Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Panoráma


Forrás: seminarium.roAdvent negyedik vasárnapján, Gyulafehérváron, a délelőtti szentmise keretében Jakubinyi György érsek megnyitotta a székesegyház szent kapuját, a Lázói-kápolna bejáratát.

Kolozsváron ugyancsak advent 4. vasárnapján, az esti szentmise elején Kovács Sándor főesperes-plébános számos hívő, zarándok, s a Kolozsváron és annak környékén tevékenykedő papság jelenlétében nyitotta meg az irgalmasság kapuját a Szent Mihály-templom déli oldalán.

Mint ismeretes, Ferenc pápa a jubileumot meghirdető Misericordiae vultus (Az irgalmasság arca) kezdetű bullájában írta elő, hogy a világ valamennyi egyházmegyéjében nyissanak szent kapukat, ezzel lehetővé téve a jubileum méltó megünneplését azok számára is, akik az év során nem tudnak eljutni Rómába.

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében az első jubileumi kaput advent harmadik vasárnapján nyitotta meg Jaku­binyi György érsek Tamás József püspök, a ferences atyák és a papság jelenlétében a csík­som­lyói kegytemplomban. Azok a hívek, akik bűnbánattal és hittel haladnak át a szent kapun, a szokott feltételek mellett elnyerhetik a szentévi búcsút. 

Fotó: Fábián Róbert