Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Fészekmeleg

Másfél éve annak, hogy befogadtátok családotokba a kis Ervinkét. Nem mindennapi, amit tettetek, annál is inkább, hogy gazdasági válság van. Mi késztetett benneteket arra, hogy ezt a döntést meghozzátok?

Gábor: Bár mindkettőnkben lappangott a bajbajutottak segítésére irányuló készség, Ervinke befogdása nem tervezett lépés volt. 2010 szeptemberében, a főegyházmegyei családkonferencia alatt történt. A hétvége egyik előadója Böjte Csaba testvér volt, akinek lelkesítő beszéde után összenéztünk Melindával, és a következő pillanatban már ott álltunk Csaba testvér előtt, felajánlva a segítségünket. Néhány szó után elmondta, hogy a napokban egy dédnagymama kért tőle segítséget hathónapos dédunokája nevelésében. Mondhatnám azt is, hogy egyszerre hallottuk meg Isten hívó szavát. Péterhez hasonlóan Jézus szavára mi is elindultunk a vízen. Két és fél hét múlva Ervinkét hozzánk költöztettük, azóta családunk tagja.

Melinda: Én csodának tartom azt, hogy mindketten egyszerre igent mondtunk egy isteni felhívásra. Egyértelműnek éreztük, hogy ez a segélykiáltás nekünk szól. A Csaba testvérrel való röpke beszélgetés után éppen egy szentmise kezdődött, s ezt felajánlottuk az éppen akkor történtekért. Két hét állt a rendelkezésünkre, hogy meghozzuk a döntést. Ezalatt a vágy, hogy ezt a gyermeket magunkhoz vegyük, egyre csak nőtt bennünk, és két hét múlva, amikor megpillantottuk őt, egyértelművé vált számunkra, hogy Isten küldi őt hozzánk. A kételkedésnek vagy aggódásnak még a nyoma is tovatűnt, és már csak a dolgok gyakorlati oldala foglalkoztatott. Ervinke akkori tekintetét soha nem fogom elfelejteni. Néhány pillanat erejéig volt köztünk egy röpke kis lelki párbeszéd, ami valahogy így hangzott: Tehát te leszel az én anyukám? Te fogsz engem felnevelni? Te fogsz engem mindennél jobban szeretni? Igen! Igen! Igen!

Nem vihettük rögtön haza, meg kellett várnunk, hogy az anyukája jöjjön haza és mondja ki a végleges döntését. Három nap múlva ez meg is történt, és mehettünk utána. A kilenc hónapi várandósság a mi esetünkben tizennyolc nap volt. Ez idő alatt nem a szívem alatt, hanem a szívem legmélyében hordoztam őt, és amikor végre magamhoz ölelhettem, ugyanazt éreztem, mint gyermekeim születésekor. Ami pedig a legcsodálatosabb, hogy nagyon hasonlít a gyerekeink kiskori fényképeihez. Az ismerőseink közül sokan, akik nem ismerik a „történetet”, meg vannak győződve arról, hogy ő a saját gyerekünk.

Két nagyobb gyereketek is van. Hogyan fogadták ők ezt a hírt?

Gábor: A nagyobb gyerekek boldogan és nyitott szívvel fogadták be hirtelen lett kisöccsüket. Minden természetes rendben történt.

Melinda: Amikor elmeséltük nekik ezt a lehetőséget, mindketten nagyon örültek, és egyszerre kezdték el kiabálni, hogy „de mikor?”, „de valóban?”, „most nem indulhatnánk?”, „juj de jó!”. Számunkra is meglepő volt, amit tőlük hallottunk: „én az összes zsebpénzemről lemondok”, „én az összes szabadidőmben csak vele fogok játszani”. Ez nagyon jólesett nekünk, és mindenképp bátorítás volt számunkra csengő hangjuk, csillogó szemük, lelkesedésük. De ami ennél még fontosabb, az, hogy most is, több mint másfél év után, sokszor mondogatják, hogy Ervinke volt a legszebb ajándék, amit valaha is kaptak. Teljes mértékben testvérüknek érzik őt, szeretettel rajongják körül.

A Szentírásban olvashatjuk: Aki befogad egy gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Miként tapasztaltátok, tapasztaljátok ennek az igének a megvalósulását családotok életében?

Gábor: Megváltozott az életünk, a gondolkodásunk. Mi csak megtettük, amit tennünk kellett, és egy új világ kezdett kinyílni előttünk. Ervinke fejlődése ragyogja be mindannyiunk életét.

Melinda: Fényt és meleget hozott a családba. Állandóan égő tűzként érzékelteti magát, rengeteget ad: felüdít bájosságával, boldoggá tesz szeretetével, bemutatja nekünk a szent, tiszta lét valóságosságát, és mindenképp Jézus arcának szépségét hordozza. Új szabályokat állít fel, amelyekhez igazodni kell, amelyeken el kell gondolkodni. Megtanított minket az „elsőnek szeretni” isteni tanítás gyakorlatba ültetésére. Központi helyet foglal el a családban, de mivel nem vér szerinti gyerek, sokkal könnyebb benne Jézust látni. Így mintha mégis egy kicsit másvalaki is lenne ő, mint a mi harmadik gyerekünk, de nem kevesebb, hanem több ennél. A fenti igét, hála a jó Istennek, mi pozitív értelemben éltük meg eddig. A benne rejlő kis Jézus valóban felüdített minket, ugyanakkor erősítette a szeretetünket is, mert mindazt, ami egy gyermek gondozásával, nevelésével együtt jár, szeretet nélkül nem lehet, nem érdemes tenni. Hálás arckifejezése sokszor bennünk is ugyanazt váltja ki, nem engedi elfelejteni, hogy mi is hálás szívvel éljük meg a mindennapokat. Közben vannak nehezebb időszakok is, például amikor egy-egy betegség beköszönt, de ezek elmúlnak, és mindig felragyog a nap. Nem utolsósorban meg kell említenem azt is, hogy az anyagi helyzetünk is jó irányba változott; megjelent egy új „emberke”, de ugyanakkor több rendelésünk, több munkánk is lett. És még közben nem várt segítséget is kapunk. Tudjuk, hogy mindez nem véletlen, hanem a mennyei Atya gondviselése. Így biztat ő minket, hogy bátran neveljük csak tovább picike gyermekét, mert neki terve van vele.

Mivel gazdagította Ervinke jelenléte az életeteket?

Gábor: Ervinke tudatos nevelése, vigyázása visszatart minket a világiak habzsolásától. Ugyanakkor általa a kamaszkorú gyerekeink betekintést kapnak a kisgyermek fejlődésébe, s ezáltal érdekesen alakul az értékrendjük. Továbbá akarva-akaratlanul „az árvák nagykövetévé” lettünk közösségünkben. Ervinke által nyertünk betekintést az árva vagy a nehéz körülmények között élő gyerekek életébe. Ismerősök és ismeretlenek jönnek adományaikkal, hogy juttassuk el azokat árvaházakba, gyerekintézményekbe. Úgy érezzük, hogy másokban is sikerült valamit megmozgatni. Sikerült már egyéneket, illetve iskolai közösségeket is elvinni gyerekotthonokba.

Melinda: A harmadik testvér szerepét betöltve, Ervinke segítségével kiegyensúlyozódott a két nagyobbik gyerekünk közötti kapcsolat. Sokszor, amikor éppen veszekedni kezdenének, odatipeg ő, és akkor hirtelen felkapják, babázni kezdenek, és elfelejtik, hogy mibe is kezdtek bele. De a legfontosabb ajándékot, amivel Ervinke gazdagította az életünket, így fogalmazhatnám meg: beköltözött általa az otthonunkba a megtestesült Jézus.

Mit üzennétek azoknak a szülőknek, akik egy újabb gyerek befogadását fontolgatják?

Gábor: Mi is más példáját követtük. A családos közösségben találkoztunk sokgyerekes családokkal. Náluk tapasztaltuk, hogy nem kín sok gyereket nevelni. Ha valakiben él a vágy, hogy több gyereke legyen, ne is gondolkodjon sokat. Hogy saját vagy befogadott gyerek, szerintem ez nem kell hogy szempont legyen.

Melinda: Az ilyesmit nem kell fontolgatni. Készen kell állni nyitott szemmel és nyitott füllel az isteni szóra, és egyszerűen hittel és boldogan igent kell mondani.