Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Panoráma

A Gyulafehérvári Caritas székelyudvarhelyi Mozgáskompetencia-fejlesztő programjának harminckét időse vett részt a már hagyományossá váló nyár eleji kiránduláson, május 28–29-én. 

A célpont a hegyek között elterülő Székelyvarság és az ottani Csorgókő Panzió volt.

A kirándulás célja egy kis kimozdulás a mindennapokból, csoportos együttlét és csapatépítés az idősek körében. Az első napi program szórakoztató körjátékokból tevődött össze, ami egy kis agytornát és kikapcsolódást biztosított a résztvevők számára. Ebéd után a csoport egy része gyalogszerrel, a másik része autóbusszal ment ki a székelyvarsági vízeséshez, ahol megcsodálhatták a táj szépségeit, és akinek bátorsága volt hozzá, felmászhatott a vízesés piciny forrásához is. Vacsora után tábortűzzel zárult a nap, ahol mindenki elénekelhette a kedvenc nótáját vagy népdalát. Az est hangulatából nem hiányoztak a humoros szófordulatok sem, a jókedvet még a szemerkélő eső sem zabolázta meg.

Másnap frissítő álomutazáson vehettek részt az idősek, amely segített nekik a befele való figyelésben. Délelőtt, a közösségépítés jegyében, bográcsgyulyást készített ebédre a nagy csapat. 

A kirándulás zárómomentumát a falu központjában elhelyezkedő Szent Péter és Pál plébániatemplom, valamint Uz Bence sírjának meglátogatása jelentette. Míg sokak számára e kirándulás az egyetlen kimozdulási lehetőséget jelentette, addig mások számára eszmei értékét növelte, hogy szülőfalujába látogathatott haza.

 

 

Kömény Éva-Beáta és Vass Melinda