Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Panoráma

A hétköznap ellenére megtelt a sepsiszentgyörgyi Krisztus király-templom augusztus 17-én, amikor az Élet a lélekben plébániai imacsoport 17. születésnapját ünnepelték a keresztények. Jézus él! – hirdette az oltár mellett felállított lelkiségi zászlón a piros írás, és erről tett tanúságot jó néhány személy is, akik egész templomi közönség előtt beszéltek arról, hogy miként változtatta meg életüket, miután befogadták szívükbe a Megváltót. Volt, aki a félelmétől szabadult meg, volt, aki megtanult megbocsátani haragosának, más megtanult Istenre hagyatkozni mindenben, egy testvér arról számolt be, hogy rákos betegségéből történt gyógyulás… A dicsőítő énekek közben egy mankóval érkezett férfi egyszer csak feltette segítőjét a padra és örömében táncolni kezdett… A tanúságtételek előtt az oltáriszentség előtt hálát adtak az imacsoport közösségi tagjaiért, a betegekért, az ifjakért, a papokért, az egyházi és világi vezetőkért, majd Dávid György plébános bemutatta a legszentebb áldozatot, kihangsú­lyozva a közösségek kö­­zötti egység fontosságát.

A sepsiszentgyörgyi Élet a lélekben imacsoport Bajcsi Tibor vezetésével 1994. augusztus 17-én alakult – előtte három évig házaknál tartották az imaszolgálatot. Jelenleg 80 elkötelezett tagja van.