Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Végzős kispapjaink

Igen, Atyám, így tetszett ez neked. (Mt 11,26) 

Csíkmenaság-Újfaluban születtem 1986. augusztus 22-én. Hálás vagyok Istennek, hogy vallásos családdal ajándékozott meg. Szüleim azért fáradoztak, hogy felneveljék gyermekeiket, és jó példát mutattak, hogy ott, ahová a gondviselés vezet, meg tudjuk állni a helyünket. Édesapám még most is dolgozik, édesanyám háziasszony. Két fiútestvérem van, egy kisebb és egy nagyobb. Utóbbinak már családja és két gyereke is van, ami nagy örömmel tölt el. Szüleimtől, nagyszüleimtől és testvéreimtől sok szép dolgot tanultam, számos meghitt családi eseményen ünnepeltünk együtt. Köszönöm nekik, hogy imádkoznak értem.

Általános iskolámat Csík­szent­györgyön végeztem. Miután tudomást szereztem a gyulafehérvári kisszemináriumról, jött egy belső sugallat, hogy én ebben az iskolában akarom folytatni tanulmányaimat. Elhagyva a családi otthont egy idegen, de befogadásra nyitott közösségbe csöppentem. Maradandó tapasztalat volt megismerni az osztálytársakat, iskolatársakat meg a tanárokat, akik már kezdettől fogva segítségemre voltak. Az együtt töltött „szilenciumok”, sőt, végig a líceumi évek mind sok szép emléket adtak, bizonyára nemcsak nekem, hanem az osztálytársaknak is.
A tanulmányok mellett a szemináriumi élet biztosított egy keretet, megtanított a közösségi életre, figyelni a mellettem levőre, ezáltal szép kapcsolatok, barátságok alakultak ki.

A kisszeminárium utolsó két évében erősödött meg bennem az addig csak lehetőségként jelen lévő gondolat, hogy az érettségi után a teológián folytatom tanulmányaimat. Nem voltak előítéleteim, inkább kíváncsi és tettre kész voltam. Jó kis csapatként indultunk az első évben. Mikor közülünk valaki elhagyta az intézetet, mindig az a kérdés vetődött fel bennem: „Ki lesz a következő?” Ez a kérdés kisebb félelemmel töltött el, hogy nehogy én legyek a következő, aki elmegy. Az eltávozások nem elvették az életkedvemet, hanem hivatásom megerősödését szolgálták. Egyre nagyobb hangsúlyt helyeztem a lelki- és imaéletemre. Vizsgáltam magamban, hogy mit is akarok, miért is vagyok itt. Ezek mellett nem hanyagoltam el a szellemi képzést, ugyanakkor kapcsolatok kialakítására is törekedtem. Az ismerkedések révén egyre inkább meggyökereztem ebben a közösségben, és színesebbekké váltak az eltelt évek.

A gyakorlati év szintén szép tapasztalat volt, biztos láncszem papi hivatásom fejlődésében. Gyakorlati évemet úgy kezdtem, hogy ha én magamat nem látom alkalmasnak a papságra, vagy ha a papi pálya nem az én hivatásom, akkor nem fogom folytatni teológiai tanulmányaimat. A gondviselés a pasztoráció első állomásaként a székelyudvarhely-szom­bat­falvi plébániára vezérelt, majd a második félévben a gyergyószentmiklósi főesperességen végeztem szolgálatot. Nagy hálával tartozom László Attila és Portik Hegyi Kelemen plébánosoknak és közösségeiknek, hogy befogadtak, munkatársuknak tekintettek. Mindkét helyen tartalmas programokat szerveztünk, és éreztem, hogy élet volt abban, amit végeztünk. Mindenkire, akit megismertem, és akikkel együtt dolgoztunk, szeretettel és imádsággal gondolok vissza. Ezek az élmények és Isten közelségének megtapasztalása megerősített hivatásomban, tehát tovább folytattam felkészülésemet a papi szolgálatra.

Köszönettel tartozom a ta­­nároknak, elöljáróknak, akik tanítottak, segítettek a pasz­to­rá­cióra való felkészülésben. Köszönöm a kispapoknak is a tartalmas együttléteket, be­­szélgetéseket meg a vidám perceket, melyekkel színt vittünk a mindennapokba. Meg kell említenem az alkalmazottak háttérmunkáját is, akik szorgoskodásukkal megkönnyítették a felkészülésünket.

Jelmondatom számomra mély mondanivalóval bír. Kifejezi egyrészt azt, hogy ami velem történt, az az Isten tetszése, akarata szerint való. Másrészt Isten gondoskodásának, jelenlétének a felismerését és elfogadását az életemben. Mindkettőt nagyon sokszor megéltem eddig, és hiszem azt, hogy továbbra is ő fog vezetni azon az úton, melyet nekem szánt. Sokszor merítettem erőt a Szentírás ezen mondatából. Papi szolgálatom kezdetén pedig még inkább tudatosítani szeretném, hogy Isten mindig mellettem áll, és a legjobbat akarja számomra. Köszönöm Istennek hivatásom kegyelmét, és az ő segítségével szerető lelkipásztora szeretnék lenni mindabban, amivel megbíz. Istenem, add, hogy méltó legyek szolgálatodra!