Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Pitypang

Báró Nopcsa Ferenc

1877-ben született Déván, mások szerint Szacsalon (Hunyad megyében). Erdélyi gazdag bárói családból származott. Tanulmányait Bécsben végezte a Theresianumban. Egy alkalommal a hunyadi birtokon őssárkánygyík csontjaira bukkantak: a báró húga, Nopcsa Ilona ősállatcsontokat talált Szentpéterfalva határában. A szünidő végeztével az ifjú Nopcsa Ferenc magával vitte a csontokat Bécsbe, hogy megmutassa Eduard Suessnek, az elismert földtanprofesszornak. Suess megállapította, hogy krétakori dinoszauruszok maradványait lelték meg Erdélyben, és ekkor érdeklődése az őslénytan felé fordult. Már 1899-ben szakszerű előadást tartott erről a témáról a Bécsi Akadémián, és tanulmányait írásban is közölte. Hogy bővítse tanulmányait, Olaszország, Franciaország, illetve Anglia egyetemeire járt, 1903-ban doktorált. Bár több sárkánygyíkot nem talált, kutatásaival mégis az akkori Európa leghíresebb paleontológusai közé verekedte fel magát. Ki is volt ő? Világhírű őslénykutató tudósember, geológus és kíváncsi utazó, tapasztalt Albánia-szakértő, egyben kém, önjelölt király, aki a repülőgép-eltérítéstől sem riadt vissza, ha úgy hozta a sors. Otthonosan mozgott a legmagasabb rangú tudományos műhelyekben, de volt, hogy hónapokat töltött álruhában, román pásztorként a Déli-Kárpátokban, vagy épp Albániában konspirált a török hadsereg ellen – előbb a Monarchia, majd később a maga javára. Nem kétséges, vonzotta a politikai porond is. Életének a második legnagyobb kutatási területe Albánia volt. Akkor még földtanilag Albánia nem volt ismert. Nopcsa Ferenc 1905–1907 között geológiai feltáró expedíciót szervezett. Ennek köszönhetően Észak-Albánia és a Balkán-félsziget földrajzilag és geológiailag a legjobban feldolgozott területévé vált. Munkájáról A legsötétebb Európa – vándorlások Albániában címmel írt beszámolót, földtani munkásságának eredményeit pedig a Geologica Hungarica III. kötetében (1929) foglalta össze. A földrajztudományi kutatások mellett értékes néprajzi megfigyeléseket és gyüjtőmunkát is végzett. 1925-ben lett a Földtani Intézet igazgatója. Ezek után folytatta az Adriai-tenger mentén a geológiai kutatásokat. 1928-ban annyira neves kutatónak tartották, hogy a Berlini Földrajzi Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. 1929-ben összetűzött a magyar tudományos körökkel, és ahogy élettörténete, úgy halálának körülményei sem szokványosak: a báró bécsi lakásában előbb altatóval elkábította, majd lelőtte hűséges albán titkárát, ezután önkezével vetett véget saját életének is. Tettét egyre jobban elhatalmasodó idegrendszeri betegségével és romló anyagi helyzetével indokolta a rendőrségnek írt búcsúlevelében.

 

Összeállította: Minier Csaba