Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Fiatal vagyok és gondolkodom

Szókratész görög filozófust (Kr. e. 470–399) minden idők egyik legnagyobb gondolkodójának tartják, aki athéni kortársai körében harcolt az igencsak elterjedt tudatlanság, gőg, büszkeség és kétszínűség ellen, életét adva az igazság győzelméért! Nagyon sok embert vonzott maga köré, különösen a fiatalság köréből, ami az uralmon lévők nemtetszését váltotta ki! (A hatalmasok között sokan nem szeretik, ha túl sokan kezdenek gondolkodni.). Le is tartóztatták és halálra ítélték, mert az volt a vád ellene, hogy hamis tanai veszélyt jelentenek az államra, és forradalmi eszméi zavarják a megszokott nyugalmat. Családja és barátai menteni akarták és arra biztatták, hogy adja fel elveit. Lehetősége volt a megszökésre is, de ő nem adta fel küldetését, kiitta a méregpoharat és meghalt. Az őt követő generációk az igazság mártírjaként tisztelték, és elhatározták, hogy senkit sem üldöznek többé meggyőződése miatt. Jézus idejére – talán ennek köszönhetően is – a görögök a világ legszabadabb gondolkodású embereivé váltak, természetes volt a gondolkodás és a vélemény szabadsága. Különféle vallási és politikai hagyományok indultak virágzásnak, és szabadon versenyeztek egymással. Az emberek élhettek a szabad keresés lehetőségével, így hát érthető, hogy néhány görög teljesen szándékosan „odatévedt” Jézus hallgatóságához, és figyelte tanítását. János evangélista lelki értelmezése szerint e görögök Jézus tanítványi köréhez szeretnének csatlakozni, hiszen látni akarják őt. Meg akarják ismerni. Ez az értelmezés minden további nélkül elfogadható! De nem zárja ki azt a helyénvaló értelmezést sem, amely szerint érezték a zsidó hatalmasok részéről érkező feszültséget a levegőben – hogy azok, felbujtva a népet, Jézus vesztét akarják elősegíteni. A ravasz politikai játszma akkor sem volt idegen, ha az igazat kellett eltávolítani. A történelem ismétlődik, hiszen Szókratész is ennek lett az áldozata. Jól ismerték tehát a görögök múltjukat, és érezve a veszélyt, nagy valószínűséggel figyelmeztetni akarták Jézust, felcsillantva számára a szabad görög világba való menekülés lehetőségét!

Jézus azonban tudja, hogy eljött az órája. Annyiszor el akarták már fogni, de mindig „átment közöttük”. Ennek ellenére sem adja fel küldetését. Életét sem akarja meghosszabbítani, hiszen felcsillan annak lényege: az Atyára való teljes ráhagyatkozás, a halálig tartó bizalom. Az őrült bizalom… Az engedelmes bizalom.

Jézus szó szerint belehal a bizalomba. Mert megéri. Csak azért érdemes meghalni, amiért élni is érdemes volt! Lehet, hogy 1122-szer csapnak be embertársaim, mert bíztam bennük, de ha becsaptak, azért ők felelnek. Az az ő bajuk! Milyen élet az, ha állandó rettegésben élek, arra gondolva, hogy ki mikor csap be? Milyen az az élet, ha nincs benne senki iránt bizalom? Semmilyen. Kicsi óvatos, szerencsétlen élet, amelynek a vége azért keserű, mert rádöbbennünk arra, hogy még Istenben sem bíztunk igazán. Akkor megéri ennyire óvatoskodni? Nem arról van szó, hogy mindenkinek elmondunk mindent, nem. Arról, hogy ha bízunk igazán Istenben, akkor ő küld néhány embert, akiken megérezzük az ő szeretetét, s csak azért merünk bízni őbennük. Mindenki nem lehet a barátunk. Nem is kell. De ha nincs emberünk, üres az élet. Persze szép a szülőkkel szembeni bizalom is, sokat lehetne erről elmélkedni, de az más! Ha van emberünk, akkor érezzük: érdemes élni! Jézus bízott az emberekben, de tudta azt is jól, hogy mi lakik bennük! Tudta, hogy az ember sokszor milyen hitvány tud lenni, még a legjobb barát is hátat fordíthat – de ez nem jelentette számára azt, hogy ezért fel kell adnia az emberben való bizalmát. Ez a nagyszerű benne! Isten nem ad fel minket, hanem értünk szenved akkor is, ha látszólag már nincs értelme! Ez az örömhír! Ha ezt ismételgetjük, jól belénk ivódik, érezni fogjuk életünk értelmét!

Mindenki, de mindenki gyenge és esendő, de ez a tény nem tarthat vissza attól, hogy bizalmatlanságban éljük le kicsi életünket! Igaz az is, hogy apostolai hátat fordítottak, de egy apostol mégis ott maradt. És még páran. Elég indulásnak: elindul az egyház. S a többiek is visszatérnek (és ez a lényeg!), elismerve-beismerve gyengeségüket. Ugye milyen szép?

Néha a szív olyat tesz, amit az értelem csak sokkal később ért meg. De megérti. Persze, amikor magunkra maradunk sötétségünkben, nehéz. Talán mi is kimondjuk Jézussal: megrendült a lelkem. Szabadíts meg ettől az órától. De hiszen mindenkinek megvan az órája, amiért jött. Az óraütés jelez valamit: talán azt, hogy megértettük a lényeget – ha Istenben tényleg bízunk, van értelme életünknek, s akkor a halál nem a véget, hanem a beteljesedést jelenti. Nem szabad elfelednünk: nem szabad eldobni a vasúti jegyet, mikor alagútba visz a vonat, mert majd kijön a másik végén.