Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Panoráma

Befejeződött a 2012. évi érettségi vizsga, az érettségiztető központokban kitették az eredményeket. Tavaly az 1989 utáni korszak legrosszabb eredményeit produkálta Románia, és az eredményekből úgy tűnik, 2012 sem hozott ebben javulást. A kamerás figyelés és a puskázást szigorúan tiltó rendszer bevezetése előtt sokkal nagyobb arányban voltak sikeresek a vizsgázók. A hírügynökségi források szerinti összeállításunkban megyénkénti statisztikák szerint számolunk be az érettségizők sikeréről.

Kolozs megyében a vizsgázók 54,31 százaléka vette sikeresen az akadályt. Szilágy megyében a vizsgázók 42,51 százalékának sikerült leérettségiznie (ez 16 százalékkal rosszabb arány a tavalyinál). Fehér megyében 47,44 százalék a sikeresen érettségizők aránya – ez nagyjából 9 százalékkal több, mint tavaly. Beszterce-Naszód megyében a diákok kevesebb mint 42 százaléka ért el átmenő átlagot, a legrosszabbak az esti tagozaton végzettek eredményei: 91,7 százalékuk sikertelenül próbálkozott. Szeben megyében 51,67 százalék a sikeresen érettségizők aránya. Maros megyében 4899 diák jelentkezett az érettségi vizsgára, közülük 960-an 2011-ben végezték a líceumot, a tanulóknak azonban mindössze 45,74 százaléka tette le sikeresen a vizsgákat. Az Unirea Elméleti Líceumban a diákok 97,9, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban a diákok 95,71 és az Al. Papiu Ilarian Elméleti Líceumban a diákok 92,99 százaléka ment át az érettségin. Kovászna megyében a diákok alig 32,42 százalékának sikerült az érettségije – ez több mint 10 százalékkal rosszabb eredmény a tavalyinál. A legjobb teljesítményt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Főgimnázium diákjai nyújtották: 87,10 százalék volt a sikeresen érettségizők aránya. A sereghajtók közt van a kézdivásárhelyi Apor Péter Iskolacsoport 2,62 százalékkal és a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Iskolacsoport 3,57 százalékkal. Hargita megyében a háromszékinél is gyengébb teljesítményt nyújtottak az érettségizők: a vizsgázóknak csak mintegy 30,25 százaléka vette sikerrel az akadályt: ez az utóbbi évek leggyengébb eredménye. Tavaly még országos első volt a megye. Idei szomorú premier, hogy Hargita megyében bizonyos iskolákban senkinek sem sikerült az érettségije: a ditrói, a gyergyóalfalusi és a zetelaki iskolacsoportban. Ugyanakkor a mezőny élén a csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceum végzősei állnak: csaknem 91 százalékuk sikeresen letette a vizsgát, második helyezett a csíkszeredai Segítő Mária és a székelyudvarhelyi Benedek Elek tanítóképző 81 százalékkal. Az adatok szerint a legnehezebb akadálynak a román nyelv és irodalom vizsga bizonyult, a diákok 45 százalékát ezen vágták el. Brassó megyében az érettségizők 49,8 százalékának sikerült a vizsga. Arad megyében az óvások előtt az átmenési arány 39,07 százalék, ami ugyan valamivel jobb, mint a tavalyi, óvások előtti 36,43%, ugyanakkor, ha figyelembe vesszük, hogy a vizsgára jelentkezett diákok jó háromötöde megbukott, nemhogy jónak, de kielégítőnek sem mondható. Temes megyében a vizsgázók 42,17 százalékának sikerült az érettségije, az 5144 érettségiző közül mindössze 2353 diáknak (42,17 százalék) sikerült első nekifutásra az érettségi vizsga. A Bartók Béla Líceum végzősei valamivel jobb eredményeket értek el, mint a tavaly. Hunyad megyében gyengébb eredmények születtek idén, mint tavaly, 37,08%-nak sikerült a vizsga, noha a puskázást figyelő kamerák bevezetése nyomán már akkor is jelentős visszaesés volt 2010-hez képest. Bihar megyében kevéssel jobb eredmények születtek, mint tavaly, az átmeneteli arány 53,37 százalék.