Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Fiatal vagyok és gondolkodom

A témáról olvasgatva, a mai híradásokat lapozgatva, az interneten körülnézve (és nem a mindenféle kommentárokat, csak az értelmes híreket figyelembe véve) elég sokszor végletekbe ütközöm: vak hit vagy teljes ateizmus és nihilizmus, azaz minden elutasítása. Előbbi mindent, bármit elhisz a babonáig elmenően, utóbbi semmit.

Minthogy a végletek sosem egészségesek, én az arany középutat keresem. Kételyeim támadnak olykor, meg is ijeszt sok minden: a végtelen, az örök gondolata például olyan hatalmas, hogy felfoghatatlan, ezért bizony félelmetes. Kicsinységemet látva félek ettől a mérhetetlen nagyságtól, és tudom azt is, jelentéktelen, értéktelen vagyok a végtelenre. Ilyenkor elborít a kétely. Félelmemben vergődök, és a környezetemben élők hasonló kételyei, nehézségei, nyomorúságai megrémítenek. Mert nem csak a rosszak szenvednek, hanem nálam jobb emberek is számtalan gonddal bajlódnak.

De bűn a kétely? Hiszen nem akarok én kételkedni, én hinni szeretnék, töretlen bizalommal, derűvel! Törekszem is rá. Csak el-elbizonytalanít a világ, az élet, mások sorsa, kínlódása… És persze az is elbizonytalanít, hogy tanáraim között és más, tiszteletre méltó emberek közt is vannak, akik bizony nem tudnak hinni… Úgy látom, nem boldogak ők ettől, de egyszerűen nem kaptak olyan nevelést, nem találkoztak olyan emberekkel, akik meggyőzték volna őket Isten létezéséről, gondoskodó szeretetéről. Ez persze az ő bajuk, de ahogyan sokszor beszélnek, az megint csak elbizonytalanít. Hiszen vannak súlyos érveik is, ezek közül az ártatlanok szenvedése vagy a háború elég komoly dolog, és ilyenkor elgondolkodom: hogyan reméljek én, a kicsi, az érdemtelen, jobb sorsot, Istentől elnézést, ha annyi ember szenvedett ártatlanul… És elbizonytalanít a vak buzgalom látványa is: azok, akik járnak templomba, de babonás hittel csüngnek tárgyakon, minden rémisztő jóslatot elhisznek… Hiszen ezek szerint már többször is el kellett volna a világnak pusztulnia. Ráadásul félelmetes és rettenetes módon… Ijesztő! Milyen Istenben hisznek ezek az emberek?

Kételyekkel bajlódom, és igyekszem mindig visszatérni az imához, amit nagymamámtól tanultam, igyekszem jó és okos könyveket beszerezni, ahol utána tudok olvasni azoknak a problémáknak, amik elbizonytalanítanak, az interneten is – mivel szerencsére tudok egy kicsit más nyelveken is –, próbálom megkeresni a válaszokat. És szeretek olyan példákról hallani, akik szeretetben élve boldogultak az életben, felülkerekedtek a nehézségeken, akiknek jó tapasztalataik vannak még a bajban is, mert azt is Istennel élték át.

Hát így vagyok én a hittel, hitetlenséggel és kételyekkel.