Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Pitypang

Morus Szent Tamás
(London, 1478. február 7.–London, 1535. július 6.) 

Sorozatunk következő „főszereplője” Morus Szent Tamás, VIII. Henrik kancellárja, aki inkább vállalta a halált, mintsem elhagyja a hitét.

Időutazásra hívlak benneteket, az ötszáz évvel ezelőtti Londonba, amikor megszületett az anglikán egyház, kiválva a katolikus egyházból. Történetünk főhőse Morus Tamás, aki a legrokonszenvesebb szentek közé tartozik. A tehetséges fiú tizenhárom évesen egy érsek udvarába került, aki hamarosan az oxfordi egyetemre küldte, mert véleménye szerint „Ebből az ifjúból egyszer majd rendkívüli ember lesz. Aki megéri, látni fogja.” Két év múlva apja visszahívta Londonba, és ott fejezte be tanulmányait. Tamás igen szerény körülmények között élt. Már huszonhárom éves korában ügyvéd volt, s az angol parlament legfiatalabb tagjaként kezdte politikai pályafutását. Mind sűrűbben kapott fontos jogászi, politikai és diplomáciai megbízatásokat. Politikai munkája mellett mint író is tevékenykedett: angol és latin költeményeket írt, előadásokat tartott. Sok dalát ma népdalként éneklik, Utópia című könyve pedig világhírű lett.

Boldog házasságban élt, négy gyermeke született. Tamás a lányait is taníttatta – ez bizony nagy dolog volt, mert abban a korban a nőket még másodrendű teremtményeknek tekintették. Családjával a vallásos életet is ápolták. Minden este közös imára gyűlt össze a család és az egész személyzet. Étkezések alkalmával pedig valamelyik gyermek először mindig felolvasott egy részt a Szentírásból. Személyes szokásaiban Morus Tamás rendkívül szerény, étkezésben teljesen igénytelen volt. Minden nap szentmisére ment, és imádkozott. Gyakran járt London szegénynegyedében, hogy támogassa a különösen rászorulókat.

1509-ben VIII. Henrik lépett az angol trónra. A kezdetben kitűnő uralkodónak és az egyház hű fiának tűnő király beleszeretett Boleyn Anna udvarhölgybe, ezért megkísérelte érvényteleníttetni a spanyol hercegnővel, Aragóniai Katalinnal több éve fennálló egyházi házasságát. Amikor ez nem sikerült, elhatározta, hogy a német fejedelmi családok példájára elszakad Rómától. Ahhoz, hogy ezt a néppel elfogadtassa, szüksége volt egy olyan politikusra, aki jártas a diplomáciában, s mind a világi, mind az egyházi hatóságok előtt egyaránt népszerű. Választása Morus Tamásra esett. 1529-ben kinevezte kancellárjává. Akkoriban Tamás ezt írta barátjának, Fisher rochesteri püspöknek: „Nem szívesen jöttem az udvarba, ezt tudja mindenki. Maga a király is tréfásan szemrehányást tett érte. Azért olyan bizonytalanul érzem magam itt az udvarban, mint egy lovas, aki rosszul ül a nyeregben.” A kancellár aggodalommal figyelte a király meggondolatlan cselekedeteit, és ennek hangot is adott. A király pedig csalódott, mert Tamás személyében nem lelt szövetségesre a terveihez. A kancellárnak eleinte sikerült távol tartania magát a király első házasságának érvényességéről folyó vitától, Henrik azonban lépésről lépésre haladt tervei megvalósításában. Először arra kényszerítette a papságot, hogy ismerjék el őt az „angol egyház oltalmazójának és fejének”. Ekkor Tamás benyújtotta a lemondását. Ezzel elveszítette fizetését, családja kezdett szükséget látni. Másfél éven át egészen visszavonultan, csak irodalmi munkáinak élt. Közben a király feleségül vette Boleyn Annát. Koronázására Morus Tamás nem ment el, pedig meghívták. Ez nagyon felbőszítette a királyt. A pápa érvénytelennek nyilvánította a király második házasságát, és kimondta a kiközösítést. Henrik király azzal válaszolt, hogy a parlamenttel az angol egyház egyetlen fejévé nyilváníttatta magát, és magának követelte mindazt a hatalmat és méltóságot, ami addig a pápa kiváltsága volt. Minden alattvalónak esküt kellett tennie az új törvényre. Sok katolikus, még püspök és pap is, úgy segített magán, hogy csendben hozzátette: „amennyiben ezzel nem szegem meg Isten parancsát”. Tamás azonban nem élt ilyen fogással, megtagadta az eskü letételét, ezért bezárták a londoni Towerbe. 1535-ben, kilenc nappal a bíboros lefejezése után, Tamást is bíróság elé állították. Azzal védekezett, hogy világi uralkodó nem igényelhet magának vallási jogokat. Ezúttal azonban nem segített rajta jogászi ügyessége, mivel az ítélet előre eldöntött dolog volt. Amikor a halálos ítéletet közölték vele, így szólt: „Köszönöm a király jóságát”, majd nevetve hozzáfűzte: „Kérem Istent, hogy minden barátomat őrizze meg a kegy efféle megnyilatkozásaitól”. Július 6-án vezették a vesztőhelyre. Nyugodt és derűs volt, mint mindig. A vejét arra kérte, hogy adjon egy aranyat a hóhérnak. A hosszú börtön elgyöngítette, ezért úgy kellett a vérpadra fölsegíteni. „Lefelé már magam is lejövök” – mondta tréfálkozva. Azután elkomolyodott. Nyílt tekintettel végignézett a lélegzetvisszafojtva álló tömegen. A bíró meg akarta ugyan akadályozni, mégis hangosan ezt mondta: „Testvéreim, tanúnak hívlak titeket, hogy a szent katolikus hitben, mint Isten és a király hűséges szolgája halok meg. Hű szolgája vagyok a királynak, de először az Isten szolgája vagyok. Imádkozzatok a királyért, hogy Isten vezesse és világosítsa meg őt.” Azután letérdelt és elimádkozta az 50. zsoltárt.

Morus Tamás az újkor küszöbén élt szellemes és szeretetreméltó hitvalló, aki kész volt életét is feláldozni a hitéért, s akinek derűs természete a vérpadon sem tört meg. Igazi keresztény volt, aki a vesztét okozó üldözőiért is imádkozott. 1886-ban boldoggá, 1935-ben, halálának négyévszázados évfordulóján pedig szentté avatták. Ünnepét 1969-ben tették általánossá az egyházban. Ünnepnapja június 22.