Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Interjú

Milyen megfontolásból választotta jelmondatául a közismert katolikus köszönést/köszöntést?

Énbennem mélyen él az, hogy Krisztust kell követnem, Krisztussal kell járnom, Krisztussal kell néznem, Krisztust kell adnom, Krisztust kell látnom abban a szegény emberben, akin megpróbálhatok segíteni, ha esetleg van rá módom. Amikor püspök lesz az ember, szokás egy püspöki címert és egy püspöki jelmondatot választani. Én akkor úgy gondoltam, ha ez jó volt az első misés képemre, jó lesz a püspökszentelési emlékképre, és jó püspöki jelmondatnak is. Amikor Budapestről Székesfehérvárra kerültem, segédpüspökből megyéspüspök lettem, változtathattam volna akkor is, de nem látom okát, és eszembe sem jut. Családi vonás tulajdonképpen, mert a testvérbátyám – aki szintén pap lett – ugyanezt a jelmondatot tűzte ki maga elé, és ő is ezt íratta az első misés szentképére.

Az MKPK megbízásából a 2004 pünkösdjén megindult Katolikus Rádió vezérigazgatójaként hogyan értékeli és értelmezi a Communio et progressio című egyházi dokumentum azon tömör kitételét, mely szerint: „a médium nem azonos a templomi szószékkel”?

A vallási kommunikáció eredendően két rétegű. Egyik rétege híradás hitről, egyházról, a vallási élet eseményeiről. Ennek verbális és vizuális, az éter hullámhosszán való közvetítése nem okoz különösebb gondot. A másik réteg az egzisztenciális vallási élmény, a hívő közösség önmagával való bensőséges párbeszéde, a közös ünneplés, a közös hitnek a megélésben való elmélyítése, a közös dolgok megbeszélése. A vallás legalapvetőbb magja titok, misztérium. Hogyan lehet ilyesmit néhány szóban vagy képben úgy megjeleníteni, hogy ne váljék lapossá, félreérthetővé, profánná? A kétféle tartalom ráadásul nem szigetelhető el egymástól. Nem biztosítható, hogy a nem hívők főként az első, a hívők pedig inkább a második fajta közlést hallgassák, nézzék. Sőt a tömegkommunikáció azokhoz is eljut, akik ilyenfajta műsorokra egyáltalán nem vágynak, azt kihívásnak, zaklatásnak tekintik. A tömegkommunikációs vallási műsorok kényes egyensúlyozást követelnek. A hívők irányába az a funkciójuk, hogy a hit megélését és gyakorlatát közvetítsék. A nem hívőket ellenben legfeljebb tájékoztathatják. Hogyan lehet mindezt úgy tenni, hogy a hívők ne tartsák túl profánnak, sem a nem hívők túl ájtatosnak? Hogyan lehet a hitről úgy beszélni, hogy azt mindenki értse, de senki ne tartsa éppen a lényeget elfedő filozofálásnak? Hogyan lehet a hitet úgy ünnepelni és úgy megvallani, hogy azt senki se vegye tolakodásnak? Sok ember számára az a valóság, amit abból és arról a médiumok közvetítenek, és amit a médiumok nem ismernek el ténynek, az jelentéktelennek tűnik a szemükben. A tények ilyetén elhallgatásának egyének és egész csoportok is áldozatul eshetnek, éppúgy, mint az örömhír. Mindebből következik, hogy a keresztények felelősek azért, hogy „szót adjanak azoknak, akiknek nincs hangjuk”.

Heraklétosz görög filozófus szerint: aki pénzét veszti el, keveset veszít. Aki becsületét veszti el, sokat veszít. Aki viszont hitét veszti el, mindent elveszít. Csíksomlyón, ahol pünkösdkor százezrek imádkoznak és énekelnek együtt hitben és hittel, e sokat mondó bölcsesség hallatán mi jut eszébe, milyen gondolatok támadnak a lelkében?

A keresztény ember szívét a feltámadás hitének elevensége kell hogy eltöltse, és a teremtett világgal együtt ő maga is a kiteljesedés felé haladjon életében. Akkor tudunk Krisztus feltámadásának részeseivé válni, ha hit szerint akarunk élni, és ha erre az életre komolyan törekszünk. A hit szerinti élet pedig azt jelenti, hogy egész életünket a hit által akarjuk nézni, a hit által akarjuk élni, mindenben a hit szabályához akarunk igazodni. Így megláthatjuk a föltámadott Jézus jelenlétét saját életünkben. A hit által találkozhatunk vele emberi kapcsolatainkban, helyet adhatunk neki a szívünkben, az ő irányítása alá vonhatjuk a gondolatainkat. Jelenléte béke és boldogság forrása lesz, mint ahogy ezt láthatjuk a szentek és Isten embereinek életében. A közös hit a közös nyelvünk.

Ön azt mondta egyszer, hogy a magyar nemzet nagy bajban van. Ezen belül a magyar egyház is? Az anyaországban ez az év a család éve, a főegyházmegyében a kommunió évét tartjuk…

Az erkölcsi alapok hiányából egyenesen következik a gazdasági, politikai, közéleti és a családi élet válsága. Ez szakítja szét a társadalom rétegeit, állítja szembe egymással a társadalom különböző csoportjait. Világosan kell látnunk, hogy hamis, rossz eszközökkel jót elérni, igaz ügyet szolgálni nem lehet. A bűn csak rosszat terem, a hazug eszközök csak hazug célok megvalósulását segíthetik. A bajok gyökerét a lélek sebeiben láttuk, az egyéni és közösségi élet torzulásaiban, az összetartás hiányában, a csüggedésben, a reménytelenségben, az önzésben és a jövőért felelősséget vállalni nem tudó, csak a pillanatnak élő szétszórtságban.

Az egyház sürgeti és segíteni akarja a társadalom megújulását, melynek útja csak az erkölcsi megújulás lehet. Egyházunk a maga tanításával ennek szolgálatában áll. Mindannyian tudjuk, hogy családjaink mennyi nehézséggel néznek szembe, mennyi veszély fenyegeti létüket, mennyire rászorulnak a családnak szóló sajátos lelkipásztori támogatásra. Egyházmegyénk örömmel vesz részt ebben a feladatban, remélve, hogy a közös gondolkodás, a közös imádság és a közös cselekvés erőt ad a családoknak a gyermekek vállalásához, a családi élet áldozatainak és örömeinek hűségben való megéléséhez, bátorítja a fiatalokat az egész életre szóló elkötelezettség vállalásához, segíti a családok mindennapi boldogságát megtalálni, megélni, és azt a társadalom felé tükrözni. Szeretnénk a szeretet erejével gyógyítani azok sebét, akik a családi élet sérüléseit viselik, hogy az elhagyottak is megtapasztalják Isten és az egyház szeretetét, segítőkészségét életük keresztjeinek hordozása közben is. Reméljük, hogy alkalmas eszközeivé válhatunk a Szentléleknek, aki nemcsak bennünk, de általunk is akar működni és hatni a világra, a világban az emberre, családjain.

Milyen benyomásokkal tér haza a csíksomlyói búcsúról?

Jó volt látni Csíksomlyón, hogy sok nagyon szegény, hozzánk képest sokkal nehezebb helyzetben élő ember milyen békében él… Milyen remény sugárzik szívéből, milyen szeretet, nyugalom, békesség árad minden szavukból, gesztusukból. Mintha az ember egy másik világba csöppent volna. Ez nem a hely szelleme, hanem valami másféle erkölcsiség, értékrend, ahol sok minden hiányzik, ami nekünk természetes, és ezért talán a személyes kapcsolatok mégis jobban a helyükön vannak. Ez sugárzik, ez látszik az életükön. Nagyon nagy öröm volt látni Csíksomlyón, hogy a sok ember önként jött, áldozatot vállalt. Egy lehetetlen úton kapaszkodtunk fel a nyeregbe, ami meredek volt és fárasztó. Mondják, hogy ilyen még nem történt, hogy nem lehetett áldoztatni az embereket. Találkoztam velük a templom előtt, a templomban kerestem a velük való közvetlen kapcsolatot, hogy egy-egy szót beszélgethessünk, jó volt látni az örömüket, a hitüket, az állhatatosságukat, a kitartásukat. A hit öröme tart össze bennünket és erősít meg, hogy hazatérve ki-ki a maga plébániáján, közösségében, családjában megpróbálja megélni azt, amit kapott, amit tapasztalt.