Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

(Június. A kezdet vége)

Ballagunk. Nemcsak mi, a főiskolák padjait öt éve koptatók, hanem az óvodától kezdve minden jelentősebbnek tűnő szakaszzárásnál lévők. Izguló szülők, unatkozó gyerekek. Izguló gyerekek, unatkozó szülők. Közhelyes vagy nagy találékonysággal megszerkesztett búcsúbeszédek, váltig megunt, lassan könyv nélkül, hallomásból megtanult versek, meg a teljesen ismeretlenek szállnak az éterben. Sok virágcsokor cserél gazdát. A végért, az utolsó száz méteren való bátorításként kapjuk, vagy az új kezdet csírájánál nyújtott támaszként? Vagy csak úgy, mert így illik. Ballagunk.

Tervezünk. A BBTE Auditorium Maximumában egymást váltják a diáktömegek, piros szalag vagy zöld, netán sárga vagy kék a ballagási kalapokon. A szimbolikához értő kívülállók talán olvasnak is ebből, tudják, melyik kar hallgatói végeznek. Mit sem változtat az ünneplések, ovációk, tapsviharok során. Elvégre aki eljutott a harmadik év végére, már hősnek számít. (?) Sokan visszatérnek a képzés körforgásába, magiszterizni kezdenek. Itthon vagy máshol – próbálgatják, hol élhetőbb a sokat szajkózott válság. Melyik képzés mit ér – munkahelyet, fizetést, megélhetést… Tervezünk.

Számot kell vetni. Óvodából talán nincs sok emlék, aztán egyre gyűl és sokasodik. Tíz főiskolai félév után mit lehet a leltárba venni? Sok fénymásolt jegyzetet, tanulmányok hosszú sorát, néhány kilónyi egyetemi kézikönyvet, új barátságokat, szakmai tapasztalatot, vizsgadrukkot, no meg a sok kávé és energiaital emlékét szesszióból. Innen nem maradhatnak ki sem a bulis képek, sem a komoly szemináriumi témafelvezetőt tartó arcunk, egyensúlyozandó az előző linkségünket. Számot kell vetni.

El kell indulni. Itt csúcsosodik minden eddigi lépésünk, tévedésünk és örömünk. A ballagás izgalmas percei a csokrok illatáradatával áradnak a tervek közé. A lehetségesről alkotott, igencsak képlékeny jövőképeink szilárdulni kezdenek. Először csak egy kis ponton, aztán egyre több helyen stabilizálódó, már-már részleteiben is tisztán látható kép tárul elénk. Mintha villódzó és folyton változó pixelek közül egyre több és több végleges formában mutatna utat. De ehhez a stabilizálódáshoz kell a számvetés – lássuk, mi van batyunkban, mi fér bele, s mi az, amit kerülni kell óhatatlanul. Talán így lehet és érdemes tovahaladni. S a (jobb esetben nem csupán ekkor felébredő) szülők, rokonok és tanárok iránti hála mellett a Kezdettel és Véggel hálás némaságban eltöltött egy perc küld tovább az úton: el kell indulni.