Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Végzős kispapjaink

Kérlek, mutatkozz be röviden. Honnan származol, szülőhelyednek, az ottani embereknek milyen szerepet tulajdonítasz hivatásod kialakulásában?

Gyergyószentmiklóson születtem 1987. március 27-én. Hétéves koromig ott is laktam, majd utána családi problémák miatt Szárhegyre költöztünk. Az általános iskolát már Szárhegyen jártam. Ezek után felvételiztem a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly líceumi szemináriumba. Egy év kimaradás után, mialatt nevelőként dolgoztam a szárhegyi Kájoni János gyerekotthonban, sikeresen felvételiztem a Hittudományi Főiskolára. Hivatásom kialakulásában édesanyám felőli nagyszüleimnek és édesanyámnak volt nagy szerepe. Ők vittek templomba, ők szerettették meg velem a vallást. Utánuk a már elhunyt Simó József pap bácsinak köszönhetem azt, hogy ministráltam, és így vasárnapról vasárnapra ott voltam sok társammal együtt.Így alakult ki bennem az oltár körüli szolgálat iránti vonzódás és lassan a hivatás is.

Emlékszel arra a pillanatra, amikor meghallottad a hívó szót? Vagy hivatásodat inkább folyamatként írnád le? Kik, mikor, miként járultak hozzá hivatásod alakulásában, alakításában, kik erősítettek hivatásod alakulásában? Visszatekintve milyennek látod a szemináriumban eltöltött éveket? Hogyan értékeled ezt az időszakot?

Annak idején, amikor olvastam az akkori hatodévesek bemutatkozóját itt, az újságban, elgondoltam, hogy mikor érem meg én is ezt az időt, hogy írhassak?! Hála Istennek én is megértem. Visszatekintve az elmúlt évekre, ami nekem hosszabb is volt, mint a társaimnak, sok mindent köszönhetek a szemináriumban eltöltött éveknek. Az emberben kialakul az évek folyamán egy programszerű életritmus, ami szerintem jó, mert így mindig tud és akar tenni valamit. Megismerkedhettem nagyon sok jó emberrel, nagyon jó barátságok születtek, és úgy érzem, hogy jó néhány életre szóló. A volt és jelenlegi elöljáróimnak, tanáraimnak nagyon sokat köszönhetek, mindent, amit értem tettek: tanítottak, jó példával jártak előttem és bevezettek a szent tudományok tanulmányozásába, elsajátításába. Vezettek és terelgettek azon az úton, amelyre Isten kiválasztott.

A szemináriumban eltöltött évek alatt több szolgálatot is rád bíztak az elöljárók: ezek miként járultak hozzá hivatásod kiteljesítéséhez, mit tanultál belőlük?

Ez idő alatt valóban több szolgálatot is rám bíztak az elöljárók, amiért nagyon hálás vagyok. Mindig örvendtem, amikor valamilyen beosztásom volt, mert azzal mindig valami újat tanultam vagy fejlődhettem azon a területen. Voltam például a MégIS lapunk főszerkesztője is – a szerkesztést eleinte nem volt könnyű megtanulni. Mindig jó emberek voltak mellettem, akik segítettek, és így közös erővel mehetett a munka. Szertartásmesterként tanulhattam a legtöbbet, mert oda folyamatosan kellett készülni, főleg nagyobb ünnepek alkalmával, például a szent három nap alkalmával. Örvendtem nagyon ennek a beosztásnak is, mivel így nagyon sok mindent el tudtam sajátítani egy ünnep megszervezésével kapcsolatosan, hogyan kell megadni egy ünnep lényegét a szentmise előkészítésével és gördülékenységével. Minden beosztásom abban is segített, hogy megtanulhattam, hogyan kell vezetni egy kisebb csoportot, hogyan kell bánni az emberekkel. Úgy érzem, ennek majd nagy hasznát fogom venni papként.

A gyakorlati év minden kispapban nyomot szokott hagyni. Senki számára nem telik el az az év anélkül, hogy ne ismerkedett volna meg a pasztoráció bizonyos ágával-bogával. Hogyan értékeled azt az évedet?

A gyakorlati évemet a szász­régeni plébánián kezdtem. Egy nagyon pörgős és eseménydús félévet éltem meg, ahol filiákba jártam igeliturgiát tartani, iskolában taníthattam, ott is nagyon sok jó emberrel ismerkedtem meg. A második félévben Kézdiszentléleken teljesítettem szolgálatot, ott nem volt olyan sok teendőm, mint az előző helyen, de ez is a javamra vált, mert így az Istennel való intenzív kapcsolatra jobban tudtam figyelni. Úgy érzem, hogy e két helyen jól megtapasztalhattam, milyen a papi élet, betekintést nyertem a plébániai életbe. Mindkét helyen nagy szeretettel fogadtak, nagyon jól éreztem magam. Sokat köszönhetek mindkét plébánosnak.

A gyakorlati év után bizonytalanná váltál hivatásodban, ezért gondolkodási időt kértél. Utólag hogyan látod azt az időt?

A gyakorlati év után úgy éreztem, szükségem van egy kis gondolkodási időre. Tudtam, amikor visszajövök, utána már jön a diakónusszentelés. Ezért döntöttem úgy, hogy kérek két év gondolkodási időt. Ez idő alatt több helyen, több területen is dolgoztam, de sehol nem találtam a helyemet, éreztem, valami nincs rendben. Elmentem egy hét lelkigyakorlatra és ott letisztázódott bennem, hogy engem az Úr csak az ő szolgálatára hív. Úgy érzem, szükségem volt erre a két évre, hogy letisztázzam magamban a kételyeimet és megerősödjem a hivatásomban. Erre a jó tapasztalatra nagy szükségem volt. Isten sok mindenen átvezetett, sok mindenre megtanított, többek közt arra is, hogy nyitott szemmel és füllel kell járni, mert ő mindig vezet, ott van, csak meg kell látni és hallani.

Mit választottál papi jelmondatodnak, mit fejez ki számodra a jelmondat?

 

Az előbb elmondottak miatt is választottam a jelmondatomat a 146. zsoltár 2. verséből: „Áldom az Urat, ameddig élek, dicsőítem Istent, ameddig vagyok.”Nagyon sokat jelent ez nekem, teljesen így érzem, ahogy a zsoltáros írja. Hálás vagyok Istennek mindenért, mindenkiért, ezért áldom és dicsőítem, ameddig élek. Ezúton is köszönöm mindenkinek, szüleimnek, nagyszüleimnek, tanítóimnak, elöljáróimnak, támogatóimnak a gondoskodást és a sok imát. Továbbra is kérem mindenki imáját, és ígérem, én sem feledkezem meg senkiről.