Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Jó pár hete az egyik tévéadón érdekes riportot láttam korunk nagy magyar írónőjével, Jókai Annával új könyve kapcsán, amelynek címe Éhes élet. Ezután fogalmazódtak meg bennem az itt következő gondolatok.

Minden ember éhes valamire, nem biztos, hogy csak a kenyérre, természetesen ez az elsők között szerepel, de leginkább a szeretetre és az élő Istenre. És aki ezt az éhségét nem tudja kielégíteni, tévútra szalad, élete kudarcba fullad. Ha mai világunkat nézzük, azt tapasztaljuk, hogy az emberek életére a siker, a politika, a szex, a pénz pusztítóan hat, befolyásolva az egyén és a közösség életét.

Az írónő öt olyan területet emel ki, ahol a mai kor embere próbálja telezabálni magát ahelyett, hogy megtalálná az igazi élő Istent a protokoll-Isten helyett. Melyek ezek?

Első a hataloméhség: napjaink Romániája tipikus példája ennek, amikor mindenki mindent képes megtenni azért, hogy hatalmon maradjon vagy hatalomra kerüljön. De ez a helyzet a választások alkalmával is, amikor egyesek emberségükből is képesek kivetkőzni, rágalmazni vetélytársaikat, csak hogy hatalomhoz jussanak, hatalmon maradjanak.

Második a pénzéhség: ezt sem kell sokat fejtegetni, hiszen nagyon ritkán lehet olyan embert találni, aki elégedett, s azt mondja, neki mindene megvan, semmije nem hiányzik.

A harmadik a szexéhség: elég, ha csak azokra a tévéadásokra gondolunk, amelyek azt sugározzák, egyfolytában azt szajkózzák, hogy az embernek mindent szabad, nem kell eltűrnie, elfogadnia a megszorításokat, megkötéseket. Tégy, amit akarsz, hiszen egy életed van. Arra is gondolhatunk, hányan cserélgetik partnereiket, mint egyesek a lovaikat. De nem ritka az sem, hogy bizonyos elferdüléseket, betegségeket természetesnek igyekeznek beállítani, hogy a társadalommal elfogadtassák. S ha „a nép” nem teszi, jogsértésről beszélnek, a kisebbségek kirekesztéséről.

A negyedik a szülők gyermekbe fojtott életéhsége. Gyakran lehet találkozni olyan szülőkkel, akik szinte felfalják gyermekeiket. Felnő a gyermek, de a szülő vagy nagyszülő egyszerűen belegázol az életébe. Nem tudja felfogni, nem tudja megérteni, hogy gyermekének külön élete van. Egy banális példa: jóformán ki sem teszik a lábukat a házból, már szól a telefon: hol vagy, hogy vagy, megérkeztél-e, van-e mit enned, nem vagy-e beteg és így tovább.

Az ötödik a sikeréhség. Ez különösen a művészeknél, sportolóknál mutatkozik meg, akik – természetesen vannak kivételek itt is – éhezik a sikert, az elismertséget, a dicséretet, és ezért képesek egészségüket, családjukat feláldozni (lásd csak a dopping kérdését). Ez az éhség más szinten nagyon sok ember életében jelen van, hiszen szinte mindenki sikeresebb akar lenni, mint a szomszéd, a barát, a testvér, a munkatárs.

Az ember Isten képére és hasonlatosságára teremtett lény. Ezért alapéhsége: az istenéhség. Ezt csak az igazi, élő Istennel tudja csillapítani. A felsorolt éhségek csak akkor vannak jelen életünkben, akkor hajszolja ezeket az embert a végletekig, ha nem találta az élő Istennel a kapcsolatot. Ha az embernek nem élő, hanem protokoll-Istene van, akkor ezek az éhségek (vagy ezek közül egyesek) felbukkannak az életében. Minden elhibázott élet mögött óriási szeretetéhség lakozik. Ha azt akarjuk, hogy életünk boldog legyen, meg kell keresnünk magunkban az élő Istent, azt az Istent, aki megszentel minket és a mi életünket. Amíg Istennel csak úgynevezett protokoll kapcsolatban vagyunk, hivatalosan találkozunk vele az imában, a szentségekben, a templomban, de nincs megszentelő hatása a mi életünkre, addig szeretetéhségünk nem nyer kielégítést, és ezt más területen igyekszünk pótolni. Akinek pedig bensőséges kapcsolata van az igazi, élő Istennel, annak minden éhsége csillapítva van, elégedett, boldog ember. Volt egy olyan elsőpéntekes betegem, aki az ágytól az asztalig alig tudott elmenni, hogy meggyújtsa Jézus fogadására a gyertyát. Mindene fájt, alig volt meg a mindennapi kenyere, eltemette férjét, fiát. Közben a szomszédok néztek be hozzá és segítettek rajta. Mégis amikor havonta meglátogattam és kérdeztem, hogy van, nem panaszkodott, hanem vidáman, mosolyogva azt mondta, nagyon jól, mindene megvan, mert egész nap vele van Isten, sőt még éjjel sem hagyja el. Ez az asszony emberileg szegény volt, nem volt egészsége, családja, mindezek ellenére mégis gazdag és boldog volt, mert szeretetéhségét csillapítani tudta az élő, igaz, s nem a protokoll-Istennel.

Ha életünkben valamilyen éhség van jelen – nemcsak az említettek –, akkor fel kell tennünk magunknak a kérdést: nekünk milyen Istenünk van: igazi, élő, aki megszenteli életünket, vagy protokoll-Istenünk, akivel hivatalosan tartjuk ugyan a kapcsolatot, de máskülönben semmilyen hatása nincs ránk?