a romániai felekezetek 1945 utáni időszakával kapcsolatos egyháztörténeti kutatás helyzetébe, valamint a magyarországi közélet két személyiségével is ismerkedhetett: a zsidó-mentő svéd diplomatával, Raoul Wallenberggel és a tudós-politikus emigránssal, Kovrig Bélával, akikről Szita Szabolcs, illetve Petrás Éva magyarországi történészek tartottak előadást.

A tudományos igényű és egyben életközeli konferencia végére, úgy vélem, hogy a résztvevőkben megerősödött az a meggyőződés, amire Szarka Gábor konzul Zsigmond Barna csíkszeredai főkonzul üdvözletét tolmácsolva utalt: lehetséges embernek maradni az embertelenség közepette is, de ennek feltétele a történelmi trendekkel való sodródással szembeni ellenállás és a nagy elődök példájának követése.