Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Útjelző

Mária iskolájában 118/1.

Jessze Sarja (Iz 4,2), aki után vágytak a népek, a szokásos szertartások mellett vette föl nevét. A pergamenpapír-darabkáról, melyet a pap a ráírt névvel a kicsi leányka mellére helyezett, végre fölragyoghatott a név, a Megváltó neve után a legszebb és legvártabb: Mária! Lényéről, jöveteléről hírt vettek az évezredek, a választottak, de neve most hangzott el – Isten sugallatából – itt, a földön először.

Isten számtalan természetes vagy természetfölötti módját találhatta annak, hogy a szülők figyelmét a Mária név felé irányítsa. Kimondottan olyan esetről, amikor Isten előre megszabta a legmagasabbra hivatottak nevét, csak két ízben tesz említést a Szentírás: az Úr Jézusról és Keresztelő Szent Jánosról. De arról már többször szól a Szentírás, hogy Isten egy-egy kiválasztottjának nevét megváltoztatta. Ezek alapján nagyon kézenfekvő az a feltevés, hogy Mária neve hivatásával vagy valamilyen benső tulajdonságával függ szorosan össze, és azt eleve Istentől származónak kell vennünk. Az ő minden teremtményt megelőző méltósága fölülmúlja Keresztelő Szent Jánosét, akit Isten, szent Fiához hasonlóan mégis égből eredt névvel tüntetett ki. A Szentháromság „maga kívánt neked nevet adni, Szent Szűz, mégpedig olyant, amely szent Fiad neve után minden más névnél fenségesebb, hogy minden nyelv kénytelen legyen bevallani e név dicső voltát és erejét.” (Damiani Szt. Péter) Ily értelemben lelkesedik Szt. Bernát is: „Neved, Mária, oly édes és kedves, hogy az ember nem képes kiejteni anélkül, hogy szeretetre ne gyulladjon irántad és Isten iránt, aki azt neked adta!” Emberileg fel sem fogható annak lénye, akinek megjelölésére hivatott a név: Mária. Ennélfogva a tartalom is, amely ebből a névből árad, kimondhatatlan. Ezt látszik igazolni, hogy eddig mintegy hatvanféle értelmezéssel igyekeztek megfejteni a Mária-név jelentését.

Ezek mindegyike többé-kevésbé igazolja magát, mindegyik alkalmas üdvös elmélkedésre, de nem mindegyik törekszik szorosan vett tudományos magyarázatra, azaz a név szó- és gyökértani elemeinek figyelembevételére.

A görög atyák hat szép és gazdag tartalmú értelmezés köré csoportosulnak. Szerintük Mária annyi, mint a) „keserű tenger”; b) „tenger myrhája” c) „Megvilágosító” vagy „Megvilágosított”. Ezzel kapcsolatos rokon értelmezések: „Élet”, „Éltető”. Ezek mindegyike kitűnően kifejezné Mária hivatását, mert ő Krisztus által valóban a természetfölötti fény és élet hordozójaként jelent meg közöttünk.Nemcsak hasonlóság szerint, hanem ténylegesen is ő: „Fénytsugárzó”, így értelmezi nevét a nagy tekintélyű Lagrange.

d) Mária hivatásbeli és személyi jellegét, mely Gyermeke miatt megilleti, kitűnően kifejezi az: „Űrnő” értelmezés, valamint az abból eredő árnyalati elnevezések: fölséges, hatalmas Asszony, Királynő. E jelentéscsoportba sorakozó magyarázatok hátránya azonban az, hogy a héber alapformát elhagyják és az arámi „mara”-ból indulnak ki, mely urat jelent; az úrnőt „martha” jelzi.

Magyarázzák Mária nevét így is: e) „az Úr az én nemzetségemből” és f) „az Úr Pecsétje”. – Az előbbi tartalmilag annyi, mint „Isten Anyja”, (így például Vega hittudós), de az ősi forma elhanyagolásával jár. Az utóbbi jól utalna az Isten és Mária között lévő felbonthatatlan kötelékre, de nagyon erőltetett szóösszetételt kíván.

A latin egyházatyák közül kihatásaiban legjelentősebb Szent Jeromos magyarázata: „tenger Csillaga”. Valóban az élet zajló tengerén feltűnt útmutató, Istennel helyreállt békénk szelíd hírnöke Mária, az emberiség éjszakái után a Hajnalcsillag, stella matutina. Sietünk azonban megjegyezni, hogy a Jeromosnak tulajdonított elnevezés valószínűleg másolói elírásnak köszöni létét.

Akkora ereje és fölsége van Mária nevének, hogy „kiejtésekor még az Ég is mosolyog, a föld eltelik édességgel, az angyalok velünk örvendeznek, és a gonosz lelkek megrémülnek”. Nagyon is elfogadható a hittudósok véleménye, hogy „Mária neve szinte egymagában szentelmény”. A mélylelkű hittudósok, Nagy Szt. Alberttel együtt mind úgy vélekednek, hogy „a leggyengédebb Anyának kimondott neve a szerető Fiút meggyőzi az irgalmasság szükségességéről”. Nem mondhatjuk ki – Szt. Bonaventura szerint –
Mária nevét áhítattal anélkül, hogy „egyidejűleg máris valamely kegyelemben ne részesülnénk”. Mert ha valaki „szeretettel ejti ki, az máris annak a jele, hogy vele van Isten kegyelme, vagy nemsokára részesül abban”. Mária neve Jézus nevével együtt önmagában is „rövid ima” (Kempis). „Lépcső az örökkévalóságba vezető úton” (Szt. Bonaventura). Mindebből a név Viselőjére jól vezeti le a következtetést Szuzó Henrik, a középkor mély érzésű misztikusa: „Ó, Mária, milyen leszel te magad egykoron, ha már neved is oly kedves és szeretetre méltó!”