Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Aktuális

A találkozó negyedik napján Száva Péter és brassói barátai vezették a dicsőítést, az előadásokra hangolódást.

Fülöp László az ima fontosságára hívta fel előadásában a hallgatói figyelmét. Fontos rendszeresen időt szakítani az imára, és ez minőségi idő kell legyen, hiszen az Istennel való beszélgetésről van szó. A szentmisén az áldozás sem jutalom, inkább erőforrás az embernek, hiszen ez az Istennel való találkozás legfontosabb pillanata.

Párkapcsolat keresztényként – Jakabos Barnabás jezsuita szerzetes érdekes témát elemzett előadásában. Szerinte a párkapcsolat és a házasság olyan „közös játék”, amelyben lehet és kell is vigyázni a partner érzékenységére, ellenkező esetben hosszú távon sebezhetővé válhat a kapcsolat.

 

Meinolf Wacker ezúttal arra tanította hallgatóit, hogy életük nehézségeit ne keresztnek, inkább Jézussal való találkozásnak tekintsék. A fájdalmat és a sötétséget senki nem szereti, viszont Jézus akkor is találkozhat azzal, aki figyelni próbál rá. A nehéz élethelyzetek mutathatnak rá arra, hogy Istennek sokszor más terve van velünk, mint amit mi elképzeltünk, hangsúlyozta a németországi előadó.

Pólófestés, fafaragás, üvegfestés, barkácsolás, bábkészítés, batikolás, könyvbemutató, rádiós műhely, élményszínház, buborékfoci, szelfi-verseny, a CSIT Olimpia valamint számos hangulatos tevékenység és beszélgetés várta pénteken délután is a fiatalokat.

A délutáni szentmise prédikációjában Urbán Erik ferences szerzetes arra biztatta a fiatalokat, hogy „legyenek a lelki egyházat alkotó élő kövek”. Tegyenek tanúságok Jézusról, ismerjék fel hivatásukat és vállalják feladatukat, tetteikkel váljanak az élő közösség tagjaivá, hiszen Isten az emberek által teremti újjá a világot. Legyenek álmaik, terveik, amire a jó Isten áldását tudja adni. Ahhoz, hogy parázsként, tűzként melegíthessék közösségüket, állandó és meghitt kapcsolatban kell lenniük Istennel, ez lehet az ima és a Szentírás olvasása által, mondta Urbán Erik. A liturgia főcelebránsa, Tódor Attila újmisés áldását adta a résztvevőkre.

Az esti programot a Made by God tehetségkutató indította. A színvonalas előadások záróakkordjaként a ferencesek idén is sziporkázó meglepetéssel rukkoltak elő: traktorral vonultak be, majd játékos táncra hívták közönségüket. Vidám hangulat kísérte a koncerteket is. A magyarországi X-Faktor tehetségkutatón közismertté vált Andelic Jonathán és zenekarának fellépése, majd Csiszér László és a CSIT-band produkciója egyszerre volt Istent dicsőítő és a fiatalok által kedvelt, jócskán éjszakába nyúló koncert.

A CSIT záróprogramja Nagyboldogasszony ünnepéhez kötődött. Az ünnepi szentmisét István szálvátoriánus szerzetes a rendezvényen résztvevő paptársaival mutatta be. Balla Barnabás pálos szerzetes útravalóként bízta a fiatalokra, hogy a rengeteg információ gondolkodás nélküli raktározása helyett inkább kapcsolataikra figyeljenek. Legnagyobb siker az életben Isten befogadása, erre buzdították őket ezekben a napokban, és feladatuk lesz ezt továbbadni.

„Erősítsétek meg szíveteket” – a szervezők mindent megtettek azért, hogy választott mottójuk megvalósulhasson az idei találkozón. Aki a rendezvényen szerzett élményeket még nagyobb közösségben is szeretné megtapasztalni, jelentkezhet a 2016-ban Lengyelországban, Krakkóban szervezett Ifjúsági Világtalálkozóra, és részt vehet a jövő évi CSIT-ten, amely Erdélyi Krakkó címmel, a világrendezvény erdélyi folytatásának tekinthető.

A rendezvényt támogatta: Hargita megye Tanácsa, az ausztriai linzi egyházmegye, a csíkszeredai Amigo & Intercost Kft., a Harmopan Rt. és a Tusnád Rt. Köszönjük segítségüket!

A találkozóval kapcsolatos információk és képanyag a www.csitinfo.ro honlapon és a CSIT Facebook oldalán találhatók.

 

 

A CSIT médiacsapata