Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Interjú

Elballagtak a lelkigondozói képzés végzősei

Június 1-jén Csíkszeredában elballagtak a KALOT Egyesület és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara közös szervezésében indult lelki­gondozói képzés első végzősei. A posztgraduális képzés 380 elméleti órát és 120 önismereti órát jelentett. A végzettek lelkigondozói szakismereteket szereztek, és mélyebb önismeretre tettek szert. A Vasárnap néhány végzettet szólított meg, a velük készült beszélgetést a következőkben olvashatják.

 Miért iratkoztál be a lelkigondozói képzésre? Mire számítottál, és mit kaptál?

Laczkó-Albert Katalin: A lelkigondozói képzés lehetősége azért fogott meg, mert azt reméltem, közelebb visz önmagamhoz és az emberekhez, akikkel nap mint nap kapcsolatban vagyok. Azt reméltem, a kínált tantárgyak és tevékenységek segítenek abban, hogy az emberi lélekhez finomabban tudjak nyúlni, a színeknek az árnyalatait is meg tudjam látni, hogy mindezek által a tanári munkám és az édesanyai szerepem élőbb lehessen, kiteljesedhessen. Úgy érzem, a két év alatt többet kaptam, mint amennyit vártam: alapot, amelyre építeni lehet; fogódzókat, amelyek továbblendítenek, előre visznek; megerősítést, hogy jó úton járok; biztonságérzetet, hogy nem vagyok egyedül, és azt az örömet, amellyel kimondhatom, hogy a tanításhoz lélek és szabadság kell. Ha továbbgördítem a szót és a gondolatot, ez visszhangzik bennem: a Lélek adja a szabadságot. A jó Isten hívásának érzem azt az erős késztetést, amely elindított engem a lelkigondozói képzés útján.


Pál-Jakab István: Gépészmérnöki végzettségem, majd az utólagos menedzserképző kurzusok nem tudták megválaszolni mindazokat a kérdéseket, amelyek az emberekkel, a köztük levő viszonyokkal, az élettel és jómagammal kapcsolatban egyre gyakrabban megfogalmazódtak bennem.

Néhány napos lelkigyakorlaton és kurzusokon többször is részt vettem. Mindezek fokozták az igényemet, hogy egy nagyobb kaliberű képzésre benevezzek. Meglehetősen zsúfolt programom miatt nagyon kritikusan válogattam a lehetőségek között. Amikor kézhez kaptam a Kalot Egyesület és a BBTE Teológia Kara által közösen szervezett lelkigondozói képzés tananyagát, olyan tantárgyak ötlöttek egyből a szemembe, mint a vallásszocio­lógia, spiritualitás, személyi­ség- és fejlődéslélektan, logo­terápia. Éreztem, hogy valami nagyon érdekes van kibontakozóban. Az előadók közül ismertem jó néhányat, az ő szakmaiságuk jelentette számomra a garanciát, hogy nemcsak hangzatos címszavakba csomagolt, olcsó időtöltés lesz a kurzus, hanem tartalmas, értékátadó képzés. Azt reméltem, hogy olyan képzésben lesz részem, ahol a tudományosság és a hitvalló életforma lesz ötvözve. Nem csalódtam.

Mennyire segített neked személyesen, családi életedben, munkádban?

A.-L. K.: Kulcsszavakban így tudnám megfogalmazni: hit, erő, reménység, nyitottság, őszinteség, hitelesség, bizalom, kegyelem. Sok-sok erőt kaptam a mindennapi helytálláshoz. Erőt és reménységet adó az a hitelesség, amelyet a csoporttársaim és tanáraim részéről tapasztaltam. Úgy érzem, mély hitből fakadó, átimádkozott, élő tudás birtokába jutottam. Megerősödött bennem az a tudat, hogy a közösség megtartó erő. Egy olyan közösség tagja voltam két évig, amelyben mindenki szabadon kifejezhette önmagát, bizalommal elmondhatta, mit érez és mit gondol. Egy olyan tisztelettel figyelő és elfogadó közösségé, amely előhívja a másik emberből azt, ami benne a legszebb és legigazabb. Megértettem, hogy a nevelés jó kimenetele nemcsak rajtunk – szülőkön és pedagógusokon – múlik. A nevelés nagyon összetett folyamat, amelyet sok tényező befolyásol – nekünk hinnünk, bíznunk kell a kegyelem formáló erejében. A lelkigondozói képzés hatására tudatosult bennem, hogy az a munka, amelyet a gyermekekért az iskolában végzek, tulajdonképpen a lelki egészségvédelmet szolgálja. Egyre tudatosabban azt próbálom előmozdítani, hogy személyiségük, közösségi kapcsolataik erősebbé, fejlettebbé váljanak, és ezáltal testileg-lelkileg épek, egészségesek lehessenek. Segítő hozzáállásomnak sokféle hozadéka van: nemcsak a tanári munkám vált szabadabbá, a diákokkal való kapcsolatom pedig bensőségesebbé, hanem erősebbnek is érzem magam azáltal, hogy másoknak segíteni próbálok. Ebből az erőből származó tettrekészséggel és sok-sok reménnyel tekintek a jövőbe.

P.-J. I.: Egy izgalmas lelki kalandra kaptam meghívást. Nem tudhattam, mi fog kibontakozni, de bíztam az előadók komolyságában és szaktudásában. Nem ígértek hangzatos, „ezerjó” megoldásokat, mindent kikúráló általános gyógymódokat, de megtanítottak látni, meglátni a világot, az embereket, bajaikat, a kiutakat. Ismeretet kerestem, és önismeretet kaptam. Válaszokat kerestem, és megtanítottak csendben kivárni a nekem szóló megoldást. Miben rejlett a plusz érték? Talán abban, hogy tanáraink nemcsak a tudást adták, hanem önmagukat, lényük legjavát. A diákok pedig nyitottak voltak. Befogadóak és elfogadóak. Nem az esetleges hiányosságokat vadászták, hanem a szavak mögött meghúzódó lényeget igyekeztek építő módon megtalálni. Megtapasztaltam a csapatmunka értékeit, amikor mindenki beteszi a közösbe a maga szerény talentumát, és a végeredmény egy csodás alkotás, ami csak így, a közös önátadás révén valósulhat meg. Képzésünk alatt sokszor hangsúlyosan, olykor szelíd diszkrécióval, végig jelen volt Isten. Tanár és diák hallgatólagosan vagy deklaráltan tudatában volt annak, hogy mindaz, ami ezen a képzésen történik, csak részben a mi emberi törekvésünk eredménye. Isten áldása volt az, ami kiteljesítette ezt a nagyszerű kezdeményezést. Elkezdődött valami. Most még csak egy kis csíra, de erő van benne és élni akarás. Milyen lesz a folytatás? Teszi mindenki a maga dolgát legjobb belátása szerint, és igyekszünk minél nyitottabban válaszolni Isten hívására. Legyen ő a fő befektető.

Kiknek ajánlanád, ajánlanád-e a képzést másoknak?

A.-L. K.: A Kalot honlapján olvasható a következő ajánlás: „A lelkigondozói szakképesítést a következő szakmában dolgozóknak ajánljuk: lelkészeknek, szerzeteseknek, pedagógusoknak, hitoktatóknak, orvosoknak, szociális munkásoknak, lelkipásztori asszisztenseknek, civilszférában, egészségügyben dolgozóknak, valamint azoknak, akik önmaguk, kapcsolataik, családi viszonyaik és a keresztény lelkiség mélyebb megértésére törekednek.” A kérdésre válaszolva ezt tudnám szóról szóra megismételni. Mindenkinek ajánlom, aki emberekkel foglalkozik. És úgy érzem, össze is kell fognunk, csapatban kell dolgoznunk, mert nagy szükség van az értékek átadására, közvetítésére, megerősítésére. A mi felelősségünk a lehetőségek felmutatása, kapuk nyitogatása. Az a remény ösztönözhet a további munkára, hogy ha egyvalaki lép is be az általunk kinyitott kapun, már megérte.

P.-J. I.: Habár a lelki­gon­dozói képzést nagyon pozitívan értékelem, mégsem való mindenkinek. Csak azoknak ajánlom, akik hajlandóak áldozatot hozni. Idejüket, szívüket, önmagukat hajlandóak megosztani a csoporttal, hajlandóak adni, hogy aztán hatványozottan kaphassanak. Azoknak ajánlom, akik keresik azt a lehetőséget, ahol kibontakoztathatják énjük legjavát embertársaik hasznára, Isten dicsőségére.