Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Útjelző

(V. parancsolat, 1. rész) 

Mózes második könyvében olvassuk a tízparancsolat ötödik parancsát: „Ne ölj!” (Kiv 20,13). Az Úr Jézus pedig így tanított róla: „Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták: Ne ölj. Aki öl, állítsák a törvényszék elé. Én pedig azt mondom nektek: már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával” (Mt 5,21–22). Mindebből következik, hogy „az emberi élet szent, mert kezdeteitől fogva Isten teremtő cselekedetét hordozza és örökre különleges kapcsolatban marad Teremtőjével, egyetlen céljával. Egyedül Isten az élet ura annak kezdetétől egészen a végéig: senki és semmilyen körülmények között nem tulajdoníthatja magának a jogot, hogy közvetlenül ártatlan életet pusztítson el” (Donum vitae).

Ha az emberi élet szent, akkor mindenkit kötelez az emberi élet tisztelete! Csakhogy ez nem így volt a kezdetektől fogva. A Biblia elbeszéli, hogy az eredeti bűn következtében hogyan ölte meg Káin a testvérét, Ábelt. Bemutatja, hogy az emberi történelem kezdetétől jelen van az emberben a harag és az irigység is. Az ember felebarátja ellensége lett. Isten e testvérgyilkosság gazságáról így beszél: „Mit tettél? Vedd tudomásul, hogy öcséd vére felkiált hozzám a földről. Ezért átkozott leszel, bujdosni fogsz a földön, amely megnyitja száját, hogy beigya kezedből testvéred vérét” (Ter 4,10–11).

Érdekes, hogy Isten és az emberiség közötti szövetséget átszövi az emberi élet isteni ajándékának és az ember gyilkos erőszakának felidézése: „A ti véreteket is számon fogom kérni. Aki embervért ont, annak ember ontsa ki a vérét, mivel Isten saját képmására teremtette az embert” (Ter 9,5–6).

Josephus Flavius zsidó történetíró szerint Nagy Heródes király gyilkosságai miatt egyike volt a legundokabb királyoknak. Ilyen volt a halála is. „Egész testén elharapózott betegsége – a szifilisz –, és minden testrészében fájdalmai voltak. Lába megdagadt, teste rothadni kezdett. Fuldoklott, és minden tagját görcs kínozta.” Haldoklása közben elhatározta, hogy saját halálát meggyászoltatja a zsidókkal. Összehívatta a legtekintélyesebb férfiakat Júdeából, és kiadta a parancsot, hogy halála pillanatában őket is öljék meg. Így nem lesz halála miatt örömünnep, hanem gyász és zokogás. Öngyilkossággal is kísérletezett: almát és kést kért, saját életét akarta kioltani. Közben saját, halálra ítélt fia akart a börtönből menekülni: megölette. Öt nap múlva ő is meghalt. A történetíró megjegyzi, hogy életében a szerencse elhalmozta ugyan kegyeivel, de féltékenysége miatt családi élete kimondhatatlanul szerencsétlen volt. Kegyetlenül el kellett számolnia a sok kiontott vér miatt.

Az Újszövetségben Jézus nagyon szigorúan kezeli ezt a parancsot. Meg is toldja: „Aki öl, méltó az ítéletre”. Ezt még kiegészítette: „Aki felebarátjára haragszik, az is méltó az ítéletre!” (Mt 5,21).

A Jelenések könyvében van a fenyegetés: „A gyilkosok a kénkővel égő tüzes tóba kerülnek!” (21,8).

Jézus a gyilkosok számára földi megtorlást is kilátásba helyezett. Amikor Péter a Getszemáni kertben kardot rántott és levágta a főpap szolgájának a fülét, a mester így szólt: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat. Mindaz, akik karddal hadakozik, kard által vész el!” (Mt 26,52).

Jézus kiontott vére árán váltott meg minket a keresztfán. Ezért emlegetjük, hogy meg kellett halnia. Csak így tudta a minden mértéket felülmúló elégtételt megadni az Atyának. A II. vatikáni zsinat Nostra aetate enciklikájában 1965-ben hivatalosan is felmentette a zsidóságot Krisztus megfeszítésének vádja alól. Ugyanezt megerősítette 2011 márciusában XVI. Benedek pápa is A názáreti Jézus II. kötetében. A zsidók kollektíven nem felelősek Jézus Krisztus keresztre feszítéséért. János evangélista, aki maga is zsidó volt, evangéliumában „csak a zsinagógák elöljáróira utal”írja a tudós pápa. Ezzel végleg lezárta az évszázadok vitáit, amelyek szerint a zsidóság felelős volt Jézus haláláért. Ez sokszor váltott ki antiszemitizmust a történelem folyamán. A világ zsidó vezetői nagy örömmel fogadták a precíz történelmi pontosítást.

Sajnos nehéz történelme folyamán a választott népnek is bőven kijutott a szenvedésekből, dacára annak, hogy nem volt hibás Jézus kivégzéséért. A legnehezebb talán Kr. u. 70-ben volt, amikor Jeruzsálem is elpusztult. Ezrek haltak meg, legtöbbjüket keresztre feszítették. A római helytartók és katonák óriási vérfürdőket rendeztek. Ekkor pusztult el az egyetlen templom is a zsidó országgal együtt.

Jézus azt is emlegette az utolsó ítélettel kapcsolatban, hogy azon mindenkinek le kell számolni. Csak a felebaráti szeretet és az irgalmasság cselekedeteiről lesz a számadás. Az is világos, hogy a szeretet elleni egyik legnagyobb bűn a gyilkosság! Ezért aztán a gyilkosok lesznek az ítélet napján a legnehezebb helyzetben, az ő leszámolásuk lesz az egyik legszigorúbb leszámolás.

A katolikus egyház törvényei is szigorúak a gyilkosságot illetőleg. „Nem lehet pappá szentelni azt, aki szándékos emberölést követett el, vagy sikeresen magzatelhajtást végzett, és mindaz, aki ebben pozitívan közreműködött; aki magát vagy mást súlyosan és szándékosan megcsonkított vagy öngyilkosságot kísérelt meg.” (1041. kán.) „Aki sikeresen magzatelhajtást végez, önmagától beálló kiközösítésbe esik.” (1398. kán.) Ez a cselekvőre és segítőire egyaránt vonatkozik! Tehát aki a magzatát elhajtatja, s akik ebben közreműködnek: az orvos, a segédkező, a tanácsot vagy pénzt adó házastárs stb.