Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Ministránsoldal

A gyulafehérvári főegyházmegye ministránstáborainak margójára

A ministránstábor szervezői a következő mottóval hívták a Mesterrel való közösségre Krisztus tanítványait, a fiú és lány ministránsokat: Mester, hol lakol? Igaz, ez a tábor párhuzamosan két helyszínen zajlott, ahogyan a múlt héten olvashattátok, jókedv és öröm közepette: a fiúknak Hargitafürdőn, a lányoknak Csíkszentdomokoson.

Itt most azt szeretnénk elmondani, hogy mit is jelentett ez a tábor számunkra.

Nagy élmény volt ott lenni a ministránslányok között, akikkel hamar összebarátkoztunk. Már rögtön az első este elmentünk focizni. Sok olyan közös élmény volt a lányokkal, amelyek lendülete, jó hangulata aztán egész héten végigkísért. A sok érdekes játék, amely mindenkit megmozgatott, még minket, felnőtteket is magával ragadott. Az imákon, a szentségimádáson és a miséken, amikor a gyönyörű hangok felcsendültek az Úr Jézushoz, az varázslatos volt. Jó érzés volt látni, hogy szívesen ministrálnak, és örömmel szolgálnak Jézusnak. Jó volt látni, hogy önállóan megszervezik a színdarabokat, elpakolják az asztalt ebéd után, vagy a folyosón rendetlenül hagyott cipőket reggelre rendbe teszik. Együtt készítettünk plakátot a Mester hol lakol? mottóra, amelyre elég mély érzéseket kiváltó képek kerültek fel egy-egy folyóiratból. Volt aki a virágban, a beteg emberben, egy kézfogásban látta a Mester jelenlétét. Mint minden táborban, itt is a legnehezebb a búcsúzás volt.

Minden kedves mosolygós arcot elengedtünk – s az egy perccel azelőtt hangos élettel, vidámsággal teli zárdaudvar üres lett. Szép volt megtapasztalni, hogy bár sokszínűek vagyunk, mégis összetartozunk, mert minket összeköt Jézus szolgálata.


Mester, hol lakol, Jézus merre jársz?
Mutasd meg, hogy hol van az ország!
Mester, hol lakol? Kérünk, válaszolj!
Hogy merre visz az út!
Ref. Jöjjetek hozzám, lássátok,
Jöjjetek hozzám, kik megfáradtatok,
Töröljük le együtt a világ könnyeit,
Gyógyítsuk meg együtt a világ sebeit!
Jöjjetek hozzám, érintsetek,
Jöjjetek hozzám, és bátran higgyetek,
Szeressétek egymást, mint én szerettelek,
Íme az ország itt van köztetek.
Totus tuus… Teljesen a tiéd!
Totus tuus, totus tuus! Teljesen a tiéd!
Mester, mit tegyek, hogy életem legyen?
Küldd el Lelked, vár a mi szívünk!
Mester, mit tegyek, hogy megismerjelek?
Szólj, mit kívánsz!

   Markaly Imola önkéntes


János evangéliuma a téma forrása. A történet az első tanítványok csatlakozását írja le (Jn 1,35–42). János evangélista a Jordánban való keresztség elbeszélése után Jézus nyilvános működésének első lépéseiről ír. Elmondja Keresztelő János két tanítványának megtérését. Természetes, hogy Keresztelő János követőit szíven ütötték különös szavai, amelyekkel a jelenlévőknek a Messiásra mutatott. Elhagyták mesterüket, és az ifjú názáreti próféta nyomába szegődtek. Minden hívő ember számára példaértékű, ami velük történt, így számunkra is, amikor megnyitjuk szívünket az evangélium üzenete előtt. A keresztény élet kezdetén mindig elhangzik egy szó, amely megérinti az ember szívét, eltávolítja megszokásai, bizonyosságai, még vallásos meggyőződései világától is. Egy belső út kezdete ez, amely az Isten által kinyilatkoztatott szeretet misztériumának megismerése felé vezet. Ami a két tanítvánnyal történt, számunkra is követendő. Elmélkedjünk ezen az evangéliumi jeleneten, hogy megértsük mély mondanivalóját! Ők ketten elhagyták Keresztelő Jánost, és Jézus nyomába szegődtek. Kis idő múlva Jézus hátrafordul és megkérdezi tőlük: „Mit akartok?” Ezek az első szavak, amelyeket Jézus kimond a negyedik evangéliumban. És ez az első kérdés, amely megszólít mindenkit, aki meg akarja ismerni az evangéliumot: Mit akarsz? Mit keresel? Mire vársz? A két tanítványt meglepi a kérdés, és egy másik kérdéssel válaszol: „Rabbi, hol laksz?” Jézus pedig így felel: „Gyertek, nézzétek meg”. Jézus nem késlekedik a válasszal. Az általa javasolt út nem kíván hosszadalmas és bonyolult hittani magyarázatot. Tapasztalásra hívja őket: „Gyertek, nézzétek meg.” És így is lett. Azt írja az evangélista: „Elmentek vele, megnézték hol lakik, s aznap nála is maradtak. A tizedik óra körül járhatott.” Jézus házába menni annyit jelentett, mint társául szegődni, közösségre lépni vele. Ez a tapasztalat örökre megváltoztatta kettőjük életét. Ők voltak András és János. Bárki követte példájukat, azt tapasztalta, hogy megváltozott az élete. Ez történt Simonnal, András testvérével is. Amikor Jézussal találkozott megváltozott a neve, Péter lett. Új hivatást kapott, hogy „kőszikla” legyen testvérei számára. Így van ez minden hívő emberrel, „élő kövekké” válnak egy új épületben, az egyházban.

Hogyan lehetséges mindez? Ha napról napra figyelemmel követjük életünk eseményeit, nem véve le tekintetünket erről a különleges Mesterről, aki a követésére hívott meg bennünket.
A Jézussal való találkozás nem szorítja korlátok közé, nem szűkíti be az ember életét, a hozzá való közeledéstől nem leszünk szegényebbek. Inkább megnyitja a szemünket és a szívünket. Ez történt a ministránstáborban is. A Mester megnyitotta szemünket és szívünket a körülöttünk lévőkre, hogy befogadjuk egymást. Hiszen nem idegenek vagyunk, hanem testvérek Krisztusban, ki szolgálatára hívott meg bennünket. Egy gazdagabb és teljesebb életre, melyből nem hiányzik az élet íze, a boldogság, öröm, béke, türelem, jóság, megbocsátás.

A vele való közösség nem féltékeny a másik emberre, hanem nyitott a másság befogadására. Ezt is meg kellett tapasztalnunk, mert különböző helyekről voltak ministránsok. A csodálatos mégis az volt az egészben, hogy olyan szeretetközösség alakult ki ezekben a napokban, ahol a szeretetben való elfogadás tanúságtevően mutatkozott meg. Gondolok itt az ismerkedésre, a játékokra, az éneklésekre, szórakozásra, sportra. Egy csapatmunkát követhettünk figyelemmel, melyben benne volt az egymásra való odafigyelés, lemondás önzőségünkről, kicsinyes dolgainkról. Olyan tapasztalat, ahol nem én vagyok a központ, hanem mi, akik összetartozva alkotunk egészséges egészet. Mesterünk ezáltal is egy tágasabb horizont felé irányította figyelmünket. Megtapasztaltuk, hogy éppen az ellenkezője történik annak, amit sokan gondolnak: vagyis hogy Jézus elrabolja az ember életét, lemondást kér, korlátozza a szabadságot, megtiltja az örömöt. Sokan úgy állítják be az evangéliumi életet, mintha csupa szomorúság, lemondás és bánat lenne. Pedig az Úr értelmes életet ad, amely jóval tágabb teret kínál nekünk, mint ahogyan magunktól el tudnánk képzelni. Az evangélium velünk szemben támasztott elvárásaira felhozott kifogások mögött gyakran az húzódik meg, hogy nem akarunk kiszabadulni fösvény és önző életünk rabságából. Pedig az Úrnak nagy tervei vannak velünk…

A Római Birodalom kis tartományainak szegény halászaival egy egyedülálló testvériség története veszi kezdetét, amely Jézus körül alakult ki, és ma is jelen van a világban. Ennek az új testvériségnek tagjai a ministránsok is, akik Isten országának építőiként veszik ki részüket közösségük életében. Isten áldása kísérje életüket és szolgálatukat, amelyekkel egymás épülését is elősegítik. Ez is a missziós parancs egyik megvalósulási pontját jelenti, hogy tanúságtevően, elkötelezett keresztény életét élni az ifjúság körében odahaza és bárhol a világon. Csíkszentdomokosra hívott a Mester, hogy megnézzük a lakását, és életének gazdagságát megtapasztalva vigyük haza mindazt a jót, amivel megajándékozott bennünket: az újonnan kötött barátságokat, énekeket, a hívására kimondott IGEN szavunk megélését életünk minden napján, összetartozásunk és új testvériségünk szellemében.