Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Hírek, hirdetések

Megemlékezés és konferencia Márton Áron tiszteletére

Augusztus 29-én, szombaton de. 10 órakor kezdődikCsík­szentdomokoson a Márton Áron püspök tiszteletére IV. alkalommal szervezett megemlékezés és konferencia.A megemlékezés a csíkszentdomokosi római katolikus templomban de. 10 órakor szentmisével kezdődik, amelynek főcelebránsa Jakubinyi György érsek, a homíliát Csíki Dénes nyárádköszvényesi plébános, Márton Áron püspök egykori titkára mondja. A konferencia a csíkszentdomokosi Művelődési Házban 11,45-kor a résztvevők köszöntésével kezdődik, előadások: 12 órától: Márton Áron a doberdói harctéren (dr. Kovács Gergely kánonjogász, Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora, Róma), 12,25 Kasza László, Márton Áron szentté avatási ügyének viceposztulátora mutatkozik be, majd fél 1-től, illetve du. 1 órától a következő előadások lesznek: Márton Áron, az ifjúság vezére (dr. Bodó Márta főszerkesztő, Kolozsvár), Márton Áron püspök a kultúra szolgálatában (dr. Marton József nagyprépost, egyetemi tanár, Gyulafehérvár). Az előadást büféebéd követi, majd fél 3-tól újabb előadás lesz: Márton Áron a titkosszolgálatok célkeresztjében 1938 és 1980 között (dr. Denisa Bodeanu történész, Márton Áron Securitate-dossziéjának kutatója, Bukarest), ezt követően dr. Kovács Gergely posztulátor beszél a Márton Áron püspök nyomdokain szervezett zarándoklatokról, végül Szarka-Dobi Gyöngyi, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársa a Márton Áron, a XX. század püspöke címmel meghirdetett Kárpát-medencei diákvetélkedő internetes fordulóit értékeli ki és eredményt hirdet. A szerény büféebéd minden résztvevő számára biztosított. A szervezők zarándokcsoportokat is várnak. Az esemény szervezői a domokosi Márton Áron Múzeum, a Márton Áron Egyesület Csíkszentdomokosért. Bejelentkezés és bővebb információ: Bőjte Csongor (0746 721 691, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

 

Márton Áron  boldoggá avatásáért imádkoznak Budapesten

A gyulafehérvári érsekség (az erdélyi főegyházmegye) búcsúja Szent Mihály főangyal ünnepe, szeptember 29. Ez egyben Isten szolgája Márton Áron püspök halála napja (1980). Szeptember 27-én, vasárnap de. fél 12-kor dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutat be szentmisét Isten Szolgája Márton Áron püspök hitvalló boldoggá avatásáért a Budapest VIII. kerületi Rezső téri Magyarok Nagyasszonya templomban. Előtte, fél 11-től Márton Áron püspökről kiállítás nyílik, majd 11 órától vetítettképes összeállítás lesz a szent életű főpásztorról. Az eseményt a Budapest VIII. kerületi Tisztviselőtelepi Magyarok Nagyasszonya Plébánia közössége a gyulafehérvári érsekséggel közösen szervezi, és különösen a Magyarországon élő, ott tartózkodó erdélyieket várják. A szentmise utáni szerény agapé keretében lehetőség nyílik kapcsolatok felelevenítésére, ápolására és szövésére. (V)

 

Kántori állás Csíkszentmiklóson

A csíkszentmiklósi egyházközség kántori állást hirdet. Feltételek: egyházzenei végzettség (diploma), az utolsó munkahelyéről − amennyiben egyházi alkalmazott volt − a plébánostól ajánlás, rövid, kézzel írott önéletrajz, példás erkölcsi élet. Az egyházközség vállalja, hogy a mindenkori egyházmegyei törvényes javadalmazást adja és szolgálati lakást biztosít. Jelentkezési határidő: szeptember 20., jelentkezni György Mihály-Levente plébánosnál kell a 0744-929031-es telefonszámon.

 

Elöljáró-választás a szociális testvéreknél 

 

A Szociális Testvérek Társasága Budapesten tartott általános káptalanján, augusztus 15-én megválasztották a közösség új központi tanácsát. Általános elöljáró újból dr. Pataki Ágnes testvér lett, helyettese Kővári Magdolna testvér, a tanácstagok pedig Marta Andrascikova és Kovacsics Zsuzsanna testvérek lettek. Mandátumuk hat évre szól. Az új tanácsot augusztus 22-én délelőtt 11 órakor iktatják be a káptalan záró, hálaadó szentmiséjén a budapesti Jézus Szíve templomban. (Farmati Anna sss)