Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Hírek, hirdetések

Szabadulás a függőségek rabságából

A Gyulafehérvári Caritas – KI-ÚT konzultációs program szenvedélybetegeknek és a magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat (KASZ) lelkigyakorlatot szervez szenvedélybetegeknek és hozzátartozóinak Fazekas György (a KASZ lelkésze) vezetésével. Helyszín: Csíksomlyó, a Szent István Gyermekvédelmi Központ, Szék út 152. szám. Időpont: március 19–22. között, csütörtök du. 6 órától – vasárnap du 1 óráig. A lelkigyakorlat alapja az elfogadás és a megértés, amely lehetőséget ad az őszinte beszélgetésekre. A jelentkezés feltétele: valamilyen függőségben való érintettség, valamint a vágy a változásra, illetve a teljes programon való részvétel. Részvételi díj: 135 lej/fő. Érdeklődni és jelentkezni Márton Orsolyánál, a Gyulafehérvári Caritas munkatársánál március 16-ig, du. 3 óráig. lehet a 0733-773-577-es telefonszámon vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen. (Endes Á. I.)

 

 

Zarándoklat Áron püspök boldoggá avatásáért

Ötödik alkalommal szerveznek zarándoklatot március 19–21. között Márton Áron püspök nyomdokain. Felkeresik szülőfaluját, Csíkszentdomokost, a börtönévek leghírhedtebb helyszínét, Máramarosszigetet, a püspökszentelés helyszínét, Kolozsvárt és a püspöki székhelyet Gyulafehérvárott. Jelentkezni lehet március 10-ig, a 0726-107002-es vagy a 0744-472178-as telefonszá­mokon. (mariaradio.ro)

 

Nagyböjti lelki napok és programok Sepsiszentgyörgyön

A Krisztus Király-plébánián gazdag nagyböjti programmal keszülnek a húsvétra. Én vagyok az út címmel lelki napokat tartanak a következő program szerint: március 8-án feleségeknek és édesanyáknak, március 22-én családoknak (15–18 óráig). Március 1-jén férjeknek, édesapáknak tartottak lelki programot. Március első hetében a Mária Rádió a Krisztus Király-templomból közvetíti a szentmiséket. Nagyböjtben minden kedden és pénteken du. negyed 6-tól keresztúti ájtatosságot végeznek. A keddi keresztút végzése a lelkiségek bevonásával történik. Nagyböjt minden vasárnapján du. 5 órától is végeznek keresztutat a szentmise előtt. Minden szerdán negyed 8-tól a reggeli dicséretet és este háromnegyed 6-tól az esti dicséretet a zsolozsmából közösen imádkozzák a templomban. Minden csütörtökön az esti szentmise előtt du. 5 órától szentségimádást tartanak a lelkiségek vezetésével. Ugyanakkor nagyböjt minden péntekén este 10 órától éjszakai virrasztás lesz az altemplomban, mely szombat reggel 7 órakor szentmisével ér véget. Buzdítanak mindenkit a nagyböjti imaalkalmakba való belekapcsolódásra. A plébánia honlapja (www.krisztuskiraly.ro) új kép-, video- és hanganyaggal bővült. Meg lehet tekinteni a 2014-es és 2015-ös plébániai események tematizált anyagait, vissza lehet hallgatni a prédikációkat, elmélkedéseket. Színes, sokrétű tevékenység, generációkat megmozgató hitélet zajlik a templomban és plébánián. Sokan tekintik otthonuknak a plébániát, és veszik ki részüket tevékenyen a közösségi életből. (Józsa Zsuzsa)

 

Nyitott kapuk a vincés nővérek rendházában

Ferenc pápa buzdítását követve a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szeretne az érdeklődőknek lehetőséget biztosítani arra, hogy betekintést nyerjenek a szerzetesek életébe. Ezért március 8-án, vasárnap délután 3 órától imára és találkozásra hívja mindazokat, akik a vincés nővérek múltjával, jelenével és terveivel szeretnének megismerkedni. A találkozó a nővérek  nagyváradi házában, a Mioriţei utca 23. szám alatt lesz. (A nagyváradi püspökség titkársága)

 

Egyházközségi média-apostolok képzése Nagyváradon

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szervezésében egyházközségi média-apostolok képzése indult Nagyváradon március 7-én, szombaton. A képzés elsődleges célja, olyan személyek felkészítése, akik a regionális egyházi rendezvényeket megfelelő módon meghirdetik és azokról igényes beszámolót is készítenek. (A nagyváradi püspökség titkársága)

 

A cserkészet alapítójára emlékeztek

 

A háromszéki cserkészek a sepsiszentgyörgyi Tanulók Palotájánál található Bi-Pi emlékműnél találkoztak február 22-én, hogy születésnapján a cserkészet alapítójára, Lord Baden Powell of Gilwellre emlékezzenek, akit cserkészei egyszerűen Bi-Pi-nek hívtak. A cserkészet a világon elterjedt legszélesebb körű ifjúsági szervezet, amely az Isten, haza és embertárs iránti szeretetet szolgálja, a tíz cserkésztörvény a tízparancsolatra épül. Ma 150-nél több országban 20 millió tagja van a világszervezetnek. Sepsiszentgyörgyön a Bi-Pi emlékművet Gaál Sándor volt cserkészvezető állíttatta. Azóta minden évben február 22-én az alapítóra emlékeznek a háromszéki csapatok, vezetőikkel együtt. Idén egy perces csendben emlékeztek az elhunyt cserkészekre és vezetőkre, majd a koszorúzás után közös fénykép is készült. (Józsa Zsuzsa)