Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Fiatal vagyok és gondolkodom

Korunk emberét a rohanás, szaladás reggeltől estig, az estétől reggelig tartó munka jellemzi. Az egyik legtöbbet hangoztatott kijelentés: „Nincs időm!”.

Mivel Isten képére vagyunk teremtve, bizonyos feladatokért felelősséget kell vállalnunk. A felelősségvállaláshoz azonban hozzátartozik, hogy tudjuk, mi a feladatunk, és mi nem az. Mindannyian tapasztaljuk és tudjuk, hogy sokszor hajlamosak vagyunk mindenre igent mondani, csak hogy ne sértsük meg embertársainkat. Talán ez helyes is, de végül oda jutunk, hogy még a saját feladatunkat sem tudjuk elvégezni kellőképpen és „kiégünk”. Bölcsesség kell ahhoz, hogy eldöntsük, mi az, amit nekünk meg kell tennünk, és mi az, amit nem. Be kell ismernünk, hogy nem tudunk mindent megtenni, és vannak dolgok, amikhez nem értünk annyira, és azokat mások jobban elvégezhetik.

Nagyon fontos, hogy jelöljük ki a megfelelő határokat a megfelelő időben a megfelelő emberekkel szemben. Manapság talán ez a legnagyobb nehézség, amivel nemcsak a kereszténység, hanem az egész emberiség küzd kortól és nemtől függetlenül.

A fizikai világban a határok igenis meg vannak jelölve: kerítések, jelzőtáblák, falak stb. Mind-mind azt jelzik, hogy valami idáig tart, és innen már másé, vagy a másik ember, nép birtokát képezi. A lelki életben a határok ugyanilyen valóságok, de nehezebb őket felismerni.

A határok meghatároznak minket. Megmutatják, hogy hol végződünk mi, és hol kezdődnek mások. Ha tudjuk, meddig tart a tulajdonunk, és miért tartozunk felelősséggel, akkor szabadnak érezhetjük magunkat. És talán az emberiség egyik legnagyobb vágya, hogy szabadnak érezze magát.

Az evangéliumok tanúságtétele alapján Jézus is úgy jelenik meg a világban, mint szabad ember. Teljesen szabadon vállalja a szenvedést, nem hátrál meg, hanem szabadon engedelmeskedik. Megváltói áldozatát teljesen szabadon vállalja és hajtja végre.

A tékozló fiú története is világosan bemutatja a szabad szeretetet. Az apa mindegyik fiát szereti, és mindegyiknek meghagyja a szabadságot, hogy azzá legyen, akivé tud. De nem adhat nekik olyan szabadságot, mellyel nem tudnak élni, sem azt teljesen megérteni. Úgy tűnik, az apa – a társadalmi szokásokon felülemelkedve – tisztában van fiainak azzal a szükségletével, hogy önmaguk lehessenek. De azt is tudja, hogy szeretetére és egy „otthonra” is szükségük van. Hogy történetük miképpen fog végződni, azt rájuk bízza, megadva nekik szabadságukat.

Mindannyian Isten szeretett gyermekei vagyunk! Életünk, barátaink, kapcsolataink is az Istené, aki minket szeretetből teremtett! Egy valamit azonban Isten meghagyott nekünk: ez a szabadságunk. Épp ezért fontosnak találom, hogy a határvonalainkat, határainkat mindenképpen úgy állítsuk fel, hogy embertársaink és saját magunk egyaránt szabadon éljünk és valósítsuk meg azt, amit Isten ránk bízott!