Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

A dicséret az erkölcsi nevelés egyik eszköze, ezt Deák Ferenc, a „haza bölcse” is vallotta. A jutalmazás a jó, a helyes következménye. Sok neme közül legajánlottabb az okkal-móddal alkalmazott nevelő dicséret. A megdicsértnek a lelkében megteremti azt az erkölcsi állapotot, aminek eredményeként a teljesített kötelesség megnyugtató tudata lesz legfőbb jutalma. A kevés önbizalmúra nagyon üdvösen hat a dicséret. Ebben a kritikus világban próbáljunk élni az erkölcsi nevelés eme eszközével! Számos kutatás alátámasztotta korábban, és napjainkban is igazolja, hogy a dicséretnek, az elismerő szavaknak, a pozitív megerősítésnek milyen varázslatos ereje van! Szemben áll ez a negatív megerősítéssel, szidással, elmarasztalással, mely komoly károkat okozhat.

Valamikor a pedagógiai iskolában is azt tanultuk, hogy a híres szovjet pedagógus, Makarenko, három párhuzamos osztályt vett kísérlet alá; az A osztály tanulóit mindenért megdicsérte, a B osztályt nem dicsérte, nem tett megjegyzéseket, magukra hagyta őket, a C osztály tanulóit pedig minden kis hibáért szidta, negatív észrevételeket tett. Az eredmény: a dicsért osztály óriási eredményeket ért el, a második valahol a gyengék között maradt, a harmadik egy önbizalom nélküli, nagyon gyenge osztály lett.

 

A negatív dolgok elbizonytalanítják, hátráltatják a gyermeket, felnőttet egyaránt. A szidást ötször is gondoljuk át, mielőtt kimondjuk! A kevésbé sikerült dolgokban is lehet pozitívumot találni, megfogalmazás kérdése, s az illető máris jobban érzi magát, több kedve lesz újra nekirugaszkodni. „Nagyon ügyes vagy, de lehet, hogy még ennél is szebbet tudsz csinálni, ha jobban odafigyelsz.” „Te jó gyerek vagy, lelkiismeretes, tudom, mindig megbízhatom benned” – így buzdítom, mert miközben kimondom, némileg bele is szuggerálom, amit szeretnék, amit bizonyára ő is szeretne.

Mindehhez türelem kell. Nem várhatjuk, hogy minden azonnal sikerüljön. A gyermek nem gép, amelyben csak egy csavart kell elfordítani, és máris jól működik. Többet érünk el, ha azt mondjuk: „te ügyes vagy, jó a felfogásod, elég egyszer-kétszer elolvasnod, már tudod is”. Nem kiáltunk rá, hogy „nem jó, nem így”, hanem addig olvastatjuk a feladatot, míg csakugyan tudja.

Dicsérni! Dicsérni a jó felfogást, a kitűnő magaviseletet, a nemes szívet. Ezzel lassanként beleszuggerálom, elhiszi nekem, és csakugyan olyan lesz, amilyennek látni szeretném, és amilyen ő is szeretne lenni. Nincs jobb szuggesztió, mint amivel egy édesanya hat a gyermekére. Azok cselekszenek helyesen, akik amikor a kicsi elesik, elkiáltják magukat: „katonadolog, semmi sem történt”, és arra szoktatják gyermeküket, hogy dörgölje meg a fájós részt és nevessen. Ahhoz igazán nem fér kétség, hogy minden fájdalom legjobb ellenszere a mosoly. Azért, hogy magabiztosak legyenek gyermekeink, a gyermek előtt azt kell mondani: „Neked sikerülni fog, te ügyes, tehetséges vagy, képes vagy rá, megoldod”. Ő sem veszi észre, mi sem, hogy mialatt dicsérjük és bizalmat előlegezünk neki, megszokja, hogy higgyen magában. Ezzel az önbizalommal jól végzi majd a dolgát.

A dicséret gyakorisága is lényeges. Ha túl gyakran dicsérsz, a dolog elveszti a jelentőségét. Ha a helyén dicsérünk, jutalommá értékelődik, amiért érdemes megdolgozni. A mindennapjainkat végigrohanjuk, a szürkeségbe mi magunk is beleszürkülünk. Pedig ott vannak a pozitív vonások, észre kell őket venni! A dicséretnek és a megalapozott bóknak varázsereje van. Mindannyian vágyunk arra, hogy szeressenek. A szeretet kölcsönös adok-kapok során alakul ki és mélyül el. Mit kell adni? A kapcsolat minőségétől függően más-mást. De vannak olyan varázsszerek, amik minden emberi kapcsolatban közelebb visznek a másikhoz, ezek: a megértés, a kedvesség, a figyelem, az odaadás, a jogos dicséret. Az emberek már-már leszoknak a dicséretről.

A párkapcsolat elején még elhangzik egy-két kedves bók, de hamar elfelejtjük ezt a fontos gesztust. A pszichológusok szakszerűen pozitív megerősítésnek nevezik. Ha a párod, testvéred, barátnőd vagy akárki más számodra tetsző dolgot csinál, dicsérd meg érte! Hogy mire jó ez? Arra, hogy érezze, jó dolgot csinált, és ha a jövőben is teszi, örömet okoz neked.

Egy megtörtént eset: valaki fogott két magot, amelyek ugyanattól a növénytől származtak, s ugyanolyan egészségesek voltak. Elültette, ugyanabban a szobában tartotta. Öntözéskor az egyik magocskát jól megszidta minden alkalommal, a másiknak csupa gyönyörű, szeretetteljes módon beszélt. Láss csodát: hetekkel később szemmel látható volt a különbség. A szidott mag egy beteg pici kórót hozott világra, míg a másik kétszer akkorára nőtt. A növény víz alapú, s a víz átvette a rossz, illetve jó rezgést, a virágocska aszerint „cselekedett”, amilyen energiát kapott a szavakból, gondolatokból. Ha szidjuk, pusztul, ha dicsérjük, épül.

Akit dicsérnek, az felmagasztaltatik. Ha mindenki felé szeretettel, jó szándékkal közeledünk, örülünk neki, dicsérjük, megkeressük a jó oldalát és kiemeljük azt, akkor jól lesz ő is. Egészségessé válik. Ha jót gondolunk magunkról és az életünkről, a világról, a fölülről, ránk is ez fog visszatükröződni, és máris szebb lesz a világ.