Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Fiatal vagyok és gondolkodom

Szeretet, béke, öröm: olyan fogalmak, amelyeket a jelen kor embere kutat, ugyanakkor a történelemben is megfigyelhető, hogy mindenki megtapasztalja, keresi eredetét, okát. Ilyen fogalom és tapasztalat a szenvedés is. Miértjét keresi szüntelenül a jelen kor embere is, ezt bizonyítja az is, hogy ha csak az interneten a keresőbe beütjük e fogalmat, 984 000 találatot ad ki néhány másodperc alatt. Szobrászok, festők, sok-sok költő, író művészetének tárgya ez a mindenki által megtapasztalt érzés, amely lehet fizikai vagy lelki töltetű, eredetű.

A szenvedés megtapasztalása végigkíséri az emberiséget, a kezdetek óta jelen van. A Szentírásban rengeteg történet taglalja e témát, gondoljunk csak az ószövetségi teremtéstörténetben a bűnbeesés eseményére, Jób történetére vagy sok próféta életére. Az Újszövetségben maga Isten fia, Jézus vállal értünk szenvedést. A vallástörténetben folyamatos kérdés, hogy Isten miért engedi meg a szenvedést, a rosszat, mi a célja ezzel. Sok elmélet látott napvilágot, köztük a manicheizmus, a platonizmus vizsgálta a szenvedést. A legtöbb elmélet az ősbűnből eredezteti forrását. Ismert teológusok, pápák keresték keresztény szemmel a szenvedés miértjét. Magát teljesen ateistának mondók is foglalkoztak az érzéssel, állapottal. Freud a lélekből, az ember saját magával való viszonyából eredezteti a szenvedést, abból, ahogyan a világ történései lecsapódnak az emberi lélekben. És ezt fogalmazza meg rendkívül szemléletesen József Attila versében: Ím itt a szenvedés belül, / ám ott kívül a magyarázat. / Sebed a világ – ég, hevül s te lelkedet érzed, a lázat.

Ha a szenvedésünk forrása lelki békétlenségünk, akkor hitünkben kell keresnünk a gyógyírt rá. S ki tudná legjobban távol tartani lelkünk nyugtalanságát, mint Isten?! Ezért is fontos a vele való folyamatos kapcsolat, ugyanakkor a folyamatos önmagunkra figyelés is, hogy testünk s lelkünk harmóniában legyen, így egész lényünk Istennel. Ez folyamatos, kitartó munka, hisz nyugtalanságunk folyamatosan hullámzik, így szenvedésünk intenzitása is. Sajnos szenvedésünkre a gyógyír gyakran csak időleges enyhülést hoz, könnyedén szertefoszlik. Nem szabad elfelednünk, hogy szenvedésünk maga is eloszlik egyszer! Minden szenvedőnek ideje hozzálátnia az önmagával való „munkához”.