Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Emlékezzünk régiekről

Száz éve haltak meg:

P. Kozma Döme OFM. Kézdiszentléleken született 1827. március 15-én. 1859. augusztus 16-án szentelte pappá Haynald Lajos püspök. A Ferenc-rendi szerzetesrendben több helyen működött és többféle kitüntető állást is betöltött. Különféle folyóiratokban rendkívül értékes tanulmányokat írt. 85 éves korában, papságának 59. évében halt meg Désen 1911. június 1-jén.

 

P. Szélyes Ferenc OFM. Bétában született 1837. május 6-án. 1865. július 25-én szentelte fel Fogarasy Mihály püspök. Sok rendházban működött. Gyulafehérváron halt meg 1911. június 23-án.

 

Negyven éve haltak meg:

Újlaki János. Halmiban született 1888. szeptember 8-án.  A teológiát Szatmáron, majd Gyulafehérváron végezte. 1911. június 24-én szentelte fel Majláth G. Károly püspök. Marosvásárhelyen káplán, majd tábori lelkész volt. Karcfalván, Imecsfalván, Zabolán, Sepsiszentgyörgyön, majd Erzsébetvároson volt plébános. Erzsébetvároson hunyt el 1971. június 19-én.

 

Szenpétery András. Gyergyószentmiklóson született 1914. január 7-én. 1940. június 29-én szentelte pappá Márton Áron püspök a székelyudvarhelyi templomban. Kézdiszent­ke­resz­ten, Gyergyóremetén és Zetelakán volt káplán, Györgyfalván pedig plébános. 1971. június 29-én halt meg.

 

20 éve halt meg:

Feigl Mátyás. Egrestőn született 1908. július 15-én. 1932. június 12-én szentelte fel Majláth G. Károly püspök. Csomafalván, Gyergyó­újfaluban, Lövétén és Karcfalván volt káplán, Sósmezőn, majd Gyergyóhódoson plébános. Nyugdíjasként vállalta az örmény katolikusok lelki gondozását Gyergyószentmiklóson.  Itt halt meg 1991. június 20-án.