Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Egy falat a léleknek
  • Ha az embernek nincs kútja, akkor nincs ahonnan vizet merítsen. Esetleg pocsolya- vagy ciszternavízzel oltja a szomját. De nemcsak az ő szomjáról van szó, hanem arról is, hogy másoknak sem tud tiszta forrásból vizet adni.
  • Itt elsősorban az imádságra gondolok. Mert az imádság nélkül az ember lelke kiszárad, és hiányozni fog az életéből a mélység, a bensőségesség, a forrás, amely az életét megöntözné.
  • Valamikor úgy tanultuk, hogy az imádság az Istennel való beszélgetés. Valóban, két barátnak beszélgetnie kell egymással. És nem véletlen, hogy két barátról beszélek… Isten és én két jó barát. De az imádság alapvetően nem az Istennel való beszélgetésből áll.
  • Nagyon gyakran azt tapasztaljuk, hogy Isten néma, hogy Isten nem szól, hogy Isten csendben van. Valóban, Isten csendben van, de ez a csend aktív csend, vagyis a teljes odafigyelés. Isten csendben van, de nem vak és nem is süket. Isten nem érzéketlen, ugyanis neki van szíve, aki szeret minket. Isten nem önmagával, saját bajaival van elfoglalva, hanem velünk.
  • Tehát az imádság valójában abban áll, hogy mi magunk is csendben maradunk, azért, hogy Istent elragadtatással tudjuk hallgatni, ebben is hasonulva hozzá. Isten – bármilyen furcsa – elragadtatással figyel reánk.
  • Lehet, hogy ma, amikor nem ennek a kultúráját éljük – sajnos! –, a csendben maradás unalmas dolognak számít. Pedig az igazi imádság elsősorban a hosszan tartó csöndben maradás.
  • Érdemes tehát a Szűzanyához menni, a csöndesség szűzéhez, kérni az ő kegyelmét, esdje ki nekünk a szeretet csöndjének, a belső szüzességnek, vagyis a szív tisztaságának a kegyelmét és a készséget az odafigyelésre. Ez a figyelem kisöpör belőlünk mindent, hogy egyedül csak Isten jelenléte maradjon meg.