Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Pitypang

Machu Picchu

„A folyó mintha menekülne a jeges fennsíkról, utat vájva magának a gigantikus gránitsziklák között. Az ösvényről felülmúlhatatlan szépségű táj tárult a szemünk elé… Szépsége oly sokszínű s varázslatos volt, hogy a Föld egyetlen más természeti szépségéhez nem hasonlítható. Havas csúcsok, melyek a felhők fölé emelkednek, szivárványszínű grá­nit­sziklák, gigantikus szakadékok, melyek sok ezer méter mélységben szakadnak a habzó-zuhogó, dübörgő folyó medrébe, ugyanakkor a legcsodálatosabb színekben játszó orchideák, buján zöldellő fák és bokrok, a pompázatos növényvilág elhaló harmóniája s az őserdő misztikus boszorkánykonyhája. Valóban szentélynek való hely!” – írja Hiram Bingham. A világ 1911-ben ismerte meg a szentély nevét, mikor a Yale Egyetemről érkező történész, Hiram Bingham felfedte rejtélyét. A perui (Dél-Amerika) Andok déli láncolatában, az Urubamba-folyó völgyében, a folyóról elnevezett 2450 m magas hegytetőn fekszik. H. Binghamnak tulajdonítják Machu Picchu feltárását, viszont szerinte már más is járt előtte e csodás vidéken. Jegyzeteiben az alábbiak olvashatók: „Agustín Lizárraga a felfedezője Machu Picchunak…” Való igaz, hogy az egyik templom falán olvasható egy 1902. július 14-i bevésés, amit Lizárraga hagyott hátra első látogatásakor, de ő azon kívül, hogy ott járt, többet nem tudott tenni a misztikus helyért, mert amikor néhány évvel később elindult a romokhoz, az esős évszak miatt veszélyesen örvénylő Urubamba-folyóba fulladt. Bingham, aki akkor kormányzó volt, elnöki engedéllyel mintegy négy esztendeig kutatott az „őserdő misztikus boszorkánykonyhájá”-nak kincsei után. Birgham ásatásai nyomán kb. 107 sír, 555 kerámia, mintegy 220 bronz, réz és ezüst eszköz, karkötő, füldísz, dísztű, kés, fejsze, valamint 109 női, 22 férfi és 4 gyermek csontváz került elő. Machu Picchu (az indián kecsua nyelven Öreg csúcsot jelent) az egykori Inka Birodalom romvárosa Peruban – a világ talán legérdekesebb és egyben legfestőibb fekvésű régészeti városa. Az Andok hegyláncai között csaknem megközelíthetetlen hegynyeregben bújik meg a jól megerősített város, amelyet 1450 körül az inka király (1438–1471) parancsára építettek és kevesebb mint száz év múlva, 1570-ben hagyták el, majd kb. 400 évig semmit sem tudtak róla, amíg 1911-ben újra fel nem fedezték. Hogy ki a valódi  „újra felfedezője”, azt még homály fedi. A város klasszikus inka építészeti módszerrel épült: a tökéletesre csiszolt, hibátlanul illeszkedő vörös gránittömbökből rakott robusztus falak kötőanyag nélkül, úgynevezett száraz falazással készültek. Egy-egy kő az 50 tonnát is meghaladta. A tudósok mai álláspontja szerint Machu Picchu nem volt igazi város, inkább az inka társadalom uralkodó osztályai számára épített templomokból, palotákból és obszervatóriumokból álló együttes, ahol a Nap különleges tiszteletének nyomai is megtalálhatóak. Több mint 150 lakóházat tártak fel. Machu Picchu két, egymástól jól elkülöníthető részből áll, délen a mezőgazdasági rész, az északi oldalon pedig maga a város található. Az inkák nagyszerű építőmérnökök voltak, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a város épületei – tetejüket kivéve – mind fennmaradtak. A mezőgazdasági rész földteraszokból áll, amelyek csatornával rendelkeztek. Az élethez a vizet egyetlen forrás szolgáltatta. A lépcsőzetes földteraszok 4 méter magasak. Két szempontból is forradalmi újítás volt a teraszos gazdálkodás, hiszen így jelentősen megnövelhették a művelhető földterületet, másrészt megakadályozták a hegyoldal omlását. Az altalajt kavics- és agyagrétegekkel alakították ki, amelyre termékeny talajt hordtak a folyómederből. A szinteket kőből épített támfalak tartják. A támfalakba óriási köveket ékeltek, amelyek lépcsőként működtek. A mintegy 300 teraszon kokacserjét, burgonyát, kukoricát és édesburgonyát termesztettek.

A város legszentebb pontjai az Intihuatana – „az a hely,  ahová kipányvázták a Napot” – a Naptemplom és a Háromablakos templom. Machu Picchut és természetes környezetét 1981-ben perui történelmi szentély címmel ruházták fel, mint különlegesen fontos kulturális értéket őrző szent területet. 1983-ban az UNESCO az Emberiség Kulturális és Természeti Örökségévé nyilvánította. 2007-ben a Világ Új Hét Csodájának egyike lett. Egy turisztikai kimutatás szerint egy átlagos napon mintegy 1300–1400 látogató keresi fel az Inka Ösvényt, hogy a gyönyörű paloták, fürdők, temp­lomok, sírok romjait megcsodálják.


Összeállította: Minier Csaba