Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Útjelző

Az alkoholizmus után ez az egyik leggyakrabban elkövetett bűnöknek, nemcsak Székelyföldön, hanem Erdély-szerte, Magyarországon, Európában. Mint újfajta „szekta”, úgy szakad az emberek nyakába. Sok oka van: elkeseredés, elszegényedés, kilátástalan helyzet, gyógyíthatatlan betegség, elmebaj, vallástalanság. Az öngyilkosság „divatbűn”. Olvassuk könyvekben, újságokban, látjuk a televízióban, filmekben, halljuk az éter hullámain nap nap után, óráról órára. Öngyilkosok a gazdagok, szerelmi csalódottak, szegények, fiatalok, idősek, gyermekek, egészségesek, betegek, nagy bajba jutottak…

Elszomorító, hogy a mai ember nem veszi komolyan az öngyilkosságot. Ha valaki velünk durván vagy szemtelenül beszél, ha ránk csapja az ajtót, felháborodunk, az idegeinkre megy. Ám amikor valaki maga mögött csapja be az élet ajtaját, csörömpölve összetörik az élete, jóformán meg sem ütődünk. Sokszor még alakoskodunk is: „Hát szegénynek igaza volt… Hűtlen volt a férje (felesége)… Beteges, agybajos volt…”

A szándékos öngyilkosság égbekiáltó bűn. Nagy a valószínűsége annak, hogy az illető a kárhozatra jut. Bár a Szentírás ezt az áruló és öngyilkos Júdásról sem állítja határozottan.

Isten parancsa, hogy ne ölj! Aki pedig önmagát öli meg, az a legnagyobb bűnök egyikét követi el. Olyat, amelyet soha jóvá nem tehet, nem tud megbánni, meggyónni, levezekelni. Eldobja magától azt a keresztet, amelyet Jézusával együtt hordoznia kellett volna. Az öngyilkos meggondolatlanságával kivonja magát a földi társadalom kötelezettségei alól, menekülni próbál az esetleges szenvedésektől. Ami pedig a legfájdalmasabb: nehéz és bizony szégyenteljes csapást mér a hátramaradottakra. Vétkével gyógyíthatatlan sebet üt szívükben egész életükre.

A Katolikus Egyház Katekizmusa ezt írja: „Mindenki felelős saját életéért Isten előtt, aki azt neki adta. Ő az, aki annak szuverén Ura. A mi feladatunk az, hogy hálával elfogadjuk és megőrizzük az ő dicsőségére és lelkünk üdvösségére. Az Isten által ránk bízott élet felügyelői, de nem birtokosai vagyunk. Nem rendelkezünk vele. Az öngyilkosság ellentétben áll az emberi lénynek azzal a természetes törekvésével, hogy megőrizze és továbbadja az életet. Súlyosan ellenkezik a helyes önszeretettel. Ugyancsak sérti az embertárs szeretetét, mert igazságtalanul megsérti a szolidaritás kötelékeit a családi, nemzeti és emberi közösségekkel, amelyek vonatkozásában kötelességeink vannak. Az öngyilkosság ellenkezik az élő Isten szeretetével. Ha azzal a céllal követik el, hogy példaként szolgáljon, mégpedig az ifjúság számára az öngyilkosság a megbotránkoztatás súlyosságával rendelkezik. Az öngyilkosságban való önkéntes együttműködés ellenkezik az erkölccsel. Csökkenthetik az öngyilkos felelősségét a súlyos lelki bajok, a megpróbáltatástól, a szenvedéstől vagy kínzástól való súlyos szorongás vagy félelem. Nem kell kétségbeesni azon emberek örök üdvösségét illetően, akik eldobták maguktól az életet. Isten alkalmat adhat nekik valamilyen, csak általa ismert módon az üdvösséges bűnbánatra. Az egyház imádkozik azokért az emberekért, akik öngyilkossági kísérletet követtek el.” (2280–2283. bekezdés)

Lélekbúvárok és pszichológusok egyöntetű véleménye, hogy aki öngyilkos lesz, az rendszerint már nem ép elméjű, nem beszámítható. Ezért szabad – a múlttal ellentétben – eltemetni. Aki részegen, felindultságában, kábítószer, gyógyszer hatása alatt stb. követ el ilyet, azt nem szabad elítélni, felette is Isten mondhat csak jogos ítéletet.

Szinte valamennyi lélekbúvár azt is egyöntetűen vallja, hogy a mai öngyilkosság legfontosabb oka a vallásosság hiánya. De azt magam sem tudtam hová tenni, amikor évtizedekkel ezelőtt egy idős asszony, aki Csíkszentmártonban napi áldozó volt, aznap is áldozott, a szentmiséről hazatérve öngyilkos lett. Amint azt a vallásos, elsőpéntekes öregasszonyt sem, aki felakasztotta magát, s búcsúlevelében azt írta, hogy a „Szűzanya” üzente neki, kösse fel magát… A sátánt lehet sejteni emögött. Ezek ugyan kivételek, amelyek erősítik a szabályt. Általánosságban pedig az, aki nem szerette és szolgálta Istenét, vallástalanul élt, nem hitt sem Istenben, sem az örök életben, az könnyebben hajlik az öngyilkosságra. Az alapszabály: az életet soha, semmilyen körülmények között elvetni nem szabad.

Lehet, hogy életünkben ránk is súlyos bajok, betegségek várnak. Amikor ezek bekövetkeznek, Jézus Krisztus szavaira kell gondolnunk: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, és meg vagytok terhelve: én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat találtok lelketeknek. Az én igám édes, az én terhem nem nehéz!” (Mt 11,28–30) Életünk bajaiban nem a vonat alá ugrás, az akasztófa, a vízbeölés a végső megoldás, hanem Isten akaratának elfogadása, hogy „per crucem – ad lucem!” – keresztjeink türelmes hordozásával eljuthassunk az örök életre!