Gyönyörű igehirdetést hallgattam a családról, gyermekvállalásról, meg is hatott a gondoskodó figyelem, amit a prédikáló a téma iránt mutatott. Egészen kis hiányérzetem volt azonban, amit néhány kérdés nem egészen pontos ismerete támasztott bennem, s mivel ezt a félreértést többször észrevettem különben nagyon pontos és nagyon szép beszédekben, úgy gondoltam, a további tévedések elkerülésére eloszlatom a félreértést.
Érdekes módon a nemzet jövőjéről úgy beszélt a szónok, hogy az pusztán az anyákon múlik: ha ők vállalják a gyermeket… Ez kétségtelenül igaz, de a kérdésnek pusztán az egyik oldala. Nem kellene a család és a gyermek mellől az apát kihagyni: az anya akkor vállalja szívből, örömmel és lényegesen nyugodtabban a gyermeket, ha annak apja is mellette van! Ha nemcsak az élet megteremtésében vesz részt, hanem azután is a család mellett, a családban van. De még az sem elég, ha pusztán a háttérben ott van, ha egész nap, hajnaltól sötétedésig csak dolgozik, távol az otthontól. Tiszteletreméltó, hogy kenyeret tesz a család asztalára, s ez egy lépéssel közelebb van a kívánatoshoz, mint az az apuka, aki gyermeke betegségének kiderülésekor hátat fordított mindennek, sőt, azt sziszegte gyermeke anyjának: ez a te hibád – s ezzel úgy elhagyta őket, mintha bármi feljogosítaná erre. Szép, ha a férfi anyagi biztonságot teremt, de nem elég: a családnak akkor része, ha fizikailag és lelkileg is jelen van benne! A klasszikus modell szerint a család eltartása a férfi, az apa dolga, de épp a tudományos vizsgálatok mutatták ki, hogy a férfinek nem pusztán lelki, de fizikai egészségét is biztosítja, életét meghosszabbítja, ha egészen részt vesz a család mindennapjaiban.
Az első Márton Áron-zarándoklat résztvevői egybehangzóan lelkesen,
valósággal átszellemülten meséltek élményeikről a kolozsvári rövid pihenő
alatt. Ötvenen vállalták július 4–7. között az utat, amelynek célja az volt,
hogy a résztvevők jobban megismerjék Márton Áront, az embert, a püspököt, a
tanítót, a szellem emberét.
Istentől jövő meghívás, személyes elhatározás, hosszú
felkészülés, kitartás, áldozat kellett ahhoz, hogy Giurgiu Daniel eljusson a
pappá, Barta Barnabás pedig a diakónussá szentelésig. Eddig megtett útjukat
azonban az öröm és a béke jellemzi, hiszen tudták, tudják, Istennek ajándékozzák
életüket, és ennél többet nem is akarnak. Ugyanígy az öröm jellemezte a július
6-i pap- és diakónusszentelési szertartást a szatmárnémeti székesegyházban. Az
ünnepi díszbe öltözött, mosolygó hívekkel telt templom oltáránál Schönberger
Jenő püspök a szertartás elején két nyelven köszöntötte a jelenlevőket, köztük
a szentelendők szüleit és rokonait.
A nyújtódi egyházközség 
Július 2-án délelőtt a futásfalvi templom harangja huszonegyedik alkalommal
hívta össze búcsúra a falu népét, a településre érkező vendégeket,
zarándokokat. A közigazgatásilag Torjához tartozó Futásfalván az
egyházmegyei hatóság 1992-ben a templomot és a környékét zarándokhellyé
nyilvánította a „háromszéki Szűzanyának” nevezett értékes kegyszobornak
köszönhetően, és Sarlós Boldogasszony napján, július 2-án fogadalmi búcsút
engedélyezett, amelyet 1993 óta minden évben megtartanak.
Július 5-én Ferenc pápa kihallgatáson fogadta Angelo
Amato bíborost, a Szentté Avatási Kongregáció prefektusát. A találkozó során a
pápa felhatalmazta a Kongregációt számos boldoggá avatási dekrétumok
közzétételére. Továbbá a pápa jóváhagyta Boldog XXIII. János (Angelo Giuseppe
Roncalli) szentté avatását, és úgy döntött, hogy konzisztóriumot hív össze,
amelyen megvitatják majd Boldog II. János Pál szentté avatását is.