Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Útjelző

(VII. és X. parancsolat, 4/1. rész) 

Pénzünkben, vagyonunkban nemcsak veszélyek rejlenek önmagunk és mások felé, hanem nagyon sok lehetőség is nyílik a jócselekedetek gyakorlására! Ezek pedig feltétlenül szükségesek az örök élet elnyerésére.

Életünkben elengedhetetlen, hogy amíg élünk, és van, amiből, tegyünk jót a rászorulókkal. Erre pedig minden jóakaratú keresztény embernek ma is van lehetősége. Még akkor is, ha ő maga is szegény! Kicsiből is lehet mindig adni egy kicsit!

Jézus mondta: „Szegények mindig lesznek veletek!” (Mt 26,11). Ezt azért mondta, hogy figyelmeztessen: nem feledkezhetünk el róluk… Összegyűjtött pénzünkből, vagyonunkból ne sajnáljunk jót tenni olyanokkal is, akik nekünk azt soha nem tudják visszatéríteni. A szegénynek adott alamizsnát Istennek adjuk! Ő pedig ezerféleképpen fordítja vissza nekünk.

Mécs László premontrei papköltőnk Májusi legenda című költeményében leírja, hogy szívében „tüskével” ment keresztül egy májusi zöld búzatábla ösvényén. Egyszer csak szembejött vele egy félkarú koldus. Kinyújtotta a másik kezét, és pénzt kért. A költő azonnal elővette pénztárcáját és keresni kezdte az aprópénzt. Ám abban a pillanatban megjelent lelki szemei előtt Krisztus, és így szólt: Mit számolgatsz olyan kínos-bölcsen?? / Mikor kértél, hogy szíved megtöltsem! boldogsággal s balzsam kellett, kegyszer: / anyád csókját számoltam csak egyszer?? / Megszámoltam álmaid vetését, / gyermekek, fák, fecskék nevetését, / holdas esték néma titkú báját, / lepkék, rétek tarka karneválját? / Megszámoltam a sok szívet, ember, / mely feléd nyílt, mint tulipán-tenger? / Számoltam az égből rád szalasztott / napsugarat, jóságot, malasztot? / Megszámoltam csöppenkint a vérem, / mely kifolyt, hogy élhess hófehéren / s boldogsággal szívedet megtöltse?? / – Te meg számolsz, mint garaskák bölcse!! Abban a pillanatban kinyitotta két szemét, de csak a koldust látta. Kezébe nyomta a pénztárcáját, és futni kezdett. Azt hitte, hogy megbolondult. Pedig nagy jókedvem támadt, / zöld kalászok csókolták ruhámat. / tust vonózott a föld minden tücske / s a szívemből önmagától / kihullott egy régi rozsdás tüske.

 Tudunk-e adni mi is egy életen át másoknak, ha kell, számolgatás nélkül? Mit mutatnak napjaink, éveink?

Ketteler német püspök mondta: „Szomorú vagy, bánat kínoz? Menj el Berlin külvárosába teli erszénnyel a szegények közé, oszd szét nekik, s meglátod, hogy boldogan fogsz hazatérni!”

Sokan vannak, akiknek ma volna, miből adakozniuk, s mégsem teszik. Vagy ha igen, akkor elvárják, hogy ezért mások hálálkodjanak, nevüket kiírják, vagy nyilvánosan is megköszönjék azt az emberek. Jézus azt mondja, hogy amikor alamizsnát adunk, „ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb” (Mt 6,3). Látja azt a jó Isten, aki a legkisebb jócselekedetünket is számon tartja! Ha az emberek hálátlanoknak is bizonyulnak, Isten semmit sem felejt el!

 Szent Lukács evangéliumában olvassuk a hűtlen vagyonkezelő számadásra állítását (Lk 16,1–13). „Adj számot sáfárságodról, mert többé nem engedem!” Velünk is ez fog történni egy nem várt órán, amikor meghalunk. Minden földi vagyonunkról el kell számolnunk. Akkor mit fogunk mondani? Hogy hány takarékbetétkönyvünk volt, valutánk, ékszerünk, ruhánk, erdőnk, földünk, házunk? Akkor számunkra ezek már semmit sem érnek! Csak az ezek segítségével tett jócselekedetek! Ezért „Üdvözítsen a kincs, akár van, akár nincs!” Szent Ágoston írja: „A pokoltól megment az irgalmasság!”

És ha te is szegénységben élsz? Fogadd el ezt alázatosan, zúgolódás nélkül. Ebben az állapotban is légy gazdag szívű, boldog ember. Másokat vigasztaló, kedves keresztény.

Lev Tolsztoj, a nagy orosz író egyik elbeszélésében leírja, hogy elkárhozott egy öregasszony. A pokolba került. Ott panaszkodott a sötétség angyalának, hogy Isten vele igazságtalan volt, mert a földön imádkozott, templomba járt, szentségekhez járult, s nem tett semmi rosszat senkinek. Az angyal elment Istenhez, aki végighallgatta az öregasszony panaszát. Így szólt: az igaz, hogy nem tett senkinek rosszat, de jót sem tett senkivel. Ezért jutott a pokolba. Amikor ezt meghallotta, mélyen elmerült múltjában. Napok múlva felkiáltott: nincs igaza! Egyszer fiatalkoromban az egyik koldusnak odadobtam egy fej hagymát! Isten azt mondta a sötét angyalnak, hogy fogja a hagymát, és engedje be a pokol nyílásán. Kapaszkodjon rá az öregasszony, és húzza ki onnan. Így is történt. A hagyma szára pedig nem szakadt el. Mikor látták ezt az elkárhozottak, odarohantak, és ők is rákapaszkodtak. Csodák csodája, a hagyma szára nem szakadt el. Már közeledtek a kijárathoz, amikor az öregasszony észbe kapott. Rúgni, harapni kezdte őket, mindaddig, amíg valamennyien vissza nem estek. Az ő hagymája ne üdvözítsen senkit! Abban a pillanatban a hagyma szára elszakadt, és ő is örökre visszahullt a kárhozat helyére. Isten megmutatta, hogy szívtelen és gyűlölködő élete miatt valóban ott van a helye…

Elgondolkoztató történet, tanuljunk belőle!