Az elmúlt napokban több alkalommal is megfordultam a Tündér-völgyben, Kovászna mellett. Egy kis nyugalomra vágytam. Nem érdekelt semmi, csak a táj magával ragadó látványa és zenéje. Sétálgattam. Nyugalom és béke honolt mindenütt az ember által alig károsított természet lágy ölén. Egy kis vízesés alatt levő kövön megpihentem és hallgattam a tovalibbenő szellőt, a víz csobogását, az erdő susogását, a madarak énekét, a tücskök zenéjét, messziről a juhászkutyák ugatását és a bárányok bégetését, a mellettem repülő és zümmögő legyeket, amelyeknek társai odahaza idegesítenek, de itt nem zavar a jelenlétük. Hol az egyik, hol a másik nyomta el a társa hangját, de az egész nem hangzott hamisan, összhangban voltak. A távolban, ha kissé felemeltem a tekintetem, a hegyek, fenyvesek, sziklák, a közelben zöldellő fű, a virágok színkavalkádjának látványa tárult a szemem elé. Csodálatos ez az Isten alkotta világ!
Mennyi változatosság: magasság és mélység, kopárság és élet, fa és szikla, víz és kő, szárnyaló madár és kúszó gyík, virágzó bodza és kidőlt, korhadó fenyő.
Mennyire sokrétű, színes, mondhatjuk ellentétes, ellentmondásos ez az Isten ajándékozta természet, és mégis mennyire egységet, harmóniát alkot, milyen békét, nyugalmat sugall és áraszt!