Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Panoráma

Pünkösd másodnapján 40 személy indult el Csíksomlyóra a Gyulafehérvári Caritas gyer­gyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthonából. Az utazást egyházi énekekkel és imával tették hangulatossá, részt vettek a délelőtti szentmisén, a csoport nagyrésze felment a kegyszoborhoz leróni tiszteletét, kifejezni háláját a Szűzanyának. Egyikük Bakos Júlia (képünkön), aki felejtette a fáradtságot, a járási nehézségeket, 75 évét, négy nagy lábműtétét. „Még búcsú alkalmával soha nem sikerült elmenni, és most, itt, az öregotthonban adatott meg az a lehetőség, hogy segítséggel el tudjak menni.”

A zarándokok kegytárgyakat vásároltak, majd a parkban elfogyasztották az ebédet, amelyet finom fagylalttal fűszereztek meg. Akik jobban bírták, kimentek a hegyre, elvégezték a keresztutat, búcsúágakat hoztak, teljes búcsút nyertek, hiszen a mondás úgy tartja: „szélben, viharban, esőben nyerik el a teljes búcsút”, s időközben egy hirtelen jött zivatar jól eláztatta őket, de a parkban maradottakat sem kímélte.

Visszaindulás előtt találkozott a csoport fr. Péter Arthur csíksomlyói ferences házfőnökkel, aki az egyik lakónak, Péter Annának a fia. Süteménnyel és ásványvízzel vendégelte meg a csoportot. Hazafelé is vidám volt a hangulat, a zarándokok hazáig énekeltek népdalokat, régi nótákat.

„Nagyon jól éreztem magam, a lakótársaim úgyszintén. Másnap volt egy kis izomlázam, ami azonban hamar elmúlt, ez a felejthetetlen élmény örökre megmarad. Tegnap a klubban visszanéztük a fényképeket, élménybeszámolót tartottunk azoknak, akik nem vehettek részt a kiránduláson. Arra kérem az otthon vezetőségét, más alkalmakkor is szervezzenek ilyen jó kirándulásokat. Mindig részt fogok venni” – foglalta össze Bakos Júlia az élményeket.