Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Panoráma

Játszóteret építettek az önkéntesek Ülkén

Nagy és merész programnak vágott neki a Gyulafehérvári Caritas székelyudvarhelyi önkéntes programja és az Ülkéért Alapítvány: játszóteret építeni Ülke egyik közeli erdejében.

A tenni akaró önkénteseket több személyautóval szállították az ülkei kultúrotthonba az alapítvány tagjai, ahol zsíros és margarinos kenyér várt mindenkit. Ezt követően gyors ismerkedő játék után neki is vágtunk a tennivalónak. Egy kisebb csapat nekiállt a kertsasok ültetésének, amíg a csapat zöme a kis erdőt próbálta tisztábbá tenni, mások a fű és bozót kivágásában szorgoskodtak. Traktorokkal hordtuk a szemetet, percről percre szebbé varázsolva ezt a kis helyet. Szemlátomást alakult a terep. Zúgott a hely a nagy jövésmenéstől, a traktorok szorgosságától, a kotrógépek alaposságától és a kézi gépek állhatatlanságától.

Péntek délelőtt lévén a helyiek nem tudtak nagy létszámban részt venni, de pótolták délután…

Egy pillanatra megálltunk szusszanni, amikor a konyhás brigád nagy kosár fánkkal és kávéval lepett meg. Nagy volt az öröm, és a fánk is hamar elfogyott. Észre se vettük, s már ebédidő volt. Elkészült a bográcsos, volt is keletje.

Majd vissza az erdőbe, vacsoráig szinte meg sem álltunk. A jól megérdemelt elemózsiát egy kis mozi követte: az aznap készült fotókat néztük meg közösen és jókat mulattunk rajtuk. Az estét egy improvizált filmnézéssel zártuk, és a másnapi munkálatok terveivel.

Fenséges tojásrántottával kezdtük a reggelt. Nagy örömünkre jóval nagyobb embersereg gyülekezett, hogy szebbé tegye ezt a kis erdőt és környékét. Öt csapat alakult ki: az erdőtakarító brigád, a csemeteültető brigád, a famegmunkáló brigád (akik a padokat és az egyéb ülőalkalmatosságokat készítették), a sasfát ültető és kerítést készítő brigád. A szombat délelőtt mozgósította a legtöbb személyt – több mint 50 ember vett részt a kinti munkálatokban. Edéd után sem lustultunk el, hanem folytattuk a már megkezdett munkálatokat.

A szombat esti munkálatokat a következő eredményekkel zártuk: a játszótér környezete patyolat tiszta, egy asztal- és padegyüttes, egy lipinka, 10 pihenő pad, 50 elültetett csemete, 300 m kerítés és egy félig kész hinta. Vacsora után jöhetett a buli és a tábortűz.

A vasárnap utolsó közös tevékenysége a foci volt. A helyiek csapata 3–1-re helyben hagyta a vendégcsapatot!

Ezúttal is világossá vált, hogy egy kis közösség, amely összetart és mer álmodni, nagy dolgokra képes, és a segítség mindig jön!