Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Filmszem

Napjainkban a gyermekek, fiatalok állandóan fényképeznek, sőt filmeznek is. Mo­bil­telefonnal, digitális fény­képezőgéppel vagy filmfel­vevő géppel rögzítik a körülöttük levő valóságot. Mindent közölni akarnak a világgal. A Facebook vagy a YouTube által közlik magánjellegű élményeiket, ennek következtében az élményeiket megosztják másokkal is. Természetesen különbség van a valóságos események és az elektronikus formában megjelentek között.

A fiatalok empirikus filmművészeti ismereteik alapján rögzítenek. 2012-ben az EducaTIFF program keretében, a TIFF szervezésében, immár harmadik alkalommal fontosnak látták a fiatalok filmművészeti képzését. Ezért különböző, filmezéssel kapcsolatos tréningeket tartottak a filmelemzéstől a filmalkotásáig, illetve annak értékesítéséig. Ilyen meggondolásból filmelemzéssel kapcsolatos képzést szerveztek, diákoknak (V–VIII., illetve IX–XII. osztályosoknak) és tanároknak. A tréninget dr. Carsten Siehl nemzetközi hírű filmelmélet- és médiaszakember tartotta, aki filmtudományból doktorált. Carsten Siehl A mi iskolánk című film bemutatása után a filmrendezői és operatőri technikáról beszélt. Ezen a tréningen 40 diák és több tanár is részt vett. Kiemelte, mire kell figyelni. Hogyan érvényesül a rendezői és operatőri technika?

A mi iskolánk című film 2011-ben Mona Nicoară és Mirona Coca-Cozma rendezésében készült, amerikai–svájci–román koprodukció. Több mint 50 filmfesztiválon aratott sikereket. Erdély egyik kisvárosa, Târgu Lăpuş egyik központi iskolájában filmeztek. A film nyomon követi néhány roma gyermek sorsának alakulását négy éven keresztül, tükrözvén, milyen társadalmi nehézségekbe ütköznek. Bemutatja, milyen a roma és a városban levő családoknak az egymáshoz való viszonya. A film érdekessége, hogy mindezt két vetületből ábrázolja. Egyszer a roma családok szempontjából mutatja be a gyermekkel kapcsolatos viselkedést, máskor az iskolába járó nem roma gyermekek szüleinek a szempontjából. Így fogalmazódik meg a kérdés: létezik-e az előítéletes magatartás a közösségben? Mi a lényege? Miben nyilvánul meg, hogyan lehetne kezelni?

Carsten Siehl filmelemzési és a filmkritikai technikát mutatta be a filmmel kapcsolatban. A tréning érdekessége, hogy a tanárok és diákok együtt vettek részt a tréningen és tanultak. Carsten szerint a film jelentősége a dokumentumszerűsége. A dokumentumfilm egyrészt a valóságot tükrözi, másrészt a fikció elemeit is tartalmazza.

Filmképekkel, jelekkel, szimbólumokkal dolgoznak. Képekkel fejezik ki mondanivalójukat. Számtalan operatőri technikát alkalmaznak mondanivalójuk megfogalmazására. Például: egy adott pillanatban a diákok a rácsos ablakon keresztül néznek ki. A rendező szándékosan választotta ezt a megoldást, tudtunkra adva, hogy a diákoknak olyan az érzésük, mintha börtönben lennének.

Egy másik operatőri fogás: a diákok, az osztályban, a padokban helyezkednek el. Az operatőr a kamerával olyan szögből filmez, hogy a terem fala előtérbe kerüljön, amelynek következtében a néző úgy látja, hogy a diákcsoportokat elválasztották egymástól. Ezzel a snittel azt akarta mondani, érvényesül bizonyos csoportok elszigetelődése.

Lényegében azonosítani kell a film tartalmát, hogy milyen kérdéssel foglalkozik. Jelen esetben a film a diszkrimináció, a szegénység, a megkülönböztetés csökkentésének kérdését taglalja. Nemcsak verbálisan fogalmazzák meg, hanem képi formában is, emocionálisan, élethelyzetben mutatja be a rendező.

Mind a tanárok, mind a diákok részéről a filmelemzés vitát váltott ki. A legfőbb érv az, hogy a film rögzítésekor a roma család szemszögét részesítették előnyben. Ennek értelmében a valóságot eltorzították. Dokumentumfilm esetében a valóság és a fikció kapcsolatát kell figyelni.

A dr. Carsten Siehl által tartott tréning érdekessége az, hogy összehasonlította a német iskolák rendszerét, a bevándorlók iskolakötelezettségét a romániai helyzettel.

A tréning következtetése: a gyerekek nagyon sokat tanultak a tekintetben, hogyan tudják megfogalmazni, különböző filmtechnikák alkalmazásával, a film üzenetét.