Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Útjelző

III. parancsolat (1. rész) 

Mózes II. könyvében olvassuk: „Gondolj a szombatra és szenteld meg. Hat napig dolgozzál és végezd minden munkádat. A hetedik nap azonban az Úrnak, a te Istenednek pihenőnapja, és ezért semmiféle munkát nem szabad végezned, sem neked, sem fiaidnak, sem leányodnak, sem szolgádnak, sem szolgálóleányodnak, sem állatodnak, sem a kapudon belül tartózkodó idegennek. Az Úr ugyanis hat nap alatt teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van; a hetedik napon azonban megpihent. Az Úr a hetedik napot megáldotta és megszentelte” (Kiv 20,8-tól). Röviden: Az Úr napját szenteld meg!

Azt már láttuk, hogy az első parancsolat Isten személyét, a második Isten nevét, a harmadik, amelynek ismertetését most kezdem el, az Isten napját védi.

1. Az első érdekesség, hogy a Biblia egy parancsot sem hirdet meg olyan pontosan és részletesen, mint ezt a harmadikat. Érthető, hiszen ennek jó megtartása gyakorlati vallásosságunk szempontjából a legfontosabb. Isten napjának pontos megtartása biztos garancia arra, hogy megtartjuk a kőtábla többi parancsait is. Vallásos és erkölcsi életünk komolysága a vasárnap és ünnepek megszentelésétől függ. Ennek elhanyagolása lassan magával hozza vallási életünk elhanyagolást is, az erkölcsök megromlását is. Aki a vasárnap megszentelését és a templomba járást elhanyagolja, az elindult a romlott keresztény útján. Megfigyelhető, hogy ahol ez fellendül, ott fellendül a vallásos élet és az erkölcsi élet egyaránt.

2. Az Ószövetségben Isten a szombat megszentelését parancsolta, mivel népét szombaton szabadította ki az egyiptomi fogságból. A törvény kihirdetése óta e nap egyben az öröm és a nyugalom napja volt. Ez a sabbat = nyugalom előképe volt az eljövendő Messiás sírban való nyugvásának is. (A szektások is a szombatot tartják.)

A zsidóság a szombatot nagyon szigorúan megtartotta. Aki dolgozni mert, azt megkövezték. „Aki szombaton köznapi munkát végez, azt meg kell ölni” (Kiv 35,2). Ezért vetik szemére a zsidók még Jézusnak is, hogy miért mert szombaton gyógyítani, mert ezzel megszegte annak nyugalmát. Teljesen meglepő, hogy a 40 éves pusztai vándorlás alatt szombaton még manna sem hullott az égből.

A vándorlás ideje alatt fordult elő, hogy valaki rőzsét gyűjtött szombaton. Elfogták. Mózes és Áron elé állították, akik a nép füle hallatára kegyetlen ítéletet mondtak rá: a táboron kívül kövezze meg az egész nép (II. Törv 15,32). Mert az Istentől való elszakadás mindig a közönnyel szokott kezdődni.

3. Az Úr napján szigorúan tilos volt a köznapi munka is. Így például a tűzrakás, a főzés s minden más munka. Nem lehetett hosszabb útra menni. Ha ellenség támadt rájuk, akkor sem fogtak fegyvert (1Makk 2,36). Később Matatiás főpap ezt módosította.

Isten maga akarta, hogy ne legyen az embernek minden nap egyforma. Hat nap maradjon a munkára, de a hetedik legyen az Istené. Amikor a szent írók leírták a világ teremtését, hat napba sűrítették. Nem azért, mintha Isten ennyi idő alatt teremtette volna ezt a hatalmas univerzumot, hanem azért, mert ezzel akarták jelezni az isteni akaratot: hat nap az emberé, a munkáé. De a hetedik nap egyedül az Istené, amit maga is megszentelt és azt kívánja tőlünk, hogy ezen a napon elsősorban csak vele törődjünk! Így érthető a Biblia sok figyelmeztetése: „Vigyázzatok, hogy szombatomat megtartsátok” (Kiv 31,13). „Ügyelj az Úr napjára!” (V. Móz 5,12).

4. Az Újszövetségben vasárnap lett az Úr napja. Ennek több oka is volt: húsvétvasárnap hajnalban támadt fel Jézus. Vasárnap jött el a vigasztaló Szentlélek, és született meg az egyház. Történelmi adatok bizonyítják (Didache), hogy az apostoli időktől kezdve a keresztények külön váltak a zsidóktól és e napot ünnepelték. Sőt, már ezen időkben is a vasárnapot az Úr napjának hívták
(Jel 1,10).

Érdekes, hogy csak mi, magyarok neveztük el e napot elég ferdén vasárnapnak – vásárnapnak. Hiszen megtérésünk után nem volt minden helységben templom. Amikor hetente a környék népe összesereglett a közös templomba, a vasárnapi szentmisére, utána vásárt is tartottak. Így lett aztán a vasárnapból vásárnap. Dacára annak, hogy Szent László király és Könyves Kálmán szigorúan betiltották e név használatát, mégis fennmaradt az elnevezés mind a mai napig.

Befejezésül hadd idézzek egy pogány római írót, Pliniust, aki Kr. u. 111-ben azt írja Rómában a keresztényekről, hogy az ősegyház hívei az üldözések idején is hősiesen megtartották az Úr napját. Vasárnap reggel összejöttek a feltámadt Krisztus ünneplésére, imádkoztak és énekeltek. Valamint Krisztus utasítására bemutatták a vérontás nélküli szent áldozatot.

Ugyanezt tették a katakombák mélyén is, életüket kockáztatva. De a szentmisét (amelynek akkori neve kenyértörés) el nem mulasztották.

Mi is minden vasárnap Jézus Krisztus dicsőséges feltámadást ünnepeljük – tanítja a II. vatikáni zsinat. Vagy kellene hogy ünnepeljük… Gondolkozzál el: te, kis családod, egyházközséged hogyan ünneplitek a vasárnapot?