Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Kitekintő

Egy fiatal papról szól ez a történet, aki tanulmányai befejeztével dr. Scheffler János volt nagymajtényi plébános egyetlen káplánja volt. Korán beteg lett, elvesztette látását, és sorsát türelmesen viselve már 27 éves korában meghalt. Poszet Ágostonról van szó, aki Mezőpetriben született 1900. március 28-án Poszet János és Juszel Erzsébet szülőktől, akik mélyen vallásosak voltak és négy gyermeket neveltek.

Ágoston otthon az elemi iskolában, majd a szatmári katolikus főgimnáziumban (1911–1918) mindig jeles tanuló volt. Hittanára és későbbi plébános-főnöke Nagymajtényban Scheffler János volt, a boldoggá avatott szatmári vértanú püspök, aki ezeket írja fiatalon elhunyt paptestvéréről: „Én az 1917/18-as iskolai évben ismertem meg mint gimnáziumi hittanár. Ő akkor VIII. gimnáziumi kispap volt. Szerény és szorgalmas ifjú benyomását tette. Érettségit tett jeles eredménnyel. Boromisza Tibor püspök, aki minden tehetséges papnövendéket törekedett magasabb kiképzésre juttatni, főképpen az ő kedves Collegium Germanicum et Hun­ga­ri­cu­mába, ebbe az ősi szép intézetbe küldte. Előbb Innsbruckban tanult, ahol 1915 óta a Germa­nicum működött, ezután Rómában 1918-tól 1925-ig. 1921-ben filozófiából doktorált, 1925-ben pedig teológiából. Pappá szentelte Pompilj vikárius kardinális 1924. október 28-án. 1925 nyarán mint áldozópap tért vissza egyházmegyénkbe. Főpásztora Nagymajtényba hozzám rendelte káplánnak. Egyetlen káplánom volt. Istent nagyon szerető, áldott segítőtárs. Nagy­bol­dog­asszony ünnepén, templombúcsúkor jött egy napra bemutatkozni: örültünk egymásnak. De a bemutatkozás sem egészen jól sikerült.
A kisvonattal Színfaluba készült. El is indult a gilvácsi állomásra, de szépen lekésett. Persze, hogy kellett hallania azt a leckét, amelyet sokat tanult újoncoknak szoktak adni: Hja, barátom, a gyakorlati tudományokat Rómában nem tanulta meg, azokat majd itt, falun kell megtanulnia. Én augusztus 17-én Rómába indultam az 1925-ös szent évre. Azalatt kedves barátom dr. Kerner István volt germanikus helyettesített. Néhány napot a fiatal germanikus és az öreg germanikus együtt töltött a majtényi plébánián. Szeptember elején jöttem haza, és január elejéig dolgoztunk együtt. Így megismerhettem annak a jó fiatal papnak papi lelkületét. Kellemesen lepett meg az a bizalom, amellyel velem mint akkori főnökével szemben viselkedett. Kezdetben a szentbeszédeit is bemutatta. A témákat együtt beszéltük meg, és bírálatot kért az előadásról. Miután láttam, hogy a szentbeszéd neki még igen sok munkát ad, a javát magam vállaltam. Ő tanulékony lélekkel hallgatta. A hozzászólásokat hálásan fogadta. Lelki életét olyan szépen élte nálam is, ahogy a Germanicumban. Pontos napirendje volt. Társaság után nem vágyott. Nem dohányzott és szeszes italt nem fogyasztott. Épültem áhítatán, nagyon szerette a szép majtényi templomot. Ott a Mester lábainál végezte elmélkedéseit. Csak négy hónapig voltunk együtt. Január elején már Kaufmann Gyula vette át a majtényi plébánia vezetését. De e néhány hónap alatt valóban testvérként éltünk. Lehetetlen is lett volna ilyen imádságos, szerény fiatal pappal szemben másként érezni.

Szatmáron is a régi bizalommal keresett fel. Most már egy kissé megnehezült a munkája, mert új főnöke már öregen, tehetetlenül érkezett Nagymajtényba. Ágoston egészségi állapota is rosszabbodott. Egy este Gilvácsról sáros úton hazajövet belecsúszott a Holt-kraszna medrébe. Jó emberek segítették ki. Talán még meg is gyanúsították, hogy mámoros fejjel indult útnak. Mások, akik jobban ismerték, tudták, hogy valami súlyosabb természetű fejbaj okozta, amint az orvosok később megállapították. Baja állandóan súlyosbodott. 1926-ban teljesen megvakult. A hatóság kénytelen volt őt nyugállományba helyezni, ily rövid működés után. Szüleihez tért vissza szülőfalujába, és itt élt vakon. Egy 86 éves rokona mondta, aki még ismerte Guszti bácsit, hogy miután Majtényból visszatért a szülői házba, a ház tornácán ült naphosszat, ott imádkozta csendben a rózsafüzért. […] Ebben az állapotban meglátogattam. A tornácon ült és a szentolvasót imádkozta. Ez volt egyébként fő foglalkozása. Ahogy a hangomat megismerte, nagyon megörült a látogatásomnak. Arca, lelke derült volt. Egy panasz szó nem hangzott el ajkán. A beszélgetés folyamán nagyon meghatott egy kijelentése a szentolvasóról: Csak most tudom igazán értékelni, hogy milyen nagy kincsünk és áldásunk ez a szent imádság. Mit csinálna ilyen szegény tehetetlen beteg e nélkül az áldott szép imádság nélkül? Ő nem látta a könnyeket, amelyeket a szerető részvét csalt ki szememből. Nagyon sajnáltuk ezt a fiatal, értékes testvért. Mindenáron szerettük volna megmenteni. De hogyan? Az orvosok nem tudtak segíteni.

Hátha az ég csodát művel vele? Ebben az időben, 1928 tavaszán, április 16-án ünnepeltük Hám János püspökünk szatmári kezdetének 100 éves évfordulóját. A székesegyházban ünnepélyes ájtatosság volt. Be kell hozni erre az alkalomra Poszet Ágostont és a püspök sírjánál keresni gyógyulást. Volt germanikus testvérei, Dr. Czumbel Lajos és társai el is mentek érte gépjárművel. Estére Szatmárra érkezett, és könnyek között vitték le a vak testvért a székesegyház kriptájába a szent életű püspök koporsója elé. A jó Isten azonban másképpen határozott. A szatmári nővérek mondogatták: Hám János életében mindig nagyon szerény és alázatos volt – most a túlvilági életben, az égben is ez maradt, nem kívánt személyével kapcsolatban semmi feltűnést. Az igazság azonban más: a jó Istennek ilyen fiatal áldozatok is kellenek, akik rövid életükben is sokat tesznek (Bölcs 4,13), és azzal mutatnak nagy példát, hogy fejüket ilyen megadással hajtják meg az élet és halál hatalmas ura előtt.

Poszet Gusztáv visszatért csendes szülői otthonába – továbbra is szenvedni, és vakon világított sok látónak. Érezte, hogy így van célja életének, és a szenvedés áldozatos vállalásával és felajánlásával így is papi módon él és működik. Halálának körülményeiről nem sokat tudunk. Meghalt 1928. október 14-én Mezőpetriben, szülőfalujában, ahol nagy részvéttel temették el. Első főnöke, csekélységem temette.