Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

XXIV. évfolyam 26. szám, 2014. június 29.

Túl gyakran beszélünk úgy, mintha az egyház tagjaiként nem lennénk a világ részesei, mintha a jók és rosszak közötti választóvonal egybeesne az egyház–világ határvonallal. Persze van egy választóvonal! Nem azért, mert a társadalom, a „világ” rossz, és mi vagyunk a jók. A társadalomba beilleszkedni minden új életet kezdő, felnőtté váló keresztény számára kihívást jelent. Útmutatást keresve mi másból indulhatnék ki, ha nem a Szentírásból? A Krisztus-követők kezdettől fogva kisebbséget alkottak a társadalomban a sok másként gondolkodó, másként hívő közösség mellett. Ez óhatatlanul felvetette a társadalomhoz való viszonyulás kérdését. Három példával szemléltetem, miként válaszoltak a keresztények erre a kihívásra, és milyen kísértésekkel járhatnak a különböző utak.

Az elitizmus és a hatalom kísértése (Lk 9,49–55)Helyszín: Palesztina. Időpont: Jézus galileai működésének vége, majd útrakelése Jeruzsálembe tanítványaival. Jézus működése fordulóponthoz érkezett. A tanítványok magabiztosak. Jézussal vannak, úgy érzik, ők osztják az észt és igazságot. János közli Jézussal, „láttunk egy embert, aki démonokat űzött a nevedben, de megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt”. Ők Jézus igazi követői. Az ismeretlen tanítványt, a másik irányzat képviselőjét el kell hallgattatni. Még akkor is, ha ugyanazt a célt szolgálja, és Jézus nevében teszi. Jézus érdekes módon nem erősíti meg ezt a magatartást. Azt válaszolja: „Ne tiltsátok meg! Mert aki nincs ellenetek, az veletek van.” Türelemre tanít; a másként hívő és másként missziózó elfogadására szólít fel. A következő jelenet még érdekesebb. Útközben bemennek egy szamáriai faluba, szállást kérnek, de elutasítják őket. Éppen a szamariaiak utasítják el, akik nem is tiszta zsidók, akik nem a jeruzsálemi templomban, hanem külön szentélyben, a Garizim-hegyen tisztelik Istent. A tanítványok, Jakab és János felháborodnak: „Uram, akarod, hogy lehívjuk az égből a tüzet, hogy elpusztítsa őket?” Tudatában vannak kivételezett helyzetüknek és hatalmuknak. Képesek és készek lennének elpusztítani Isten és Jézus, az egyház ellenségeit. Jézust meghökkenti a szándékuk. Megáll és megszégyeníti őket. Tanulság: nem vagyunk Jézus egyedüli tanítványai, és nem jó, ha nyeregben érezzük magunkat, ha úgy gondoljuk, hogy jogunk van másokat elítélni vagy elpusztítani az etnikai, kulturális másság miatt, vagy azért, mert nem úgy hisznek, mint mi.

Panoráma

A liturgikus naptár idén különös ajándékkal szolgál: az egyházi év utolsó változó ünnepe, Jézus szíve köszöntése csupán két nappal előzte meg az apostolfejedelmekre, Péterre és Pálra való emlékezésünket. Hiszem, hogy ennek a sajátosságnak jelentősége van, lehet számunkra, a templomból kilépve is – sőt, még csak ott igazán.

Jézus szívének ünneplése meghívás arra, hogy – amint Szent Pál írja a filippieknek – az ő érzületét fogadjuk magunkba. Ne csak megszokott imánkban kérjük, hogy alakítsa szívünket az ő szíve szerint, hanem engedjük is, hogy megtegye, járuljunk hozzá, hogy kis lépésekben megtörténjék ez velünk. Nem eget rengető nagy dolgokban, csupán a mindennapok apró gesztusaiban: figyelmesen járva a világban, észrevéve az emberek szenvedését, nyomorát, gyászát, küzdelmét, de örömét és ünneplését is, megengedve, hogy azok megérintsék szívünket; szelíden segítve a legkisebb próbálkozásokat és támogatva a csüggedteket, nem oltva ki a pislákoló mécsbelet és nem törve össze a megroppant nádszálat; sebezhetővé téve magunkat a szeretet okán; istengyermeki alázattal, és nem álszerénységgel fordulva embertársainkhoz, a tanítványai lábát megmosó Mestertől tanulva; apránként, de nagylelkűen életünket adva barátainkért…

Panoráma

Interjú Kürti-Bokor Judit piarista nővérrel kettős jubileumuk kapcsán

Idén kettős jubileumot ünnepelnek a piarista nővérek: 125 éve alapították a Piarista Nővérek Kongregációját és tíz éve működnek Nagykárolyban. Ennek kapcsán Józsa János beszélgetett Kürti-Bokor Judit nagykárolyi piarista nővérrel a rendjük történetéről, múltjáról, jelenéről és jövőképéről nálunk és a világban.

Különleges év az idei…

Valóban, 125 éves a rendünk, 1889. június 24-én született meg Firenzében, a város patrónusának, Keresztelő Szent János születésének az ünnepén. Haza tizenkét éve jöttünk Tünde nővérrel, két évet a gyulafehérvári egyházmegyében szolgáltunk, és 2004-ben, tehát tíz éve telepedtünk le Nagykárolyban.

Panoráma

A találkozó előadója Szőcs Csaba

Egyházmegyeközi  Médiapasztorációs Találkozó és Egyházmegyei Média Nap Nagyváradon

A nagyváradi püspökség idén is megszervezte a már több éves hagyománnyal rendelkező médianapot, amelynek célja, hogy a vallásos és világi médiában dolgozók új meglátásokkal gazdagodva, tapasztalatcsere nyomán hatékonyabban tevékenykedjenek a vallásos kommunikáció terén. A médianapot június 21-én, szombaton szervezték a nagyváradi Posticumban. A rendezvény elején Böcskei László megyéspüspök köszöntötte a jelenlévőket.

A találkozó előadója Szőcs Csaba, az Erdélyi Mária Rádió műsorigazgatója volt, aki az idei, 48. társadalmi kommunikációs világnapnak a témájából indult ki. „Kommunikáció a találkozás hiteles kultúrájának a szolgálatában – mintegy meghívást kapunk arra, hogy mérlegeljük, mi milyen módon tudunk hozzájárulni munkánkkal a találkozás hiteles kultúrájának az előmozdításához” – mondta az előadó. Az esemény második részében lehetőség nyílt arra, hogy a jelen levő médiaszakemberek kifejtsék véleményüket azzal kapcsolatban, hogy az új médiaalkotási és médiafogyasztási logikák hogyan befolyásolják az egyház és a média viszonyát, illetve hogy kommunikációs vonatkozásban az egyes médiaorgánumoknak melyek az elvárásai az egyházzal szemben. Jelen voltak a nagyváradi világi írott sajtó képviselői, vidéki tudósítók, valamint a magyarországi katolikus írott sajtó képviselője.

Panoráma

Emléktábla a hitvalló tanárnőnek 

 

Június 14-én Óradnán a templom búcsúünnepét ülték meg a Kiss Attila plébános által pasztorált hívek. A Szentháromság búcsúra a környékbeli papság is eljött ünnepelni: Geréb Péter besztercei plébánossal és kerületi főesperessel koncelebrált Fechete Jenő dési ferences, Ráduly Béla ferences, Claudiu Oltean görögkatolikus feldrui plébános, Vranau Pavel óradnai görögkatolikus plébános, meghívottak voltak: Nechiti Lazar és Ganea Gheorghe. Az ünnepélyes szentmise főcelebránsa és szónoka Geréb Péter volt. A szentmise után leplezték le és áldották meg azt az emléktáblát, amelyet a nagyváradi születésű Bauer Ilona tanárnő halálának egyéves évfordulóján a templomban helyeztek el. A tanárnőről Geréb Péter azt mondta: ő az angyalok között van, közbenjárását is lehet kérni, hiszen angyalként élt. Mivel szülőhelyére temették el, nem Óradnára, ahol munkás életét a helyi közösség megbecsülésének örvendve töltötte, s ahol a radnaiaknak hiányzik, ezért készült a tábla, ezzel a szöveggel: „Ez a tábla Bauerné Madarász Ilona (1942–2013) Julianus-díjas tanár emlékére állíttatott, a római katolikus hívekért és a magyar gyermekekért végzett több mint 45 éves áldásos munkásságának elismeréseként”. A tanárnő a magyar–angol szak elvégzése után Óradnára követte férjét, és itt élte le munkás életét, nevelte a sajátjai mellett a gyermekeket az iskolában, tanította a nyelvét veszített nemzedékeket kultúrára, Isten- és emberszeretetre, anyanyelvük, nemzetük ismeretére. Már 1990 előtt is férjével együtt támasza volt a mindenkori római katolikus plébánosnak, a plébániának. Iskolai tevékenységén túl önkéntesen foglalkozott a ministránsokkal, s ha a kamasz fiúk közül bárkinek papi hivatás csírázott a lelkében, ő segített magyarul tanulni és felkészülni a kántoriskolai felvételire, az ott való helytállásra: Óradnán ugyanis nem működik magyar oktatás, még a családban sem a magyart használják az itteniek. Nihil sine Deo, hirdeti a tábla, Bauer Ilona életét, hitvallását jól kifejezve és összefoglalva: semmit Isten nélkül. Ebben követendő példa sokak számára, ahogyan egy Isten háta mögötti, eldugott helyen, ahol anyanyelvét alig használhatta, ő megtalálta az örömet, az életet szebbé tevő apróságokat, azt, ahol ő adhat és segíthet. Sosem panaszkodott, hogy magyar szakosként alig-alig tudott a rajongásig szeretett irodalommal foglalkozni, csupán hobbiként, hanem azt végezte mindig, amire szükség volt, ugyanakkor megtalálta azt a helyet is, ahol belophatta tanítványai, környezete szívébe mindazt, ami számára fontos volt. Istennel és Istenből élt, erős és bizakodó volt egészségesen és betegen egyaránt. Őrzik és őrizzük emlékét.

Panoráma

Tematikus nap szenvedélybeteg családban felnőtt fiataloknak 

Június 21-én került sor a csíkszeredai Ifjúsági Szociális Központban a Gyulafehérvári Caritas KI-ÚT konzultációs programja által szervezett lelki napra, melyen szenvedélybeteg családban felnőtt fiatalok vehettek részt.

A résztvevőknek egyéni és csoportos munkában is lehetőségük nyílt találkozni önmagukkal és sebzettségeikkel. Fontos volt a találkozás lehetősége, hiszen ezek a fiatalok sokáig azt hitték, hogy egyedül vannak problémáikkal, hogy senki sem érti meg őket, senki sem segít rajtuk. Most megtapasztalták a támogató csoport megtartóerejét és azt, hogy van kiút a fájdalom, szégyen és elszigeteltség világából. Felemelő érzés volt látni és megtapasztalni, ahogy a résztvevők lélekben egymáshoz kapcsolódtak, és a szó legnemesebb értelmében megvalósult a találkozás, a lelkek találkozása. Az együttérzés és szeretetteljes egymásra figyelés képezte ennek a lelki napnak az alapját, valamint helye volt a könnyeknek és a nevetésnek is.

Végezetül álljon itt néhány vallomás a résztvevőktől: „Közelebb kerültem magamhoz, a problémáimhoz, segített az önismeretben, hibáim felismerésében. Hitet, reményt kaptam, és egy utat, amin elindulhatok lelki sebeim gyógyításában.”

Panoráma

Krisztus szeretete sürget minket (2Kor 5,14) mottóval a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség immár ötödik alkalommal szervezett Egyházmegyei Ifjúsági Találkozót június 14-én Nagyváradon.

A rendezvénynek már hagyománya van, az idei találkozóra összesen 520 lelkes fiatal jelentkezett. Meghívást kaptak az egyházmegye plébániáinak csoportjai, illetve azok a fiatalok, akik nyitottak a hitbeli megerősödésre, a közös tanúságtételre. Azoknak a résztvevőknek, akik most voltak első alkalommal ilyen találkozón, minden az újdonság erejével hatott, de voltak visszajáró vendégek is.

Panoráma

Június 21-én ballagtak a kolozsvári BBTE RK Teológia Karának idei végzősei, megelőlegezve a záróvizsga sikerét, ünnepélyesen elbúcsúztak tanáraiktól, diáktársaiktól, a kolozsvári diákévek első felétől (hiszen valójában a hároméves alapképzés után ajánlott a további két évet is elvégezni ahhoz, hogy valóban a pályára és hivatásra felkészültnek mondhassák magukat). Megköszönték szüleiknek a támogatást, minden pártfogónak és jóakarónak az elindításban nyújtott segítséget.

Idén először a Donáth út végén található legújabb kolozsvári katolikus templomban, a Szent Istvánról elnevezett templomban gyűltek össze a ballagók, az őket búcsúztató kisebb évfolyamok, a tanárok, az ünnepre Kolozsvárra érkezett szülők, rokonok, barátok. Szentmisével dicsérték Istent, majd ünnepi műsorral búcsúztak, végül átvették a diplomákat, nemzeti imát énekeltek, sőt, a templom előtti lépcsőkön a diákok kedvelt mozdulatsorát is megejtették: magasba röpültek a kalapok, véget ért a kemény tanulás! Az ujjongás és felszabadult öröm pillanatait még egy utolsó vizsga szakítja meg, annak sikere után alakul kinek-kinek a sorsa, van, aki továbbtanul, van, aki hazaköltözik, egyesek máris dolgoznak, mások munkát keresnek, a családalapítás felelősségét vállalják fel, s mindenki elindul azon az úton, amely őt Isten felé vezeti. (BM)

Végzős kispapjaink

Otthon és Haza

Aradon születtem, szüleimmel és nővéremmel együtt az Aradtól északra fekvő Zimándújfaluban lakom, és rövid időn belül a Temesvári Egyházmegye papja leszek.

Mióta az eszemet tudom, mindegyik nagyvakációm azzal kezdődött, hogy édesanyám és édesapám gondosan szervezték a nyári szabadság eltöltését. De ami számomra gyermekként meglepő volt, hogy soha nem máshova, idegenbe mentünk nyaralni, hanem mindig „haza”, „odahaza”. Tulajdonképpen otthonról indultunk és haza érkeztünk meg – azt hiszem, valahogy így fogalmaztak a szüleim. Szerintem már rögtön az első gyermekkori „hazaút” után világos lett előttem ez a kis fogalmi zavar: Zimándújfaluban lakunk, ez az „otthon”, de a mi családunk nem innen származik. Édesapám Jobbágytelkén, édesanyám pedig Baróton született, ez a „haza”, itt a család, itt élnek a rokonok, mindenki: nagyszülők, keresztszülők, nénék, bátyák és az unokatestvérek egész serege. Úgy történt ugyanis, hogy édesapám fiatal, kezdő kántorként Barótra került, ahol megismerte édesanyámat és össze is házasodtak. Rövid ideig Baróton éltek, ahol megszületett a nővérem, Ágnes. Még a kommunizmus ideje alatt, a nyolcvanas évek vége felé sokak számára kecsegtető dolog volt a magyar határ közelében élni, így kerültünk mi is sok más székely családhoz hasonlóan Arad környékére, ahol 1989. március 17-én születtem.

Végzős kispapjaink

A Gyulafehérvári Főegyházmegye diakónusa vagyok. Akik ismernek, tudják, hogy mikor magamról kell beszélnem, biztos, hogy előbb vagy utóbb becsempészem a beszélgetés menetébe a szülőfalumat, Gyimesfelsőlokot és az ehhez kapcsolódó élményeimet. Így természetes, hogy bármilyen bemutatkozást is írtam eddig, akarva-akaratlanul mindig a szülőfalumnak az életemben betöltött fontos szerepével kezdtem. Most sem történhet ez másképp.

Fontos számomra a szülőfalum, Gyimesfelsőlok, két szempontból is. Egyrészt, mert 1988. április 5-én ott születtem, ott jártam óvodába, illetve elemi és általános iskolába. Tehát ehhez a vidékhez kötnek az első lépések, az első emlékek, az első benyomásaim a világról. És minden, ami első, ami a kezdetet jelenti, az fontos. Másrészt, az első élmények nosztalgiáján túl, szülőfalumnak a fontosságát azért szoktam kiemelni, mert úgy érzem, hogy a gyimesi életvitel, gondolkodásmód mindig is meghatározta az életemet, sőt mi több, pozitív és negatív értelemben egyaránt befolyásolta egyéniségemet. Összességében a szülőfalum a „biztos gyökeret” jelenti számomra, a megtartóerőt, amelybe ma is kapaszkodom.

Egy falat a léleknek

· Nagyon sokféle dolgot lehet mondani arról, hogy ma milyen világban élünk. Ilyen például az atomizált világ, amely ma egyben az amortizálódást is jelenti; vagy ilyen az információ alapú társadalom, a megismerésé, amely egy új, névtelen, hatalmat, információt kiszolgáló világ is egyben.

·  Sokak szívében növekszik a félelem, a reménytelenség, az életöröm és a tisztelet hiánya. De épp így növekszik a közömbösség, a személytelenség, a kiábrándultság, az „untodiglan-untomiglan”. Ezzel együtt mindenki a saját kis világának az igazságát teszi meg alapvető értéknek.

Útjelző

Mária iskolája 90. 

Isten akaratát kell tenni. A szentek erre buzdítanak bennünket. Nagyon megragadó, amit Maximilian Kolbe atya ír édesanyjának: „Kedves anyám! Nem kívánok neked sem egészséget, sem sikereket. Miért? Mert valami jobbat szeretnék kívánni. Valamit, ami oly jó, hogy maga az Úr sem kívánhatna ennél többet számodra: hogy mindenben ennek a jó Atyának akarata valósuljon meg benned, anyám, s hogy te mindenben Isten akaratát tudd tenni.”

Mindenben tudd megélni Isten akaratát! – ez a legnagyobb jókívánság, mert akaratunknak egyeznie kell Isten akaratával. Szalézi Szent Ferenc írja: „Az a lélek, amely szereti Istent, annyira átalakul Isten akaratában, hogy inkább azt érdemli, hogy egyszerűen »Isten akaratának« hívják, mintsem Isten akaratába belenyugvónak, vagy az iránt engedelmesnek.” Bárcsak »Isten akarata« lehetnék! Vannak emberek, akikre ki lehet mondani: Te Isten akarata vagy! Mi a titka ezen személyeknek?

Pitypang

Bak sára rajza4. rész 

Mentek, mendegéltek, míg a Nagy Hegyek egyik tisztására nem értek. De nem akármilyen tisztás volt ez, hanem olyan, hogy telis-tele volt különlegesebbnél- különlegesebb virágokkal. Mozga lovag soha nem látott még ilyen szépet. Na jó, Izge királykisasszonyt leszámítva. A tisztás közepéről vékony csíkban füst szállt fel. Mozga lovag elindult felé, de jaj, minden lépésénél mintha sírt, sóhajtozott volna az egész rét a talpa alatt. A szívszakasztó hangok ellenére Mozga lovag folytatta útját, s meg sem állt, amíg a felszálló füst okozójáig nem ért. Egy öreg, ráncos képű ember ült ott törökülésben a tisztás közepén, s pipázott. Fején tollkoronát viselt.

Hírek, hirdetések

Két zarándokút

Minden nyáron nagy érdeklődés kíséri a Szatmári Római Katolikus Püspökség zarándoklatait, melyek a legfontosabb katolikus, keresztény helyszínekre viszik el a jelentkezőket, egyaránt lehetőséget adva a lelki töltekezésre és a kikapcsolódásra. Hamarosan két újabb célt közelítenek meg, július 21. és 24-e között Mariazellbe, augusztus 30. és szeptember 5-e között pedig Lourdes-ba mehetnek a zarándok hívek. Mariazellt Budapest érintésével érik el, ahol többek között megcsodálják a gótikus és barokk jegyekkel ékes bazilikában a híres kegyszobrot és a Nagy Lajos királyunk által adományozott kegyképet, a harmadik napon Admontban, Hallstattban és Seckauban járnak, majd másnap, Maria Schutz érintésével térnek haza. Lourdes-ba augusztus utolsó szombatján indulnak. A Budapest–Ljubljana útvonalon haladva első nap szentmisén vesznek részt Doberdó magyar kápolnájában, másnap Milánóban, Torinóban és Avignon-ban járnak, a harmadik napon érnek Lourdes-ba, ahol két napot töltenek, majd a hátramaradó három értékes napon Cannes-ba, Monte Carlóba, Grasse-ba, a francia és olasz Riviéra érintésével pedig hazafelé veszik az irányt. A zarándoklatokra még lehet jelentkezni a Szatmári Római Katolikus Püspökség 0261-14955-ös, illetve a 0744-483444-os telefonszámain, valamint személyesen az 1 Decembrie 1918 utca 2-es szám alatt, a Püspöki Palotában. Részletesebb információk olvashatók a http://szatmariegyhazmegye.ro oldalon a zarándoklatok link alatt. (Józsa J.)