Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Panoráma

Ha visszagondolok a zarándoklaton megélt napokra, nagy öröm és hála van a szívemben. Amikor megérkeztünk Zete­lakára, jó volt látni a többiek arcán a nyitottságot, örömet, kíváncsiságot, hogy vajon az idén a ferences testvérek mit és hogyan gondoltak el. A közös játékok, a tánc segített bennünket jobban összekovácsolódni. Jó volt megtapasztalni, hogy nem jelentett gondot a fiataloknak, ha többen aludtak a szobában a kelleténél, vagy türelmesen kellett várniuk a sorukra.

Másnap reggel elindulhattunk a háromnapos zarándoklatra, hogy a „tíz lépést megtegyük Ferenccel”, és ezáltal jobban megismerjük életét és cselekedeteit, és mindezekből tanulva hétköznapjainkban is próbáljunk vele járni az úton. Ahogyan haladtunk, lépésről lépésre az volt az érzésem, hogy csodák sokasága vesz körül bennünket: csak nyitott szem, halló fül és kitárt szív kell ezek felfedezésére. A természetet csodálva feltevődik bennem a kérdés: hogyan lehet az, hogy valaki látva a természet szépségeit, nem hiszi, hogy van Isten, aki szerető gondoskodásával ezt létrehozta?

Leginkább a csendes percek csodájáért vagyok hálás: volt alkalom a mindennapok zajából kilépni. Sokszor magától értetődő, hogy zaj vesz körül bennünket, és így már a csend, a nyugalom furcsa. Mégis mindenki próbálta a csendet megtartani, ha nem is önmagáért, de társaiért megtette. Ez nagy önfegyelemről és mások iránti szeretetről tanúskodik. Lehetőség volt arra, hogy elgondolkodjunk Szent Ferenc életének különböző szakaszairól, és ennek fényében saját életünkről is. Ahogyan Szent Ferenc a San Damiano-templomot restaurálta, úgy a csendben én is az én életem köveit is csiszolhattam, helyre tehettem. A csendben újra és újra Szent Ferenc imájának sorai szólaltak meg bennem: „Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet”.

Jó volt megélni a társaim nyitottságát, szeretetét, az együtt zarándoklás ajándékát, örömét. A fáradtság, a meleg vagy épp az eső sem tudta megtörni a szerető szíveket. Mindig akadtak, akik rá tudtak mosolyogni társukra, biztatták, ha már elfáradtak, vagy segítettek, ha szükség volt rá. Mindezt sokszor anélkül, hogy Istenről beszéltek volna, de tetteikből megéreztük, hogy ott él a szívükben. Tudtunk együtt imádkozni, a keresztutat végigelmélkedni, reggeli dicséreten, szentmisén részt venni. Ekkor felajánlhattuk imáinkat, lépéseinket azokért, akik fontosak számunkra.

A ferences testvérek szavai, cselekedetei, de legfőképpen szeretete naponta segítettek bennünket a zarándoklaton, amelyet már tíz éve szerveznek. Egyre több fiatal ismerkedhet meg így a ferences lelkülettel. Az áldás, amellyel útra indítottak, ott él a szívünkben: „Legyél Isten békéje és áldása!”.