Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Virágvasárnappal elindul a passió, a keresztút; ujjongás, ünneplés és örvendezés után a szenvedés hegyére kapaszkodunk fel, hogy onnan ráláthassunk a minket is váró örök öröm lehetőségére, ami felé Jézus utat nyitott. Ebben a rituálisan megkomponált hétben az emberi élet egésze bennefoglaltatik: a közös öröm, a magányos szenvedés és a végső remény. Kulcsmozzanatok, amelyeket nem kerülhet ki, nem spórolhat meg senki. Amilyen végtelenül egyszerűen hangzanak, s ahogyan banálisra koptathatóak a fogalmak, annyira mélységes és egyéni titok az, ahogyan ezek a kulcsmozzanatok ki-ki életében beköszöntenek, bekopognak, vagy olykor váratlanul beólálkodnak. Van, aki az örömöt fogadja nehezebben, mert örökös panaszba, mártíromságba szoktatta magát. Sokaknak a szenvedés tűrhetetlen, felháborító, mert mindent felborít, terveket, jól elrendezett életmódot, fontossági sorrendet… Sokszor azt nehéz elviselni, hogy az öröm mással, másokkal megosztandó, együtt ér, és az is borzasztó tud lenni, amikor egy család nyomorúságáról a kárörvendő szomszéd pletykál, a sose szenvedett pedig tanulságokat fogalmaz meg és hangoztat. Az is elkeserítő, amikor akár az örömökbe, akár a bánatba úgy belefeledkezik a halandó, hogy szem elől téveszti mindezek időbeliségét és a mögöttük felsejlő, az időn túlmutató horizontot.

Virágvasárnap és a nagyhét minden gyönyörű rítusa csak üres színjáték marad, ha nem telik meg tartalommal az egyén és az egyházi közösség számára. Ez pedig egyre fenyegetőbb, mert egyedül nem lehet ünnepelni, egyre kisebb az olyan családok, közösségek, baráti társaságok száma, ahol az ünnep külsőségein túl valami más is történik, valami afféle, amiről Ferenc pápa azt mondta, a leginkább foglalkoztatja: a „lelki reform, a szív reformja”. Így fogalmazott egy interjúban a jelenlegi pápa: „Az egyház nem térítésre törekszik, hiszen az egyház nem térítéssel, hanem vonzással növekszik, ahogyan Benedek pápa mondta. Az egyháznak tábori kórházzá kell válnia, ki kell mennünk gyógyítani az emberek sebeit, miként az irgalmas szamaritánus. Vannak, akiket az sebzett meg, hogy maga az egyház elhanyagolta, magukra hagyta őket, vannak, akik borzalmakat szenvedtek el…” Virágvasárnappal elkezdődhet a nagyböjt utolsó, koncentrált szakasza, amikor a lényegi igazságokat egyszerű szavakkal és még inkább mély és őszinte gesztusokkal jelenítjük meg. Olyanokkal, amelyek egy-egy megsebzett embernek megmutatja, hogyan lehet neki is öröme, hogyan oszthatja meg a bánatát – így és ezáltal felragyog számára is a remény, de ami még fontosabb, így és ezáltal ragyog fel a valós remény annak is, aki a sebét bekötözte.