Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Panoráma

Gyászolók vagy másfajta veszteséget (pl. munkahely elvesztése, válás) átélők számára tartottak lelkinapot február 20-án Csíkszeredában, a mille­neumi templom alagsorában. A szervezést Nagy Zelma szociális testvér vállalta magára immár harmadik alkalommal, több szervezőtársával együttműködve.

A lelkinap, amelyen közel hetvenen voltak jelen, többféle lehetőséget nyújtott a résztvevőknek: előadást hallgathattak, kiscsoportos beszélgetéseken, szentségimádáson és szentmisén vehettek részt. A gyásszal való lelki munkában, amikor olyan sok érzelem és emlék feltör bennünk, fontos, hogy a jó Isten szeretetének fényénél is megvizsgáljuk a szívünket. A kiscsoportos beszélgetések alkalmat adtak az átélések megosztására, a megküzdési stratégiák közösbe tételére, és így egymást megerősítve távoztak a résztvevők.

Előadóként az előadás főbb pontjait szeretném összefoglalni, és reménykedem, hogy mások számára is hasznos szempontokat nyújthatok a gyásszal, veszteségélménnyel való lelki munkájában. A hagyományos gyászszakaszoktól eltérően, a veszteséggel való találkozás után megkezdett lelki utat a következő négy szakasz szerint jártuk végig, melyek mindegyikét egy ige jellemzi: a tagadás fázisában visszautasítunk vagy elfogadunk, az érzelmi viharok szakaszában kapaszkodunk, a keresés és elválás szakaszában elengedünk és új identitás kialakításának szakaszában pedig hiszünk. Mindegyik szakaszt egy evangéliumi történeten keresztül érthetünk meg jobban.

A veszteséggel való szembesülésre adott természetes válaszunk a tagadás, szeretnénk kizárni életünkből a nehézséget, fájdalmat, szenvedést, halált. Ebben a gyötrődésben szemlélhetjük Jézust a Getsemáne-kertben. Jézus felvállalta az emberi lét sérülékenységét, az élet bizonytalanságait. Átélte a fizikai (keresztre feszítés) és a kapcsolati szenvedést (árulás) is, a Szentírás tanúsága szerint „megrendült” a lelke. A veszteség bizonytalanságot hoz az életünkbe és ez szorongással jár. A szorongás érzését szeretnénk eltávolítani magunktól a tagadásainkkal. Az elfogadás azt jelenti, hogy felvállaljuk ezt a bizonytalanságot: Jézus a pohár hasonlatát használja: hogy pontosan mi van a pohárban, azt nem lehet tudni – csak bizalommal kiinni. A veszteséggel való megküzdésben két olyan testi megnyilvánulásunk van, amelyeket akár erőforrásként is használhatunk: a sírás és a légzés. Szabad sírnunk, és jó, ha odafigyelünk a légzésünkre! A légzés gazdagság, mondja egy keleti mondás.

A második szakaszban a szorongást a harag váltja fel. A harag a kapaszkodásainkból fakad – kapaszkodunk, amikor nem tudjuk elengedni a saját igazunkat, elképzeléseinket, miértjeinket. A kapaszkodás nem engedi, hogy más szempontból is meglássuk a történéseket, helyzeteket, egy ördögi gondolati körben tart minket. A kapaszkodást a gadarai megszállott története világítja meg. A szenvedést sokszor mi is ott tartjuk lánccal megkötve magunk mellett, mert az ismert rossz is jobb számunkra, mint az ismeretlen jó. A démoni gondolatokkal teli életünkbe, amely annyira veszélyes is lehet, hogy egész disznókondát megöl, csak a Jézussal való kapcsolat hozhat változást.

Miután a szorongás és a harag elemészti az ember összes energiáját, akkor eljön a szomorúság ideje. Az igazi mély szomorúságé, amikor elbúcsúztatja azt, amitől vagy akitől most már megbizonyosodott, hogy meg kell válnia. Az élet erről szól: közel engedni magunkhoz, hogy utána elengedjük. Ha egy veszteséget nem éltünk át és nem dolgoztunk fel végig, nem leszünk képesek új kapcsolatra (pl. válás után). A szomorúság ideje segít bennünket abban, hogy önmagunk számára jó anya legyünk, hogy gondoskodjunk önmagunkról – sétáljunk, imádkozzunk, beszélgessünk. Mária Magdolnának a feltámadott Jézussal való találkozását szemlélve azt látjuk, hogy őt a szomorúság magába zárta, mert Jézus fizikai jelenlétét kereste. Jézus azt kérte, ne érintse, amit értelmezhetünk úgyis, hogy szakadjon el a fizikai valóságtól, és keresse hitben, a lelkében.

A negyedik szakasz a remény szakasza. Ha végigjártuk a gyász útját, a megengedéstől az elengedésig, új identitást kapunk: az leszek, aki a veszteséggel együtt fog tovább élni, aki újra kockáztatni fog, és aki újra ki meri tenni magát annak, hogy újabb vagy újfajta kapcsolatokba bocsátkozzék, még akkor is, ha tudja, hogy egyszer ezt is el kell engednie. A negyedik szakasz evangéliumi története: Jézus találkozása a bűnös asszonnyal Simon farizeus házában. A történet vesztese Simon fariezus, aki nem lépett túl elképzelésein, előítéletein, aki nem engedte meg magának, hogy saját házának szűkösségéből kilépjen. A szeretet eksztatikus – kilép önmagából. A bűnös asszony kilépett önmagából: könnyeit Jézus lábára hullatta, majd hajával megtörölte, elárasztotta csókjaival és megkente illatos olajjal. Jézus megengedte, sőt elfogadta a bűnös asszony konkrét testi gesztusait. Az asszony gesztusai elnyerték a jutalmat: bűneit elengedték és lelki békében részesült.

Az ember csak félig képes arra, hogy szembenézzen élete veszteségeivel: előkészítheti a szívét azáltal, hogy hisz, de a többi kegyelem.