Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Interjú

Nagy–György Attila Marosvásárhelyen született 1969-ben, teológiai tanulmányait 1988–1991 között Gyulafehérváron, 1991–1993 között Brixenben végezte, magiszteri tanulmányokat folytatott 1993–1994 közt Innsbruckban, majd ugyanott doktori tanulmányokat 1996–1998 között. Gyulafehérváron szentelték pappá 1993-ban. Zernyesti és brassói plébánosi, valamint ifjúsági és egyetemi lelkészi szolgálat után augusztus 1-jétől Jakubinyi György érsek kinevezte a gyulafehérvári szeminárium rektorának. Az elmúlt időszakban az ökumené is fontossá vált számára, ezen a területen is jelentős feladatokat vállalt, a főegyházmegye pasztorális bizottságában is ezért volt felelős. Brassóban az elmúlt években szép eredményeket is ért el az ökumené terén. Miközben lapunk munkatársai és az olvasók, a főegyházmegye és az egyházmegyék hívei nevében is áldott szolgálatot kívánunk neki új beosztásában, elsősorban arról kérdeztük: miért tartja fontosnak az ökumenét?

Egyrészt azért tartom fontosnak, mert az egyház is annak tartja, másrészt van gyakorlati tapasztalatom, személyes indíttatásom is. Az ökumené Isten akarata, és az egyházi dokumentumok is ezt támasztják alá. Mindenkinek fontos kellene legyen. A múlt században Wattson anglikán lelkész kezdeményezte az egység imahetét, amelyet a katolikus egyház is átvett XXIII. János pápa kezdeményezésére. Ő hozta létre 1960-ban a vatikáni Egységtitkárságot, amely később zsinati bizottság lett. A II. vatikáni zsinat is támogatja ezt a kezdeményezést. A vatikáni zsinat dokumentumai is kifejezik az egységre törekvést, s van egy, amely kifejezetten ezzel foglalkozik, az Unitatis redintegratio. A VI. Pál által kiadott Evangelii nuntiandi és a II. János Pál által szignált Redemptoris hominis dokumentumok is állandó missziós küldetésről vallanak, ami pedig összefügg az ökumenével.

Emellett az 1967-es és 1970-es kiadású Ökumenikus Direktórium gyakorlatias alapelveket mond ki, rendelkezik például az ökumenikus bizottságok létrehozásának mikéntjéről is. Az 1970-es kiadású már az erre vonatkozó, erre irányuló teológiai képzés feladatát is hangsúlyozza. A főegyházmegyében Jakubinyi György érsek 2010-es húsvéti körlevele támogatja az egységelgondolást.

Másrészt bár én kifejezetten római katolikus családból származom, Marosvásárhelyen olyan környezetben nőttem fel, ahol minden felekezet képviselteti magát. Pál József segédlelkész ismertetett meg a Fokoláré-mozgalommal, a Mariapolin és a lelkigyakorlatokon átláttam a mozgalom egészét: a lelkiség karizmája kölcsönös szereteten alapuló egység – „ahol ketten vagy hárman az én nevemben együtt vannak, velük vagyok”, mondja Jézus. Ez a kettő vagy három nincs nemzeti, nyelvi vagy felekezeti kritériumokhoz kötve.

Milyen gyakorlati, konkrét tapasztalatai vannak az ökumené megéléséről?

Teológiai tanulmányaim alatt külföldön tartózkodtam egy ideig, így megismerhettem eltérő felfogású embereket, közösségeket – nyitottabb világgal találkozhattam. Hazatérve már papi szolgálatom idején Zernyesten és Brassóban jó kapcsolatom volt más felekezetek és egyházak tagjaival, vezetőivel előbb ifjúsági, majd egyetemi lelkészként, de ugyanezt mondhatom el jelen időben is. Pályázatokat is készítettem, ökumenikus jellegű programok támogatását igényelve, hogy jobban tarthassuk a kapcsolatot a más nyelven beszélőkkel, illetve a más felekezetekhez tartozó hívekkel. Innsbrucki doktoráns diákként szervezője voltam a grazi ökumenikus találkozónak, 160 embert sikerült a Romániából induló külön vonaton kiszállítani, az ő programjuk, szállásuk megszervezése is rám hárult. Szebenben 2007-ben volt a harmadik nemzetközi ökumenikus találkozó, amelynek szervezésében szintén részt vettem. Akkor a szebeni főesperes-plébános, Raicea Oszkár volt az ökumenikus felelős. Heti találkozóink voltak a Szebenben dolgozó német evangélikus professzorral, Stefan Toblerrel, de hasonlóan az ortodox, az összes protestáns egyház képviselőivel is. Az Európai Püspökkari Konferencia titkárával, Aldo Giordanóval gyakran volt megbeszélésünk az ökumenizmussal kapcsolatban. A szebeni záróesemény szervezésekor a közösségi szellem vezetett, elsősorban nem a teológiai kérdések tisztázásában, hanem a gyakorlatban. Minden nagy rendezvény mellett ebben a kis munkacsapatban határozottan érezhető volt az egység.

A főegyházmegye pasztorális bizottságában is az ökumené felelőse: ez is nagyrészt gyakorlati munka: mivel járt, mit jelentett?

A pasztorális bizottság tagja voltam régebb is, ifjúsági, majd egyetemi lelkészként, most pedig az ökumenizmussal kapcsolatos csoport megszervezését vállaltam fel. Ez a munkacsoport a gyulafehérvári főegyházmegyében próbálja az ökumenikus programokat szervezni és koordinálni.

Egyházmegyénkben hogy áll az ökumené kérdése?

A balázsfalvi találkozásokon beszámolókat tartottunk mint a romániai római és görög­katolikus püspökségek ökumenikus referensei, terveket és beszámolókat készítettünk a püspökkari konferencia számára. Például a katolikus–ortodox párbeszédben tapasztalt visszalépések következtében kértük a püspököket, hassanak oda, hogy újra közeledés legyen. Itt például el tudtam mesélni többek között a feketehalmi ökumenikus templom működését is, amelyet Tamás József segédpüspök és Csiha Kálmán református püspök szentelt fel, s jóllehet nincs közös szentáldozás a protestánsokkal, azért az átváltoztatási szavak után a szereztetési igéket is elmondták, külön­­-külön, aztán pedig ki-ki lelkipásztoránál a maga rítusa szerint vett úrvacsorát két szín alatt. Igaz, teológiailag nem támogatható kétszer elmondani a szereztetési igéket ugyanabban a liturgiában, de a hitbeli meggyőződés miatt együtt sem lehet, azaz koncelebrálni nem lehet. Ez a köztes megoldás pedig mélyebb jelentést hordozott, mintha csak az egyik vagy a másik fél mondta volna el a sajátját. Minden évben Szentháromság vasárnapján közös istentisztelet is volt ebben a templomban. Sajnos ezek az alkalmak aztán megszűntek.

Gyakorlati tapasztalatként a brassói imahetet tudom említeni. A január 18–25. közötti időszakban eltérő módokon ünnepeltünk eddig. Első évben a brassó-bolonyai plébániatemplom volt a helyszín, oda jöttek minden felekezetből. Volt román, német és magyar imádság, prédikáció a liturgiában. Most már úgy van, hogy minden évben az imahét alkalmával, az imahét minden napján más-más templomba megyünk, és az igeliturgia keretében mindig más felekezetű lelkész olvas fel egy-egy ószövetségi vagy újszövetségi szentírási részt. Más prédikál, más imádkozik és más ad áldást. Van egy olyan nap is, amikor a hívek imádkoznak. Azaz két-két laikus a saját nyelvén mond kötetlen imát, taizéi vagy egyéb énekek között, majd a végén a lelkészek közösen adnak áldást. Ezeken az alkalmakon az a szép, hogy általában a város etnikai és kulturális sokszínűségének megfelelően három nyelven imádkoznak minden templomban. Elég nagy előrelépésnek számít, hogy az ortodox templomban is elhangzik magyar ima. Eddig hetven pap vett részt az ökumenikus alkalmon, kétezer hívőt mozgattak meg, igeliturgiákat tartottak – ezek mintáját én dolgoztam ki, a 2011-es pasztorális füzetben közöltük is ezt egészében, használható, másoknak is kiindulópont, alap, segítség lehet. Tavaly nagypénteken közös keresztutat végeztünk Brassóban a központon át, körülbelül kétezer, különböző felekezetű résztvevővel. A keresztút a belvárosi római katolikus templomban kezdődött és a szász lutheránus Fekete templomban fejeződött be, addig pedig öt különböző helyen, templomok előtt álltunk meg imádkozni, egy-egy stációról elmélkedni, a különböző felekezetek lelkészei a saját anyanyelvükön. Ezekért a szép alkalmakért „éri meg” foglalkozni az ökumenizmussal. Igazi missziós területnek tartom.

Hogyan fogalmazná meg a saját ökumenikus hitvallását?

Jézus egyetlen egyházat alapított. Emellett a főpapi imájában olvassuk Jézus mintegy végrendeletszerű kérését: „Add, Atyám, hogy legyenek mindnyájan egy, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem!” (vö. Jn 17,21). Tehát ez feltétele annak, hogy a világ higgyen Jézusban, hogy egyáltalán elhiggye a krisztusi megváltást. Emellett maga a katolikus egyház is igen eltérő rítusokból, szám szerint több mint húszból tevődik össze. Az egység éppen azt jelentené, hogy mindenki a saját módján és kincsével jöjjön. Például a protestáns testvérektől lehetne az igehirdetés kiemelt szerepét tanulni, az ortodoxoktól a Szentlélek fontosságának hangsúlyozását…

Számomra az ökumenizmus három pontban foglalható össze: szeretet, ima és teológiai egyeztetések. Elsőként szeretettel elfogadni másokat, diplomatikusnak lenni, másrészt imában együtt lenni – ilyenek például a taizéi közös imák. Az egység ugyanis karizma, isteni ajándék, nem pedig terv alapján jön létre. Gondoljunk csak arra, a Szentlélek pünkösdkor az imádkozó apostolokra szállt le. Végül, de nem utolsósorban a teológiai kérdések megtárgyalását sem szabad elhanyagolni. Az utóbbit meg kell hagyni a szakavatott teológusoknak. Laikusként vagy a gyakorlat iránt elköteleződött klerikusként az első kettő zavartalanul élhető. Az így megvalósuló közösség pedig előmozdíthatja az egységet. Ez ellen küzd a diabolosz, a sátán. A szeretetben megvalósuló egység hasonlatos a mennyországhoz, hiszen ott sem beszélünk felekezeti paradicsomról. Az egységben Isten van jelen. Ez lesz majd tökéletes módon az örök életben is. Ez a fajta egység elfogadhatatlan a sátánnak, támadást intéz ellene. Ilyen támadásnak kell értékelni a mások iránt táplált, kimondott sztereotípiáinkat is. Az ökumenizmus útja talán szórványvidéken a legfontosabb, a tömbkatolikusságban nem igazán érzik ennek a fontosságát – hiszen mindenki azonos vallású.

Nemzetközi kitekintésben mi a helyzet, mik a lehetőségek, tapasztalatok, s mi mit tanulhatunk onnan?

Nemzetközi fórumokon több­féle ökumenikus konferencia is zajlik. Én is részt vettem néhányon. Két éve két ortodox kollégával brassói tapasztalatunkról számoltunk be Isztambulban (Konstantinápolyban). Ugyancsak Isztambulban, a görög ortodox szinóduson láttam Bartolomaiosz ökumenikus pátriárka elköteleződését az egység iránt. Máté Vilmos brassói római katolikus plébánossal, Sita Ilie Claudiu görögkatolikus főesperessel, valamint a brassói Fekete templom szász esperesével együtt részt vettünk egy nemzetközi, ökumenikus konferencián Trentó­ban. Itt huszonöt nyelvre fordítottak, és több mint húsz felekezet volt jelen. Ez a sokféleség szépséges, hiszen minden felekezet a saját kincsét, sajátosságát hordozva érkezett – ez pedig nagy erőt hordoz magában.